Győri Noémi játékos, kísérletező oldalát mutatja meg hatodik, Exploration című lemezével, amelyet Suzana Bartal zongoraművésszel készített. A Londonban élő fuvolaművész sűrű évad elé néz, többek között egy számára készülő versenyművet is bemutat majd. Az aktualitások mellett arról is beszélgettünk, hogy milyen kihívásokkal kell szembenéznie egy szólista karriert építő nőnek, illetve Noémi saját designkollekciója is szóba került.
– Milyen koncepció alapján válogattad ki a darabokat a lemezre?
– A lemez a romantikus fuvolarepertoár egy bizonyos szeletére koncentrál, méghozzá olyan művekre, melyekben variációs forma fedezhető fel. Ez azért volt fontos számomra, mert lassan 32 év fuvolázás után most érzem azt, hogy olyan szintre jutottam el, ahol valóban játszani tudok a hangszerrel és a zenei anyaggal.
Mindig is zavart, hogy a komolyzenészeket komolynak, komornak látják. Talán ezért is szerettem volna a zenei játékosságot a középpontba helyezni és megmutatni, mennyi szabadság és humor is van ezekben a nagy volumenű Beethoven- és Schubert-darabokban. Ezeket egy-egy Blahetka- és Borne-mű egészíti ki. Nagyon érdekes megfigyelni, ahogy a négy szerző a variációs formákkal játszik.
– A lemezt Suzana Bartal zongoraművésszel vetted fel. Már korábban is dolgoztatok együtt, vagy ez volt az első közös munkátok?
– Már régóta, kb. 10 éve ismerjük egymást Suzanával, de most dolgoztunk először együtt. Tudtam róla, hogy sokat játszott fuvolistákkal és fúvósokkal, ami nem volt mellékes szempont, hiszen például a Schubert-mű különösen nagy kihívás elé állítja a zongoristát is. A Covid-időszak vége felé született meg a lemez terve, így a felvétel előtt bőven tudtunk próbálni, és több koncerten is eljátszottuk az anyagot.
– Akkor most minden körülmény adott volt a közös munkához.
– Igen. Külön ajándék volt ebben a projektben, hogy egy szólistaként is nagyon aktív művésszel kamarázhattam és készíthettem felvételt. Fuvolistaként korábban sokszor úgy éreztem, hogy a repertoár miatt az igazán kiváló billentyűs játékosok a vonósokkal való együttműködéseket részesítik előnyben. Jó érzés, hogy mára már ez megváltozott az életemben. Suzanával közös koncertjeinken érdekes volt azt is megfigyelnem, hogy például Franciaországban, ahol Suzana is él, alapvetően jobban megbecsülik a fúvósokat.
– Amikor egyeztettük ezt a beszélgetést, említetted, hogy több fuvolaverseny is vár rád ebben az évadban. Melyek lesznek ezek?
– Februárban Jacques Ibert Fuvolaversenyét fogom kétszer is játszani a Turkui Filharmonikus Zenekarral Finnországban, márciusban pedig Mieczysłav Weinberg I. Fuvolaversenyét adom elő a Magyar Zene Házában. Mindkét mű kiemelkedőnek számít a 20. századi fuvolarepertoárban, nagy öröm számomra, hogy immár többedszerre, és ilyen kiemelt helyeken léphetek fel velük.
A Weinberg-mű a Zene Házában Várjon Dénes és Simon Izabella által összeállított hétvégi programsorozaton hangzik majd el, ahol a tervek szerint minkettőjükkel kamarazenélhetek is. Ezt követően pedig áprilisban egy izgalmas, új fuvolaversenyt fogok bemutatni a Liège-i Királyi Filharmonikus Zenekarral és Madaras Gergellyel, a férjemmel.
– Mit lehet tudni erről a fuvolaversenyről?
