Liszt Ferenc születésének évfordulóján, október 22-én kerül színpadra a Liszt Ünnep keretében a szerző befejezetlen, Sardanapalo című operája, melynek kapcsán a Cambridge-i Egyetem oktatóját, David Trippett zenetörténészt kérdeztük, aki nem csak megtalálta, de meg is hangszerelte az elveszettnek hitt különleges darabot.
– Hogyan került közel Liszt zenéjéhez?
– Az első diplomámat Cambridge-ben szereztem muzikológusként, majd Lipcsében tanultam. Akkoriban sok énekessel dolgoztam zongorakísérőként. Tudtam, hogy a weimari archívum egy igazi zenei aranybánya, és úgy gondoltam, hogy meglepem a muzsikus partnereimet. Liszt után kutattam, amikor a kezembe került egy aprócska füzet, amely egy opera töredékes vázlatait tartalmazta. A közepén nyitottam ki, ahol is egy szoprán vagy tenor ária volt lejegyezve. Egészen különleges hatást tett rám a kézirat, hiszen azt láttam, hogy ami itt áll, az biztosan nem csak egy gondolatkezdemény, egy ötlettöredék, hanem egy nagyon is végiggondolt zenei anyag, amibe rengeteg munkaóra van. Teljesek voltak a vokális részek, a szólamok ki voltak dolgozva, melyekből egy opera, a Sardanapalo teljes első felvonása rajzolódott ki.
– Mikor döntött úgy, hogy rekonstruálja a darabot?
– Be kell vallanom, hogy abban a pillanatban félre kellett tennem a dolgot, hogy befejezzem doktori tanulmányaimat a Harvardon, de tudtam, hogy olyasmit találtam, amivel még foglalkoznom kell, így később visszatértem hozzá. Mint említettem, a zenei anyag egyáltalán nem volt töredékes abban az értelemben, mint ahogy mondjuk Beethoven X. szimfóniája, vagyis itt nem egy darab befejezéséről, vagy zenei töredékek összeillesztéséről volt szó, hanem arról, hogy vajon érdemes-e ezt a kivonatot meghangszerelni. Hozzá kell tennem, hogy annyi pontosan látszott a kéziratból, hogy Liszt zenekarban gondolkodott, hiszen itt-ott oda is írta, hogy az adott szólamot, melyik hangszernek szánja. Számomra az igazi kérdés tényleg az volt, hogy kutatóként és tudósként feladatom-e, van-e felhatalmazásom meghangszerelni a darabot, vagy az én munkámnak véget kell érnie ott, hogy amit megtaláltam, azt adott esetben egy kritikai kiadást készítve elérhetővé teszem más kutatók számára is. Végül belefogtam a hangszerelésbe, mert erkölcsi kötelességemnek éreztem, hogy hallhatóvá tegyem mindazt, amit itt le van írva.
– Liszt korának ünnepelt zongoraművésze volt. Miért volt szüksége arra, hogy operát írjon?
– A zongoraművész Lisztnek nagyon kevés valódi versenytársa akadt. Párizsban, Bécsben, Londonban, Pesten, sőt még Szentpéterváron is ünnepelték, de úgy érezte, hogy zeneszerzőként nem ismerik el eléggé. Egyszer még Robert Schumann is nyilvánosan komoly kritikával illette zeneszerzői képességeit. Lisztet ez meglehetősen bántotta, s leveleiből kiderül, hogy zeneszerzőként való elfogadottságának zálogát egy opera megírásában látta. Egészen biztosan befolyásolta őt barátja és pályatársa, Richard Wagner is, de Liszt mégis Rossini életművét állította példaként maga elé, akiben ő már akkor az olasz opera megújítóját látta. Mondanom sem kell, hogy Lisztnek is hasonló tervei voltak a Lord Byron költeményét alapul vevő Sardanapalóval.
– Mi az oka, hogy végül nem készült el a darab?
– Egyértelműen a libretto hiánya. Liszt egy francia írót, bizonyos Jean Pierre Félicien Mallefille-t kérte fel a szövegkönyv megírására és úgy gondolta, hogy később majd olaszra fordíttatja a szöveget. A vállalkozás több okból is sikertelen volt. Egyfelől Mallefille nem tartotta elég nagyszabásúnak a felkérést, ezért majdnem egy évet elpazarolt, másfelől pedig Liszt nem tudott annyira olaszul, hogy felügyelni tudta volna a fordítás helyességét. Liszt végül közeli barátját, Cristina Belgiojoso hercegnőt kérte meg, hogy segítse a librettó ügyét, aki egy titokzatos, párizsi házi őrizetben élő olasz költőt kért fel annak megírására. El is készült az első felvonás, amit Liszt változtatás nélkül elfogadott, fel is használta, de a második és harmadik felvonással viszont nem volt megelégedve. Változtatásokat kért, de azokat már soha nem kapta kézhez. Újra fellángoltak az olasz függetlenedés hangjai, Liszt elvesztette összeköttetéseit, a költőt pedig, mivel annak kiléte Liszt előtt soha nem volt ismert, nem tudta közvetlenül megkeresni.
– Az első felvonást 2018-ban mutatták be először Weimarban. Azóta változott valamit a darab?
– Kisebb javítások természetesen voltak, hiszen végig a kéziratból dolgoztam. Apróságok, de hallhatók, viszont úgy gondolom, hogy mostanra már tényleg teljes a partitúra és nagyon boldog vagyok, hogy mindez Budapesten szólalhat meg a Müpa csodálatos koncerttermében. Liszt igazi kozmopolita volt ez a projekt ebben az értelemben is egy nagyon komoly gesztus.
– Mi az, amit hallhat majd a magyar közönség? Felismerjük benne Lisztet?
– Az első pillanattól. Ebben biztos vagyok. Itt kell még egyszer hangsúlyoznom, hogy a hangszerelés nem jelenti azt, hogy bármit is változtattam volna a zenei anyagon. A munka során közelről tanulmányoztam a weimari időszakban született műveket, a korai szimfonikus költeményeket és azokat a parafrázisokat, melyek egy-egy francia, vagy olasz operából készültek. Az est karmestere Kirill Karabits lesz, akinek még a 2018-as weimari bemutató előtt mutattam a művet, s ő maga is le volt döbbenve, hogy mennyire visszaköszön a darabból mindaz, amit Lisztnek tulajdonítunk. Azt nem mondhatom, hogy nem tölt el izgalommal, hogy a mű Budapesten is megszólal, hiszen a magyar közönségnél senki nem tud többet Lisztről, de bízom benne, hogy mindenki szívét elnyeri majd.
– A darabot Staatskapelle Weimar mutatja be.
– Azt hiszem, hogy nem is lehetne nagyobb együttállás annál, hogy ezt a művet éppen Budapesten, az a Staatskapelle Weimar adja elő, amit Liszt maga is nagyjából egy évtizeden át vezényelt, ráadásul mindezt október 22-én, Liszt születésének évfordulóján. Liszt igazi kozmopolita volt ez a projekt ebben az értelemben is egy nagyon komoly gesztus.
– A weimari bemutató óta öt év telt el. Folytatja a Sardanapalóval kapcsolatos kutatásokat?
– Reflektálva a 19. század zenei életére és benne Liszt művészetére két könyvem is előkészületben van. Ami az operát illeti, még számos kérdés megválaszolatlan, de újabb források hiányában nehéz az előrelépés. Egy biztos, hogy a Sardanapalo második és harmadik felvonáshoz írt szövegkönyv elkészült, de egyelőre nincs elképzelésünk a hollétéről.
