Pataky Kálmán tenor a két világháború közt élt magyar operaénekesek legkiválóbbjai közé tartozik. Tiszta csengésű, rendkívül kiművelt hangjával nemcsak a hazai, az osztrák és a német színpadokat hódította meg, hanem a tengerentúlon is beírta nevét az operatörténetbe.
Deésfalvi Pataky Kálmán a ma Szlovéniához tartozó Alsólendván született 1896. november 14-én. Édesapja, id. Pataky Kálmán tanár volt, előbb Pesten, majd Alsólendván, 1907-ben pedig Csáktornyára helyezték át iskolaigazgatónak. Fia itt tanult meg hegedülni az elemi iskola tanítójától. Csáktornya után Nagykanizsán, Vácott és Kolozsvárott járt gimnáziumba. 1915-ben, érettségi után azonnal besorozták katonának, a harctérre került, de ott rövidesen megbetegedett.
A háború alatt is muzsikusnak készült, minden alkalmat megragadott, hogy hegedűt vegyen a kezébe. Még kolozsvári évei alatt jelentkezett Metz Albert ismert zenepedagógusnál, mert komolyan folytatni szerette volna zenei tanulmányait. A neves tanár azonban elutasította, arra hivatkozva, hogy már nem tud új tanítványokat fogadni. Pataky 23 évesen kezdett el énekelni egy neves tenor, Gábor József énekiskolájában, ahol 1921-ig tanult.
1921-ben részt vett az Operaház egyik meghallgatásán, és szerződést is kapott. Első főszerepe a Rigoletto mantuai hercege volt, amellyel a közönség és a kritika tetszését is elnyerte. Gál György Sándor neves szakíró bársonyos hangú gavallérként jellemezte az alakítását. A siker nyomán nagy tenorszerepeket osztották rá: a Bohémélet Rodolphóját, a Tosca Cavaradossiját, A sevillai borbély Almaviva grófját és a Faust címszerepét.
1926-ban a bécsi Állami Opera tagja lett, ahol A végzet hatalmában debütált. Karrierje elkezdett felfelé ívelni, a berlini és a drezdai operaházakban, illetve a Salzburgi Ünnepi Játékokon is vendégszerepelt. A bécsi operaház művészeként a Buenos Aires-i Teatro Colónba is több alkalommal eljutott. Közben Budapestre is rendszeresen visszatért, ahol sikerei ellenére többször felrótták neki, hogy miért németül énekli a librettót. Pataky arra hivatkozott, hogy elfoglaltsága miatt nem tudott minden szerepet magyarul is megtanulni.
Bécsi tartózkodása idején többek között olyan szerepekkel bővült a repertoárja, mint Belmonte (Szöktetés a szerájból), Don Ottavio (Don Giovanni), Turiddu (Parasztbecsület), Nemorino (Szerelmi bájital) és Radames (Aida). Egyik legnagyobb sikerét a Fidelio Florestanjaként aratta, mellyel a híresen szigorú Arturo Toscanini elismerését is kivívta, és a karmester vezényletével Salzburgban is elénekelhette a szerepet. Szintén karrierje fénypontjának tekinthetők a Glyndebourne-i Fesztiválon való szereplései, ahol Mozart-operákban lépett fel. 1936-ban Don Ottaviót alakította, és az előadásból azóta is etalonnak számító felvétel készült.
A külföldön Koloman von Pataky néven híressé vált énekes a legnagyobb Mozart-tenorok közé emelkedett.
Az 1938. évi Anschluss után feleségével, Beregi Leával és apósával, Beregi Oszkárral visszatért Magyarországra. Újra az Operaház tagja lett, de közben külföldi vendégszerepléseit is tudta folytatni. 1940-ben a milánói Scalában debütált Weber Oberonjában, és a római operaházban is énekelt. Utolsó magyarországi fellépésére Szegeden került sor: Szu-Csong herceget alakította A mosoly országa című operettben.
A háború alatt felesége és apósa a megkülönböztető törvények miatt bujkálni kényszerült, Pataky pedig szolidaritást vállalt a családtagjaival. 1946-ban elhagyták Magyarországot, és Buenos Airesbe utaztak. Pataky két főszerepet kapott a Teatro Colónban, és oratóriumokban is fellépett.
A házaspár rövid ideig Chilében is élt, majd 1963-ban Los Angelesben megkapták a letelepedési engedélyt. Pataky az amerikai emigráció alatt sem hagyott fel a koncertezéssel, a michigani Ann Arborban például Verdi Requiemjének tenor szólamát énekelte.
1964. február 29-én Los Angelesben hunyt el, hamvait később Budapesten helyezték örök nyugalomra. A kiváló művész életéről 2017-ben dokumentumfilm készült A hősies tenor címmel.
(Via Erdélyi Napló, BMC, Wikipedia)