Venczel Vera Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja 1946. március 10-én született.
- hirdetés -
Venczel Vera gyermekkora óta tudatosan készül a színészi pályára. A családi háttér, a szülői indíttatás mellett nagyszerű pedagógusok, művészek készítették fel a színészet mesterségére. A középiskolai szakkörök mellett az akkori neves színművésznő, Makay Margit nemcsak szakmai tudást, hanem annak szeretetét is átadva tanította, fejlesztette tehetségét.
17 évesen, gimnazistaként játszott első két filmjében: Máriássy Félix Karambol (1963), és Esztergályos Károly Egy csónak visszafordul (1964) című alkotásában.
A Színház- és Filmművészeti Főiskolára elsőre felvették, osztályfőnöke az a Pártos Géza lett aki nemcsak kiváló rendező, de remek pedagógus is volt, de tanára volt a kiváló énekmester Ónody Márta is. Pártos a Madách Színház rendezője volt, tanítványait szívesen látta volna saját anyaszínházában. Azonban Várkonyi Zoltán, akinek talán már a főiskolai felvételin feltűnt, másodév végén szerepet adott neki a Vígszínházban. Ettől kezdve nemcsak a főiskola Ódry színpadán, hanem a Vígszínházban (Heltai: A néma levente, 1966, valamint Weingarten: A nyár, 1967) is megmutatta tehetségét, rátermettségét.
A kritika ígéretes tehetségnek tartotta, s a Vígszínházban és a filmekben még többet tanult az akkori színészóriásoktól. A főiskola utolsó éveiben már rendszeresen játszott a Vígben, forgatott a filmgyárban, és egymás után kapta a szerepeket a televízióban.
A mozi tette országosan ismertté olyan filmekkel, mint a Kárpáthy Zoltán (1966), az Egy szerelem három éjszakája (1967), a Tanulmány a nőkről (1967) és az Egri csillagok (1968).
A színészdiplomát 1968-ban vette át. A színházban és a filmekben nyújtott színvonalas alakításainak köszönhetően Várkonyi azonnal szerződtette a Vígszínházhoz.
Venczel Vera – forrás: Vígszínház
Kezdetben naiva szerepek sorát osztották rá a rendezők (Csehov: Ványa bácsi, 1970, Ödön von Horváth: Mesél a bécsi erdő, 1971), a későbbi évadokban is a tiszta női, lírai alakok találták meg, de szerepjátéka sokkal mélyebbé, drámaibbá vált (Tersánszky: Viszontlátásra, drága!, 1972, Garcia Lorca: Bernarda Alba háza, 1976). A színház mellett a televízió aknázta ki igazából a romantikus naiva alakokból kinövő művész lehetőségeit. Kivételes érzékenységgel és átéléssel megformált alakjait (Pillangó, 1970, A fekete város, 1971) több tévés fesztiválon díjazták, ismerték el. A Pillangó című Móricz tévéadaptáció női főszerepének megformálásáért Monte-Carlóban átvehette az Arany Nimfa-díjat.
A televízió sorra adta a jobbnál jobb feladatokat. 1970 és 1980 között egyetlen mozifilmben sem, míg 36 (!) televíziós alkotásban kapott többnyire főszerepet. Ebben az időszakban, 1975-ben kapta pályájának első állami kitüntetését, a fiatal, kiemelkedően teljesítő színművészeknek járó Jászai Mari-díjat. A színház mellett a televízió, a szinkron, és a rádió adott sok méltó feladatot.
Venczel Vera – forrás: Vígszínház
Rádiós szerepeiről ritkán esik szó, pedig ugyanúgy egész embert, művészt kíván, mint egy film vagy színdarab. Zolnay Vilmos így írt az Effi Briest rádiós hangjáték kapcsán: „Effi – Venczel Vera – harmadik részbeli monológjának felvételén jelen voltam, s nem tudom, kiért akart jobban megszakadni a szívem, Effiért-e vagy magáért a színésznőért, aki holtfáradtan, éjfél volt már, színpadról jött – bár a rendező az első felvételt is elfogadta – még egyszer, önként kínpadra vonta magát, hogy tökéletesebb legyen, mi is? … Effi (és az ő) szenvedése. Nemcsak Venczel Vera, mi is nehezen tértünk magunkhoz a jelenet után.” Egy másik hangjátékban (Mándy Iván: Játék a téren) nyújtott alakításáért megkapta 1977-ben a Kritikusok Díját.
1968 óta a Vígszínház társulatának tagja, ez idő alatt két alkalommal (2003, 2011) is megkapta a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt. 2019-ben a Magyar Filmakadémia Egyesület ismerte el életműdíjjal.
(Via szinhaz.org)
