Arthur Honegger svájci-francia zeneszerző 1892. március 10-én született és 1955. november 27-én hunyt el.
Oscar-Arthur Honegger svájci protestáns szülők gyermekeként jött a világra Le Havre-ban, apja kávékereskedő volt. Kiskorától a zene bűvöletében élt: édesanyja zongorázott, ő és egy barátja hegedültek a házi koncerteken. Miután erre a felállásra kevés partitúrát találtak, Honegger korán megpróbálkozott a zeneszerzéssel, 11 évesen már Bach, Beethoven és Richard Strauss hatását tükröző operát komponált.
A párizsi konzervatóriumban összhangzattant, zeneszerzést, zeneelméletet és vezénylést tanult. 1918-as végzésekor már túl volt néhány kamarazenei darabon, egy szimfonikus költeményen, feltűnést keltett Le dit des jeux du monde című színpadi műve, megismerkedett a művészeti élet olyan kulcsfiguráival, mint a költő Apollinaire, a zeneszerző Erik Satie és a katalán festő Pablo Picasso.
1920-ban bekapcsolódott a Hatok (Darius Milhaud, Georges Auric, Louis Durey, Francis Poulenc és Germaine Tailleferre) csoportjába, akikhez szóvivőként társult Jean Cocteau, a francia avantgárd későbbi vezéralakja. A laza művészeti csoportosulásnak nem volt igazi közös programja, bár mindannyian elutasították a német romantikát, elsősorban Wagnert, kevés közös művük leghíresebbike a Les mariés de la Tour Eiffel című balett.
Életének rendkívül termékeny időszaka következett: megírta Horace Victorieux című zenekari művét, Nyári pasztorál című kamaradarabját, az 1921-re elkészült Dávid király című drámai zsoltár, a későbbi oratórium első változata a világhírt is meghozta számára (a darabot később színpadi változatban is bemutatták).
1923-ban született egyik leggyakrabban játszott zenekari műve, a korában unikumnak számító, a gőzmozdony hangját és ritmusát utánzó Pacific 231, amelynek ősbemutatóján Serge Koussevitzky dirigált. Két évvel később írta a Judit című biblikus operát, 1927-ben Szophoklész nyomán, Cocteau szövegkönyvére az Antigoné című operát, amelyet Picasso díszleteivel és Coco Chanel jelmezeivel mutattak be. 1928-ban született a sebesség és a férfias sportok kedvtelését tükröző, kedvenc sportját megörökítő Rugby című szimfóniája.
1926-ban feleségül vette a zongoraművész Andrée Vaurabourg-t, akivel több koncertkörutat tett Európában és az Egyesült Államokban, ezeken Honegger saját műveit vezényelte. Az utazásnak és zeneszerzői tevékenységének egy autóbaleset vetett véget 1935-ben, ezután egy évig súlyosan sérült feleségét ápolta. A 30-as évek második felében mutatták be egyik leghíresebb művét, az orléans-i szűz emlékének szentelt Johanna a máglyán című oratóriumot, amely zenei kifejezésmódjának egyszerűsödését, letisztulását tanúsította. Az ötletet a híres és gazdag színésznő, Ida Rubinstein vetette fel, aki a főszerepet is elvállalta – a szöveget Paul Claudel írta, Honegger a zenéhez felhasználta egy frissen feltalált elektronikus hangszer hangját is. Az oratóriumból 1954-ben film készült Ingrid Bergman főszereplésével, a művet 2013-ban a Nemzeti Színház is műsorára tűzte.
Honegger az egymással ellentétes német és francia zenei örökség összeegyeztetésére törekedett, önálló zenei nyelvet alakított ki, amely a francia avantgárd harmóniai újításai és a német hagyomány nagy formái és hangzásvilága mellett magán viseli a korai kedvenc Bach, a jazzelemek, illetve Richard Strauss és Stravinsky hatását is. Sokoldalúságát bizonyítja, hogy a balett műfajában is alkotott (Korcsolyapálya, Semiramis), számos színpadi- és filmzenét is szerzett, bár többet közülük nem egyedül.
Mindezek mellett vonósnégyesek, hegedű-, brácsa- és csellószonáták, s öt szimfónia fűződik nevéhez, a sorban a második a második világháború borzalmait jeleníti meg, az 1945-46-ban komponált harmadik, Liturgikus szimfóniában „a modern ember szembeszegülését” akarta kifejezni „a barbárság, butaság, szenvedés, gépiesség, bürokrácia áradatával”. Az adventi időszakban gyakran felhangzik Karácsonyi kantátája, 1953-ban komponált utolsó műve.
Honegger a zene megszólalását egy interjúban a kávéfőzés példáján magyarázta el: „a szűrőpapírra rátesszük a megőrölt kávét, ez a zenei ötlet. Az erre öntött forró víz felel meg az inspirációnak. Ennek az eredménye egy keverék, ami most már csak a kávé fajtájától függ, nem pedig a víztől”.
1947-ben egy amerikai vendégszereplésen szívrohamot kapott, ezt követően egészsége megromlott. A betegség erősen korlátozta zenei tevékenységét, élete utolsó éveiben felesége gondozta. 1954-ben megkapta a francia Becsületrendet, egy évvel később, 1955. november 27-én halt meg Párizsban. Temetésén a Pére Lachaise temetőben Jean Cocteau mondott búcsúbeszédet. Magánéletéről nem sokat tudni, bár születésének 100. évfordulóján bejelentették, hogy először bocsátják a kutatók rendelkezésére azt a 130 levelet, amelyet 1944-54 között „élete nagy szerelméhez”, Suzanne Charlotte-hoz írt. A leveleket egy svájci házaspárnak ajánlotta fel publikálás céljából a címzett, akiről korábban egyetlen Honegger életrajz sem tett említést.
Bár Honegger élete nagy részét Franciaországban töltötte, svájci állampolgárságát mindvégig megtartotta. Születésének centenáriumáról Franciaországban nagyszabású rendezvényen emlékeztek meg, Svájcban „Arthur Honegger és Svájc” címmel kiállítást szerveztek. A svájci húszfrankos bankjegy nyolcadik sorozata 1996-ban az ő képmásával jelent meg.