– A versenymű, melyet Christian Mason angol zeneszerző ír számomra, a néhány évvel ezelőtt indított Debussy-projektem utolsó állomása lesz. Az első állomás az „Egy nimfa délutánja” című előadás volt, amelyen a görög mitológia által inspirált fuvolaműveket mutattam be Fejérvári Zoltán zongoraművésszel – ennek lemezfelvétele is hamarosan megjelenik majd. Az elhangzó darabokhoz versek is készültek, méghozzá Szabó T. Anna tollából. Az volt a célom, hogy a – mítoszok esetén hagyományos és szinte kizárólagos – férfi szemszögének láttatása mellett a szövegeken keresztül a női perspektíva is hangot kapjon.
Arra gondoltam, hogy ezt a női oldalt egy új zeneműben is meg lehetne fogalmazni, és itt lépett be a történetbe a liège-i zenekar nemrég nyugdíjba ment menedzser-igazgatója, Daniel Weissmann. Meghívott, hogy adjak egy koncertet a férjemmel, és szabad kezet adott bármilyen versenymű választására. Ekkor jött az ötlet, hogy összekapcsoljuk a felkérést a koncepciómmal. A koncert a francia repertoár egyik legfontosabb, görög mitológia által inspirált és fuvolaközpontú zenekari művével, az Egy faun délutánjával indul, erre válaszként hangzik el az új fuvolaverseny, majd a koncertet Debussy egy másik ikonikus műve, a Nocturnes zárja, ami végén a felcsendülő női kar ihletett keretbe foglalja a tematikus programot.
– Hogyan dőlt el, hogy Christian Mason írja a művet?
– Első gondolatom, csak úgy, mint a verseknél, egy női szerzővel való együttműködés volt. De végül arra jutottam, hogy ebben a női tematikájú projektben fontos férfiakkal is együtt dolgozni, hiszen pont egyfajta párbeszéd kialakulása a lényeges számomra. Christiannek, aki több mint egy évtizede jó barátom, egyébként a felesége is fuvolaművész, és az édesanyja is fuvolázott. Amellett, hogy egy nagyszerű és keresett zeneszerző (a legutóbb például a Bécsi Filharmonikusok felkérésére komponált művet), egy különlegesen érzékeny ember, aki a sokéves barátságunknak köszönhetően pontosan átérzi a művészi működésemet, és érti a koncepció mögötti gondolati hátteret.
– Ezt az intenzív szakmai életet hogyan tudod összeegyeztetni a családdal? Két kislány édesanyja vagy, a férjed pedig szintén sikeres, folyamatosan utazó, világjáró művész.
– Ez egy nagyon komplex kérdés. Fizikailag és mentálisan is nagy kihívás a kamarazenélés, zenekarozás és tanítás mellett egy szólista jellegű karrier építése anyaként. Nem beszélve arról, hogy igyekszem a fantasztikusan tehetséges és sikeres férjemet is amennyire csak lehet, támogatni.
Nőként és fuvolaművészként is érzek egyfajta nyomást, hiszen a családépítésnek is vannak időbeli korlátai, ezen kívül a fuvolán sem lehet a zongorához vagy hegedűhöz mérhetően hosszú távon szólistaként játszani.
Fontos egyfajta szellemi és fizikai erőnlét, és ezt a fittséget még fiatalon sem mindig egyszerű kivitelezni például olyankor, amikor szinte folyamatosan egyedül utazom a két gyerekemmel.
Ugyanakkor a családom, a férjemmel és gyerekeimmel való rengeteg élmény sokkal gazdagabbá tettek emberileg és érzelmileg is. Azok az irodalmi vagy zeneművek, amikre igazán felnézek, általában bonyolult, sokszintű gondolatiságot fejeznek ki – úgy érzem, az anyaságnak köszönhetően is sokat értem és formálódtam, és ezeket az összetett, mély érzelmeket erőteljesebben és hitelesebben tudom a játékomban megjeleníteni.
– Mi a módszered ennyi minden összeegyeztetésére, és mikor tudsz töltekezni?
