2019-ben töltötte be negyvenedik életévét két zongoraművész: Balog József és Érdi Tamás. 2020. január 19-én együtt lépnek pódiumra a Müpa Fesztivál Színházában. Bécsi klasszikusok: Mozart, Beethoven, Schubert darabjait játsszák egy remélhetően barátságos téli estén, megidézve a 18. század végén és a 19. században oly pezsgő házi muzsika hagyományát.
Akik a nyár örömeit a Balatonnál élvezték, már kaphattak némi ízelítőt a programból, amely erre az alkalomra kiteljesedett. A műsor szinte magától kínálkozott, hiszen a kétzongorás, illetve négykezes irodalom nem nagyon gazdag — véli Balog József. Megjegyzi: az alapötlet a 2018-as CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon vetődött fel. Balog ekkor Wolf Péter Wolf-temperiertes Klavier című kompozícióját mutatta be. Érdi Tamásban, aki hallotta produkcióját, ekkor fogant meg a gondolat, hogy
kettejüknek együtt kellene játszaniuk.
A négykezes vagy kétzongorás művekre nemritkán testvérpárok, házaspárok építenek karriert. Bár a közös zenei hagyományból, de teljesen eltérő iskolából érkező Balog és Érdi duója nem családi vállalkozás, kettejüket több dolog összeköti. Nemcsak az azonos életkor, hanem az is, hogy mindketten négykezeseztek Kocsis Zoltánnal, a koncertet tehát egyfajta főhajtásnak is szánják. Legfőképp előadói habitusuk rokon, alapvető értékeikben mély rokonság mutatkozik. A megszólaló, részben házi muzsika céljaira keletkezett darabok ugyan többségükben amatőrök számára készültek, ám a műkedvelői felkészültség a 18—19. században még elégséges volt ahhoz, hogy az alkotónak ne kelljen túl nagy kompromisszumokat kötnie.
A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.
A műsort nyitó kétzongorás Mozart-szonáta (D-dúr, K. 448) is egy házi koncerten hangzott el először, a ház úrnője, Josepha Barbara Auernhammer és a szerző előadásában. Mozart később méltónak találta művét arra, hogy Paisiellónak is bemutassa, immár egy profi, Barbara Ployer társaságában.
„Jól megy a dolgom, sőt egyre jobban” — írja egy levelében a huszonéves Beethoven. Nem véletlenül: 1795 és 1797 között Bécsben sok elismerés jut osztályrészéül. E periódus gyümölcse a négy kézre írt, szenvedélyes D-dúr szonáta. Ezt a művet egy igazi nagy formátumú kompozíció, Schubert hol melankolikus, hol drámai-tragikus tónusú f-moll fantáziája (D. 940) követi. Sokak számára nemcsak a hangversenyteremből ismerős ez a zene, hiszen felidézi Szabó István filmjét, A napfény ízét, amelyben a mű jelentős dramaturgiai szerepet játszik.
A Katonainduló (D. 733, No 1.) felszabadító vidámsága vezeti be a koncert végének műfaji kiteljesedését, Mozart kétzon- gorás Esz-dúr koncertjét (K. 365), amely már nem a házi muzsika hangulatát árasztja, hiszen e mű megalkotásakor a zeneszerző két valóban rátermett, profi előadó számára komponálhatott: nővére, Nannerl és önmaga számára.
A versenyművet a Budapesti Vonósok kísérik a Berlinben élő Farkas Róbert vezényletével.