A vízililiomok festője elhivatott kertész volt és korának embere, aki a 19–20. században egyre divatosabbá váló időtöltésnek hódolt. Monet kertje a viktoriánus kor terméke volt. Mutatjuk, mi minden kellett ahhoz, hogy a kert és a híres festmények elkészülhessenek.
Monet egész életében lelkesen foglalkozott a növényekkel, míg csak bérelt házakat engedhetett meg magának, ezeknél is talált egy-egy sarkot, amelyben kialakította saját kis kertjét. 1883-ban előbb kibérelte, majd 1890-ben meg is vásárolta a giverny-i házat, ahol egészen nagyszabású terveket valósított meg a következő 40 évben. Eleinte saját kezűleg, népes családja segítségével gondozta a növényeket, később már megengedhette, hogy kertészeket fogadjon. A festő nem volt egyedül a hobbijával, a 19. században számos olyan dolog történt, ami lehetővé tette, illetve új magasságokba emelte a kertészkedést.
Ilyen volt többek között a technológia fejlődése, amelynek köszönhetően már nemcsak magokat tudtak szállítani Afrikából, Ázsiából vagy a két Amerikából, hanem már egész kifejlett növényeket is képesek voltak utaztatni. Így azok is megcsodálhatták, sőt tarthatták őket, akik sosem jutottak el ilyen egzotikus tájakra. A trópusi klímához szokott növények európai túlélését pedig a kor egy másik újdonsága, a nem csupán a gazdagok számára elérhető üvegház elterjedése tette lehetővé. Így érkeztek az országba és honosodtak meg például a krizantémok és dáliák.
Szintén rohamléptekkel fejlődött a növénynemesítés is. Új színek és formák bukkantak fel, az új hibrideket az egyre népszerűbb virágvásárokon mutatták be a nemesítők. Ilyen volt a ma is működő Latour‑Marliac cég is, amelyiktől Monet híres vízililiomait beszerezte. A festőt az újonnan nemesített rózsaszín és vörös virágok érdekelték, amelyek izgalmas ellenpontot nyújtottak a víz szürkés-kékes-zöldes felületén.
A kertek a vagyonnal való kérkedés tárgyaiból a polgári családi élet színtereivé váltak a viktoriánus korban. Ezzel párhuzamosan pedig másképp is kezdtek gondolkozni erről a térről. Ebben nagy szerepe van William Robinson munkásságának, akinek 1870-ben megjelent The Wild Garden című műve új alapokra helyezte a kertészkedést. A franciakertek szabályosságával, geometrikus vonalaival szemben egy természetesebb, a növények kevésbé kimódolt elhelyezését preferálta, ahol a kert a természetet utánozza.
Ez azonban nem gondozatlanságot jelentett, hanem rendezetlennek tűnő virágágyakat, amik szinte beleolvadnak a tájba. Ahogyan arról sincs szó, hogy a szerző csak az őshonos növényekkel dolgozott volna. Kifejezetten kedvelte az egzotikus fajtákat, becsempészte őket a tájba. Robinson nagy gonddal választotta ki és helyezte el a növényeket, majd hagyta őket szabadon nőni. Az alapgondolat szerint az emberi beavatkozás láthatatlan marad, de jelen van ezekben a kertekben. Robinson műve akkor keltette fel az olvasók figyelmét, amikor művészekkel illusztráltatta a kötetet.
Monet lelkes híve volt az újdonságoknak, gyakran járt vásárokra, figyelemmel követte az új hibrideket. Sokat kísérletezett a virágágyakkal, folyamatosan alakította, élőnek tekintette a kertet. Giverny-i birtokán a virágokat úgy használta, mint a színeket a palettáján. Figyelme rengeteg apró részletre kiterjedt, például, hogy a megfelelő színkombinációk nyíljanak egy időben. Ebben a hobbijában sok barátja és kollégája is osztozott. Monet-t rendszeresen látogatták hírességek is. Amellett, hogy a kertek és a természet mindig is a festők kedvelt témái közé tartoztak, sok művész nemcsak lefestette, de létrehozta és alakította is a saját kertjét.
Monet kertje két részből áll, egy kis vasúti sínen túl vízikertet tervezett az Epte-folyó egy oldalágán. A helyiek eleinte hevesen tiltakoztak az építkezés ellen, mivel elterjedt a pletyka, hogy megmérgezik a vizet, és elpusztulnak majd az állataik. Végül sikerült megvalósítania a vállalkozást, egy tavat alakítottak ki, amelybe rengeteg csodálatos vízililiomot ültettek Latour‑Marliac különleges hibridjeiből.
A festő hangulata teljes mértékben a fénytől függött. Ha nem volt alkalmas az idő a festésre, akkor dühbe gurult, és depresszióba süllyedve szobájába zárkózott. Amikor azonban kint tudott dolgozni, akkor a fényt követte, több festményen is dolgozott párhuzamosan.
A francia festő mellett más művészek is alakítottak ki kertet. Német kollégája, Max Liebermann Wannseében hozta kétre saját birodalmát, amelynek fasorait és virágágyásait számos képén megörökítette. Egy másik jelentős kerttel rendelkező német művész, Emil Nolde volt. A Liebermann Villa ma is látogatható, ahogy Monet kertje is. Szintén csodás kerttel büszkélkedhetett Monet-jétől mindössze 3 mérföldre Pierre Bonnard Vernonnet-ben.
Henri Le Sidaner meglátogatta Monet-t, majd maga is kialakította a sajátját. Matisse is lelkes kertész volt, gyakran fogadta a látogatóit kertészköpenyben, vagy ajándékozott virágokat az ismerőseinek.
A Pannonia Entertainment Exhibition on Screen: A modern kert festői: Monet-tól Matisse-ig című dokumentumfilmjében a londoni Royal Academy of Arts 2016-os kiállításának apropóján járják körül a kertek történetét és szerepét a festők életében. Mintegy 120 remekmű segítségével mutatja be e közkedvelt motívum szerepét, alakváltozásait az 1860-astól az 1920-as évekig, az impresszionizmustól az avantgárdig.