– Szerencsére alapvetően gyorsan tanulok. A doktori iskola elvégzése a Royal Academy of Musicon is sokat formált a munkamódszereimen. Megtanultam még fókuszáltabban kijelölni, hogy mit akarok elérni, hogyan tudok hatékonyan gyakorolni és tudatosan dolgozni. Enélkül lehetetlen lenne kiviteleznem a hétköznapokat.
Arra kevés időm van, hogy kifejezetten töltekezni tudjak, a sportolás például hiányzik. De mindig rengeteg dolgot csináltam az életemben egyszerre, és úgy érzem, hogy amikor egyik szerepből átváltok a másikba, az szinte pihenés, kikapcsolódás számomra.
Ugyan a generációmban szerencsére már sokkal több a hangszeres női szólista, mint akár húsz évvel ezelőtt, akikre példaként felnézhetek,
sokszor úgy érzem, hogy nőként még mindig nehéz referenciaértékű művésszé válni, akire mint igazán érett és kimunkált zeneiségű, egyben elmélyült, intellektuális, szemléletformáló egyéniségre tekintenek.
A fuvola sem egyértelmű szólóhangszer, már csak a repertoár viszonylagos ismeretlensége miatt is: a hegedű- vagy a zongorairodalmat sokkal tradicionálisabbnak, intellektuálisabbnak és komplexebbnek látják mind a szakmán belül, mind a közönség soraiban.
– Milyen értelemben intellektuálisabb?
– A nagy zeneszerzők közül kevesen írtak fuvolára, sokkal több a modern vagy kevéssé ismert szerző műve a repertoárunkban. Emiatt sokszor egy dupla gátat kell megugrani: míg egy hegedűkoncerten nem kérdés, hogy a repertoár jó és értékes-e, ha én egy közepesként számon tartott szerzőtől játszok, nemcsak saját tudásomat, interpretációm minőségét, hanem egyben magát a zene értékességét is be kell bizonyítanom. Más szempontból persze ez a helyzet egyfajta szabadságot és kísérletező terepet is ad.
– Ugyanez a kísérletezés, újra való törekvés figyelhető meg a saját designkollekciódban, a Noemi Collectionben. Ez a projekt hogyan indult el?
– Amikor felnőttem, Magyarországon alapvetően kevés női szólistát láttam színpadon. Akikkel hallgatóként találkoztam, főleg fiatal női tehetségek voltak. Úgy éreztem, hogy a női megjelenés és produkció a színpadon talán ezért is, sok szempontból egy „aranyos kis tündér, szép virágszál” képbe van beskatulyázva. Én is sokszor kaptam olyan visszajelzéseket hogy milyen kedves, milyen angyali voltam, pedig jobban örültem volna, ha inkább olyan jelzőkkel illetik a játékomat, mint például lendületes, kreatív, meggyőző, erőteljes vagy karizmatikus. Elkezdtem azon gondolkodni, hogy a zenei megformálás mellett, ami persze elsődleges szempont, milyen módon lehetne kifejezni a nőiesség mellett a karakánságot, merészséget és kreativitást mind a játékomban, mind a megjelenésemben.
Így jöttek létre az évek során a Noemi Collection darabjai, melyek mindegyike kifejezetten a komolyzenéhez is kapcsolódik, de nem zenészeknek is jó szívvel ajánlom őket. Legutóbb a pannonhalmi Arcus Temporum Fesztiválra készített nekem Zsigmond Adél csíkszeredai tervező két fantasztikus ruhát. Folyamatosan dolgozom ezen a projekten, a célom az, hogy egyszer én magam legyek maga „a Noemi Collection”. Aki mindig olyan egyedi öltözetben jelenik meg, aminek története és zenei kötődése is van, ami több, mint egy ruha vagy ékszer. Ez talán utat mutathat abban, hogy az ember a hétköznapokban és a színpadon hogyan lehet nőies, de egyben kreatív, figyelmet megragadó is. Talán az évek során mindez a művészi munkásságomat kiegészítve egy erős, megfogható egésszé áll majd össze, és rajta keresztül a világon is tudok – ilyen szempontból is – egy kicsit formálni.
