Az idén országossá vált Bartók Tavasz keretében április 30-án Debrecenben, május 1-jén pedig Győrben ad koncertet Szergej Krilov orosz hegedűművész a Kodály Filharmonikusok szólistájaként. A Litván Kamarazenekar karmesterként is tevékeny művészeti vezetőjét Mendelssohnról, Bartókról és a vezénylésről is kérdeztük.
– Mendelssohn klasszikusát, a már-már slágernek számító e-moll hegedűversenyt játssza két egymást követő napon. Milyen a kapcsolata a darabbal?
– Mendelssohn műve igazi klasszikus, amivel mindig öröm foglalkozni. Tisztán emlékszem, amikor 12-13 évesen megszólaltattam az első hangokat. Ragyogó és pozitív mű, gyönyörű melódiákkal, amely végigkíséri az életemet. Sokszor adtam elő szólistaként és karmesterként is. Ha választanom kell, akkor a második tétel a kedvencem, de inkább nem emelnék ki egyetlen részt sem. A tapasztalatom az, hogy mindig mosolyt csal az emberek arcára, miközben egyébként a mű egy nagyon is mély lelkületű szerzőről tesz tanúbizonyágot.
– Moszkvában, majd Cremonában tanult, jelenleg pedig a Litván Kamarazenekar művészeti vezetője. Hisz a hegedűiskolákban?
– Ami azt illeti, vannak bizonyos szabályrendszerek, amelyek valóban köthetőek egy-egy nemzethez, iskolához, de ezek a határok ma már sokszor elmosódnak. 30-50 évvel ezelőtt még egyértelműen beszélhettünk különböző iskolákról sőt, egy művésznek el is kellett döntenie, hogy akar-e képviselni egy-egy módszert, mert akkor annak szigorú szabályai vannak. A hegedűjáték közös gyökerű, a különbségek csupán a megközelítésekben vannak, egyik pedig nem feltétlenül jobb mint a másik. Az én elméletem szerint sokat számít egy-egy mű előadásakor, hogy a művész ismeri-e az adott nyelvet, és itt nem a zenei nyelvre gondolok. Magamon tapasztalom, hogy miután tökéletesítettem az olasz tudásom, azóta másképp állok például Paganini zenéjéhez. A zenei anyag igenis reflektál arra a nyelvre, amit a zeneszerző beszél. Ez Bartóknál is így van, műveinek artikulációja, a kadenciák mind magában hordozzák a magyar nyelv lüktetését, zeneiségét.
– Bartókot említi. Tudatosan került a programba?
– A fesztivál Bartók nevét viseli, egyértelműnek tűnt, hogy bevesszük a programba az 1. rapszódiát. Arról nem is beszélve, hogy az egyik legkedvesebb Bartók-darabom.
– Az utóbbi időben karmesterként is tevékeny. Lát valamilyen törvényszerűséget abban, hogy művészek a szólista karrierjük bizonyos pontján karmesteri pálcát ragadnak?
– Valóban sokan teszik ezt meg, de jóval kevesebben vannak, akiknek ez jól is áll, az pedig elengedhetetlen lenne, hogy megtörténjen a belátás, ha mégsem ez a helyes út. Én igyekeztem felelősen meghozni ezt a döntést. A magam részéről zenei kiteljesedést érzek, a vezénylés sokat hozzáad a hegedűjátékomhoz , a szakmától és a közönségtől pedig jó visszajelzéseket kapok.
– Visszatérő vendég Magyarországon. Őriz zenei emlékeket?
– Mindjárt kettőt is tudok mondani. Tavaly októberben a Concerto Budapesttel adtuk elő Sosztakovics I. hegedűversenyét. Be kell vallanom, hogy nagyon ritkán érzek ilyen összhangot zenekarral mint velük. Fantasztikus, amit a művészekkel és Keller Andrással közösen akkor létrehoztunk. Sokszor még ma is ebből az élményből táplálkozom. A másik eset a néhai Kocsis Zoltánhoz fűződik. Ő vezényelt, amikor először mutatkoztam be a Müpában, ráadásul Bartók II. hegedűversenyével. Hihetetlenül izgultam, hogy megfeleljek a feladatnak, magamnak és a karmesternek. Az előadás végén Kocsis Zoltán csak annyit mondott: „a te Bartókod magyarul szól”. Soha életemben nem kaptam ennél nagyobb elismerést.
