Talán az Il Giardino Armonico zenekarral indult a korhű hangszereken játszó zenekarok második offenzivája. Lehet, hogy erős szó ez, de, ha a zenekar bárhol felismerhetően egyéni előadásmódjából indulunk ki, akkor indokolt a határozott szóhasználat.
Olyan dinamikával szólaltatták meg az olasz barokk műveket, elsősorban Vivaldit, ami revelációszerűen hatott a 90-es években. Akkor jól ismertük már Harnoncourt vagy Gardiner munkásságát, a Concentus Musicus és az English Baroque Soloists együtteseket, de
Giovanni Antonini zenekarának produkciója még hozzájuk viszonyítva is új élményt adott.
Abban az időben mindenki korszakos jelentőségű Négy évszak-lemezükről beszélt, és a közbeszéd megállapította, így még soha senki nem játszotta Vivaldit, végre friss és természetes fuvallat érkezett délről. Így is volt, nem véletlenül ragadt rájuk a „Harnoncourt legvadabb gyermekei”-jelző.
Ezt láthattuk a Mezzo (vagyahogy akkoriban hívták, Muzzik) zenecsatornát nézve. Szabályszerű videóklipeket készítettek, szokatlan képi világot kapcsolva a klasszikus zeneművek mellé. Az ember először azt hitte, hogy valami rockzenekar kezdett el hirtelen Vivaldit játszani, csak kapkodtuk a fejünket a hirtelen váltásokra, zenében és mozgóképben. Csakhamar óriási népszerűségre tettek szert, bejárták az egész világot, újabb és újabb generációkkal ismertetve és kedveltetve meg a barokk muzsikát.
* A cikk szerzője Szatmári Róbert a Papageno Rádió zenei szerkesztője.
* Hallgassátok velünk a már mobilapplikáción is elérhető Papageno Rádió keddenként, 22 órakor kezdődő műsorát. Az applikációt androidra itt, iPhone-ra pedig innen tudjátok letölteni. Ismétlés csütörtökön 15, szombaton pedig 16 órától.
