1912. június 28-án született, és 1983. február 22-én hunyt el Olty Magda Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész.
Olty (egyes helyeken Olthy) Magda 1931-ben szerzett színész-rendezői diplomát a Színiakadémián, mesterei Ódry Árpád és Hevesi Sándor voltak, utóbbinál rendezői tanfolyamot is végzett. Pályafutását Alapi Nándor Országos Kamaraszínházában kezdte, később fellépett a Budai Színkörben és az Új Színházban is. 1933-tól nyugdíjba vonulásáig, 1968-ig a Nemzeti Színházhoz kötötte a szerződése. Ismert volt baloldali elkötelezettségéről, a második világháború idején részt vett az ellenállási mozgalomban, ezért 1943-ban letartóztatták, és csak a háború végén szabadult a sopronkőhidai fegyházból.
1948-tól beszédművészetet tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, 1957 és 1961 között az intézmény főigazgatója volt. Működése idején, 1959 februárjában nyílt meg a főiskola színháza, az Ódry Színpad, amelynek létrehozásában aktívan közreműködött. A tanítást hivatásának tartotta, a hallgatók rajongtak érte, tanítványai sorában a magyar színjátszás számos kiválósága megtalálható. Férje a korán elhunyt Pálos György színművész volt.
Rengeteg színdarabban lépett fel, tragédiákban és vígjátékokban egyaránt megállta a helyét. Noha alapvetően klasszikus naiva volt, bármilyen szerepet képes volt eljátszani, a hálátlan figurákból kabinetalakításokat produkált.
Első szerepe Csiky Gergely Nagymama című színművének Piroskája volt, majd jött a Liliomfi Mariskája, a Csongor és Tünde Ilmája. Első nagy sikerét Marcel Pagnol Fanny című színjátékának címszerepében aratta. Kitűnő alakítást nyújtott Moliére darabjainak talpraesett, cserfes szobalány-szerepeiben: Toinette (A képzelt beteg), Marianne és Dorina (Tartuffe), Nicole (Az úrhatnám polgár). Emlékezetes volt Shakespeare A windsori víg nők című darabjában, mint Mrs. Page és az Othello Emiliájaként is.
További fontos szerepei: Beatrice (Shakespeare: Sok hűhó semmiért), Jessica (Shakespeare: A velencei kalmár), Varvara (Osztrovszkij: A vihar), Zsuzsi (Beaumarchais: Figaro házassága), Varja (Csehov: Cseresznyéskert), Canina (Ben Jonson: Volpone), Candida (Shaw: Candida).
Kellemes énekhangja volt, számos operettben és zenés játékban is fellépett. 1963-ban főszerepet játszott volna a Nemzetiben Albee Nem félünk a farkastól című drámájában, de az előadást az utolsó pillanatban betiltották. Olty úgy érezte, vége a pályafutásának és nem is sokat tévedett: 1968-ig ugyan még tagja volt az ország első társulatának, de ezalatt csak három szerepet kapott. Nyugdíjba vonulása után többé nem lépett színpadra, életének utolsó másfél évtizedét teljes visszavonultságban nagykovácsi parasztházában töltötte.
Az egyik első magyar rendezőnőként több színdarabot sikerrel állított színpadra (Peter Zvon: Sírva vigadunk, Lope de Vega: A furfangos menyasszony, Sándor Kálmán: A harag napja). 1935-től filmekben is szerepelt (A királyné huszárja, A nagymama), de főleg az ötvenes években forgatott alkotásokban látható (Dandin György, Ünnepi vacsora, Melyik a kilenc közül?), utolsó filmjei egyike az 1966-os Hogy szaladnak a fák! volt.
Művészi munkáját 1935-ben Farkas Ratkó-díjjal, 1954-ben Jászai Mari-díjjal, 1955-ben Kossuth-díjjal ismerték el. 1960-ban érdemes művészi, 1968-ban kiváló művészi címet kapott. Budapesten hunyt el hetvenéves korában, 1983. február 22-én.
Az MTVA Sajtóarchívumának portréja
