Hatvan éve, 1960. május 30-án hunyt el Borisz Leonyidovics Paszternak Nobel-díjas orosz költő, író, a Zsivago doktor című regény szerzője.
Borisz Paszternak 1890. február 10-én született moszkvai művész-értelmiségi családban, apja festőművész, a képzőművészetek professzora, anyja tehetséges zongoraművésznő volt. Otthonukban gyakran vendégeskedtek világhírű művészek, megfordult náluk mások mellett Tolsztoj, Gorkij, Rilke és Rachmaninov is.
A gyermek Borisz először a képzőművészetek iránt érdeklődött, apja vezette be a festészet műhelytitkaiba. Kamaszként már anyja és a neves zeneszerző, Szkrjabin hatására zenei pályára készült, zeneelméletet és zeneszerzést is tanult a moszkvai konzervatóriumban.
Tizenkilenc évesen aztán hátat fordított a művészeteknek, történelem-filozófia szakra iratkozott be a moszkvai egyetemre, majd a németországi Marburg egyetemén hallgatott filozófiát. Közben verseket írt, amelyek először egy antológiában jelentek meg.
Kezdetben a szimbolizmus ragadta magával, 1913-as első kötete, az Iker a felhőkben is ezt a hatást tükrözte. Nem sokkal ezután a Centrifuga futurista csoporthoz csatlakozott, ekkor kezdődött barátsága Majakovszkijjal. A futuristák között a legmérsékeltebbekhez tartozott, elvetett minden túlzást, s lassan, fokozatosan kialakította a hagyományokból és a forradalmi újításokból ötvöződő, egyéni hangú költészetét.
Az első világháború idején, minthogy a katonai szolgálatra egészségi okokból alkalmatlan volt, egy uráli vegyi üzemben dolgozott, majd az 1917-es bolsevik forradalom után a szovjet oktatásügyi népbiztosság könyvtárában kapott állást. 1921-ben szülei és testvérei Németországba távoztak, ám Paszternak nem tartott velük. A következő évben megjelent a forradalom alatt keletkezett verseinek gyűjteménye Nővérem, az élet címmel, ezzel népszerű és elismert költő lett.
Noha üdvözölte és ünnepelte a forradalmat, annak politikai tartalmát sohasem értette meg, egész lelkialkatában liberális polgári értelmiségi maradt, aki mindenkor távol tartotta magát a nyílt politikai állásfoglalástól. A húszas években egyre inkább a történelmi tematika, s a próza felé orientálódott, előbb Luvers gyermekkora című művével, majd Menlevél című önéletrajzi regényével.
A harmincas évek első felében – noha ekkor már érezhető volt a sztálinizmus nyomasztó légköre – még elismert és méltányolt alkotó maradt. 1934-ben az Írószövetség megalakulásakor Buharin a szovjet költők élvonalába sorolta, 1935-ben az antifasiszta írók párizsi kongresszusán a hivatalos küldöttség tagja volt.
1936-tól azonban egyre több támadás érte, amiért úgymond eltért a szocialista realizmus és a pártos költészet normáitól. Paszternak bezárkózott, jobbára műfordítással foglalkozott. A második világháború alatt, 1943-ban ismét kötete jelent meg, irodalmi esteket tartott a katonáknak, s hazafias verseket írt. A világháború befejeződése után tíz évig írta az addigi életművét összegző, a tolsztoji, turgenyevi hagyományokat folytató Zsivago doktor című nagyregényét.
Műve 1903-tól 1929-ig követi a főhős, egy tipikus orosz értelmiségi életét, aki egyszerre orvos és költő, a test és a lélek bajainak gyógyítója. (A műből 1965-ben Doktor Zsivágó címmel nagy sikerű amerikai film készült, Omar Shariffal a főszerepben.)
Anna Paszternak, az író unokahúga 2017-ben megjelent Lara – Zsivago doktor eltitkolt szerelme című könyve szerint a regénybeli szerelmi háromszög Paszternak saját élményein alapult: javában nős volt, amikor találkozott a nála húsz évvel fiatalabb Olga Ivinszkajával, akivel szeretők lettek, de az író nem akarta feleségét, Zinajdát elhagyni, a két nő között őrlődött.
Olga megjárta a Gulágot is, ahonnan 1953-ban szabadult, és amikor a Paszternak házaspár Moszkvából Peregyelkinóba költözött, Olga is utánuk ment. Az író naponta többször is meglátogatta: a „nagy házban” élt feleségével, a „kis házban” lakott a szeretője, aki kéziratait gépelte és nem hivatalos irodalmi ügynöke lett.
A hatalmas ívű regény kéziratát az író 1956-ban elküldte a Novij Mir folyóirat szerkesztőségébe, de ott visszautasították, mert „rágalmazó módon ábrázolja az Októberi Forradalmat, a forradalmárokat és a Szovjetunió társadalmi rendszerét”.
A művet Paszternak ezután átadta egy olasz ismerősének, aki kijuttatta Olaszországba, ahol az 1957-ben előbb olasz, majd orosz nyelven is megjelent. 1958-ban már 18 nyelvre fordították le, és a svéd akadémia abban az évben Paszternaknak ítélte az irodalmi Nobel-díjat. A döntést követően a Szovjetunióban rágalomhadjárat indult az író ellen, akit a szovjet rendszer és a nép árulójának kiáltottak ki.
Ő ezek után a svéd akadémia elnökének írt táviratában lemondott a díjról, de helyzetén ez nem sokat változtatott: kizárták a szovjet írószövetségből, megfosztották megélhetésétől, kiutasítását követelték. Paszternak nyílt levélben fordult Hruscsov pártfőtitkárhoz, kifejtve, hogy hazájának elhagyása a halállal volna számára egyenlő, így végül maradhatott, ám ettől kezdve a rákkal és szívbajjal küszködve, visszavonultan élt peregyelkinói otthonában, egészen 1960. május 30-án bekövetkezett haláláig.
Paszternakot a hosszú elhallgatás után 1987-ben a szovjet írószövetség posztumusz visszafogadta tagjai közé, megindult teljes rehabilitációja, s 1988-ban a Szovjetunióban is megjelent a Zsivago doktor. 1989-ben a svéd akadémia törölte az író elutasítását, és a díjat ünnepélyes keretek között átadták fiának.
