„A természet varázslata” – Szokolay-vonósnégyesek Kodály és Bartók emlékezetére

Szokolay Sándor első vonósnégyesével Kodály születésének 90. évfordulójára emlékezett. Nyolc évvel később, 1980 tavaszán vállalkozott új kvartett írására. A II. Vonósnégyes inspirációja pedig a Bartók Centenárium volt.

„Tudván-tudtam, hogy a felületi hatások, stiláris utalások ideje lejárt, korunk zenéje Bartóktól szerteágazó utakon és útvesztők özönén keresztül távolodott mind messzebbre. Ahogy a késői Liszt nyitott a bartóki életműnek, Bartók hasonló örökséggel nem szolgálhatott. Nem foghat bennünket kézen, nem vezethet tovább: csak erőt meríthetünk további magányunkhoz belőle. Éppen a kifürkészhetetlen jövő kötelez a szembesítő dialógusra, utunk újragondolására. Úgy érzem a bartóki szellem vertikális és horizontális egysége, a holt anyag helyett az élő világ ősanyagának életre keltése újra aktuális lehet.

Mikrovilága üzenet a tágasabb szabadság felé, hit abban, hogy az alkotói komolyság a felelőtlenségnél ma is célravezetőbb…

Művem összegzésszerűen keresi a mondandó és a kifejezési eszközök koncentrált egységét. A fegyelmezés szabadsága diktálta a nyolc tétel azonos anyagú eszköz variációit. Formailag a gyors-lassú-gyors-lassú-gyors füzér törekszik az egység–folyamatra. Az első három tétel összetartozása triós formára utal, később a bevezetés és allegro elv kapcsolja össze a tételeket egy nagyobb lélegzetű híd formájú fináléig. Minden tételcím Janus-arcú: az eszköz és kifejezés egységének keresése sokszorosan átszövi a darab szigorúan szerkesztett organikus világát. A több mint húszperces mű technikai csoportosítása nem a virtuozitás és hangszerszerűség felől közelít, hanem a természet varázslata és az anyag átlényegülésének természeti változása felől.

A Finále a húrok elhangolásával egy új hangkészletet hoz létre, mely hangköz modelljeivel, kisterc–nagyterc–bővítettkvart–kisszext–kisszeptim–nagyszeptim párhuzamok váltakozásával és az üres húrok jellegzetes színével a teljes tizenkétfokúságig bővíti rendszerét, mely inkább a természet hangjai felé közelít, mint az atonalitás felé.

A vonósnégyesnek, ha nincs is hangneme: a C-centrum köré épül. A polimodalitás mindig a teljes hangrendszer kitágítása felé közelít. A szűk és tág hangzások jelentősége, a pentatónia irányából keresett tizenkétfokúság állandó átváltozásai szabad rendszerként keresik a zene élettanának egyidejűségét, tagadva a bomlást és a széthullást…