1895 október 4-én született és 1966 február 1-jén halt meg a filmtörténet egyik legmeghatározóbb alakja, Buster Keaton, aki Chaplin mellett a némafilm korszak forradalmi újítója volt.
Joseph Frank Keaton a Kansas állambeli Piqua városkában született 1895. október 4-én szüleinek harmadik, legkisebb gyermekeként. Keaton, akárcsak a filmipar számos meghatározó alakja, mint Chaplin vagy Judy Garland varietészínész családba született, gyerekkorától a fellépések, próbák és produkciók világában nőtt fel. A talpraesett gyereket jelentő Buster becenevet a családi legenda szerint másfél évesen kapta Harry Houdinitől, mikor az látta, hogy a kisfiú legurul a színházi lépcsőn, majd azonnal fel is pattan.
Ahogyan később Garland, Keaton is már háromévesen csatlakozott a színpadon a családjához. A korban megszokott, a varieték alapdarabjainak számító akrobatikus jelenetekkel vegyített bohózatok voltak a repertoárjukon, melyekben Bustert afféle élő kellékként használták. Ez a neveltetés jó szolgálatot tett később Keaton filmes karrierjénél, amikor maga dolgozta ki a jeleneteit, amelyeket aztán saját maga is adott elő. A korai filmeknél a trükkfelvételek korlátozott volta miatt a látványos akciójelenetek vagy esések gyakran tényleg életveszélyesek voltak.
1917-ben apja alkoholizmusa miatt fel kellett hagyniuk a családi bohózatokkal. Anyjával New Yorkba költöztek, ahol megismerkedett a híres komikus Fatty Arbuckle-lal, a találkozás meghatározta további sorsát. Fatty meghívta, hogy legyen partnere egy alacsony költségvetésű filmvígjátékban, melynek sikere után a duó tucatnyi némafilmburleszkben szerepelt együtt. Az új művészeti ágtól elvarázsolt Keaton hamarosan saját magának írta a szerepeket, rendezőasszisztensként a filmkészítésben is részt vett, idővel önálló filmcéget alapított. Bár a szakmában egy idő után útjaik szétváltak, Arbuckle továbbra is jó barátja maradt.
Szárnyra kapta a hírnév, gyors egymásutánban készült filmjeiben bármilyen karakter bőrébe bújt, elpusztíthatatlannak látszott. A The New York Times így írt róla: „A film világában, ahol minden eltúlzott, ahol az érzelmek megjelenítése gondosan kimunkált és dramatizált, Buster közömbös és ünnepélyes arca minden érzelmet elrejt.” Ez a kifejezéssel teli kifejezéstelen arc lett a védjegye, amelyen a legvidámabb helyzetekben sem látszott soha érzelem. Egy interjúban elárulta, hogy erre egyedül jött rá: „Amikor magam is nevettem a mókáimon, a közönség nem nevetett rajtam. De minél komolyabb voltam, a közönség annál jobban hahotázott.
Keatont máig a legnagyobb akrobatikus színésznek tartják, hiszen kaszkadőrt nem használt, úgy volt képes le- és fellépni mozgó vonatokra, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga. Ehhez a lehető legpontosabban meg kellett koreografália a jelenetet, hogy a megfelelő pillanatban a megfelelő helyen legyen, így például a ledőlő házfal ne sújtsa agyon, hanem épp az ablakrésben legyen az adott pillanatban. Emellett nagyszerűen kihasználta a médium képességeit. A film őskorában szabadabban kísérleteztek az alkotók, a trükkök több leleményességet, optikai csalódások kihasználását jelentették. Keaton úttörőnek számított.
A finom mozdulatok, a könnyedség, ahogy hősei a képtelen helyzetekhez alkalmazkodtak, egyfajta édes szomorúságot kölcsönöztek némafilmjeinek, amelyeket ugyanakkor vérbő humor és sok ötlet jellemzett. Az 1924-ben forgatott A navigátor, az 1926-os A Generális, az 1928-as A filmoperatőr a mozi halhatatlanjai közé emelte.
A hangosfilm már nem az ő műfaja volt. 1928-ban a Metro-Goldwyn Mayer stúdióhoz szerződött, később ezt nevezte élete legrosszabb döntésének. A sikersorozat megszakadt, a stúdió korlátozta kreativitását, befektetését féltve kaszkadőr használatára kényszerítették, munkáját általa megalázónak érzett módon keménykezű rendezők és forgatókönyvírók ellenőrizték.
Az ital felé fordult, házassága tönkrement. 1934-ben volt mélyponton, az MGM kirúgta, feleségétől elvált, majd részegen azon nyomban feleségül vette az őt ápoló nővért, amire állítása szerint egyáltalán nem emlékezett, a nővér pedig férje igazi keresztnevét sem ismerte. Az adóhivatal beperelte 28 ezer dollár adóhátralék miatt, alkoholizmusa miatt szanatóriumba került.
Alkoholizmusából csak az 1940-es évek elején gyógyult ki nála huszonhárom évvel fiatalabb harmadik, egyben utolsó feleségének segítségével. Hollywoodi pályafutása azonban gyakorlatilag véget ért. Még dolgozott mint gag-író (többek között a Marx testvérek Botrány az Operában című filmjében), rendezett rövidfilmeket, de régi fizetésének már csak a töredékéért. Szerepet vállalt néhány külföldön készült vígjátékban is, Európában nagyobb megbecsülésnek örvendett, mint a hazájában.
1949-ben a Life magazin cikksorozatot közölt a némafilmek nagy komédiásairól, köztük Keatonról is. Miután több televíziós showműsorba hívták vendégnek, neve visszatért a köztudatba. Ismét keresni kezdték, olyan filmekben kapott epizódszerepeket, mint Billy Wilder legendás Alkony sugárút című filmje (1950), a Rivaldafény (1952), a Nyolcvan nap alatt a föld körül (1959) és a Bolond, bolond világ című vígjáték (1963). 1957-ben eladta élettörténetének megfilmesítési jogát a Paramount Picturesnek, a forgatásnál technikai tanácsadóként alkalmazták. Bár az elkészült filmmel nem volt elégedett, a kapott összeg elég volt arra, hogy új házat vegyen, munkásságát már életében számos könyv és tanulmány elemezte.
Tüdőrákkal diagnosztizálták, de soha nem tudta meg, hogy halálos betegségben szenved, azt mondták neki, hogy súlyos hörghurut keseríti meg az életét. 1966. február 1-jén halt meg a kaliforniai Woodland Hillsben.
A hollywoodi Hírességek Sétányán két csillag is őrzi az emlékét, 1959-ben Tiszteletbeli Oscar-díjat kapott az Amerikai Filmakadémiától. Színészként 127 filmben játszott és 48 filmet rendezett.
(via MTVA sajtóadatbank, színház.hu)
