Az SZFE Hallgatói Önkormányzatának kezdeményezésére az egyetem jelenlegi (és néhány korábbi) hallgatói és oktatói rövid videókban, pár soros szövegekkel vagy akár egy fotóval mondták el mit jelent nekik a színház most. Ezekből készült egy kisfilm.
Bevezetőül Upor László rektorhelyettes gondolatai:
Nekem a színház most egy nagy kérdőjel. Vagy három pont. Feszült várakozás.
A színháznak van múltja és jövője – majdnem mindig létezett, és majdnem biztos, hogy létezni is fog –, de a jelene függőben.
A színház most karanténba vonul. Passziváltatta a második félévét. Élemedett korára és enyhén legyengült szervezetére való tekintettel egy ideig otthonról kénytelen erősíteni a társadalom immunrendszerét. És persze a társadalom dolga pillanatnyilag az is, hogy – egyéb bokros teendői mellett – átmenetileg segítsen a színháznak megerősítenie saját immunrendszerét. Hogy aztán majd együtt épüljenek fel, együtt viruljanak.
Nemcsak a járványtól van félnivalónk és nemcsak a járványtól kell a színházat félteni – de először most azt kell túlélni.
Nem ragaszkodhatunk többet a kényelmeshez, a megszokotthoz. Ha idővel a beszögelt kapukat újra kinyitjuk, és hunyorogva kibotladozunk a szabadba, egyik sem lesz ugyanaz, mint azelőtt. Sem a színház, sem a társadalom nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy ott folytassa, ahol abbahagyta.
Hogy hol is kell folytatni és hogyan, arról nem sokat tudunk, hisz még arról sincs fogalmunk, miben vagyunk épp – mert ITT még egyikünk sem járt. Egyikünk sem.
Kéretik fölösleges pátosz nélkül olvasni: a kényszerű lefojtottság után a kollektív kiszabadulás inkubátora, az előre küldött felderítők, az újragondolók otthona, terepe és eszköze lehet majd a színház. IS.
Nekem a színház most ezt ígéri. És az ígéret szép szó.
Upor László
2020. március 27.
https://youtu.be/DaNrtzUqDaw
Az összegyűlt anyagok teljes terjedelmükben megtekinthetőek az SZFE erre a célra létrehozott tumblr oldalán, ahová továbbra is várjuk a témával kapcsolatos gondolatokat az alábbi email címre küldve: [email protected]
