A szenzációs felfedezésekben az a nagyszerű, hogy feltárják a felfedezéshez vezető út evidenciáját is. A Magyar Nemzeti Galéria írását közöljük Vaszary János nemrég felfedezett alkotásai kapcsán.
Hogyhogy ezt eddig nem tudtuk, hogyhogy ezt eddig nem fedezték fel? – vetődnek föl a legtermészetesebb módon a kérdések. És valóban, visszatekintve a felfedezési folyamat „történetére”, úgy tűnik, hogy ami olyan szenzációs módon tárult fel hirtelen, azt szinte bárki, bármikor felfedezhette volna. De hát ehhez nem is lehet mit hozzátenni, csak azt, hogy tulajdonképpen semmi olyat nem lehet felfedezni a világban, ami ne lenne ott amúgy is.
Léteznek múzeumi felfedezések is. Hogyan lehet rábukkanni évtizedek óta „elfelejtett”, valahol a raktár mélyén szunnyadó tárgyakra? Felfedezések leginkább akkor születnek, amikor egy új szisztéma szerint gondoljuk végig a vizsgált dolgokat. Az új szisztéma új koordináta-rendszert teremt, s abban a rendszerben szinte magától tárul föl minden, amit addig észre sem vettünk. Ilyen új szisztéma például egy olyan komplett raktárrevízió, ami itt, a nagy átalakulások előtt álló Magyar Nemzeti Galériában is zajlik már évek óta. És egy ilyen nagy munka során csaknem természetes, hogy előbb-utóbb akár szenzációs felfedezésekre is rátalálunk.
Nyilván senki sem gondolt volna rá, hogy 20. századi művészetünk egyik nagy hatású mesterétől, a tanárként, festőként és grafikusként is komoly életművet teremtő Vaszary Jánostól (1867–1939) negyven darab, addig soha nem látott remek festményre bukkanunk valamelyik raktárunk mélyén. De hát miért is ne? Amikor Vaszary meghalt, hagyatékának egy része a Szépművészeti Múzeumba került. Nemsokára jött a háború, s vele együtt a különféle műtárgymentő akciók. Aztán a sztálinista kultúrpolitika, majd ötvenhat, s 1957-ben a magyar anyag leválasztása a Szépművészeti Múzeum gyűjteményeiről. 1958-ban megnyílt a Magyar Nemzeti Galéria a Kossuth téri Kúria épületében. Szinte még meg sem melegedett ott a gyűjtemény, 1975-re már egy része át is költözött a budai várba, oda, ahol jelenleg is működünk. A költözés évekig tartott, s elsőként a beleltározott anyagot kellett láthatóvá és kutathatóvá tenni. Az a két vászonhenger, amelyben a Vaszary-képek lapultak, egyelőre még nem került sorra. Ám ami késik, nem múlik. 2017-ben megtörtént a csoda, s az a két, mindaddig ide-oda rakosgatott, s részben elfelejtett „csomag” is feltárult munkatársaink előtt. A negyven kép az életmű szinte minden korszakát felöleli. Befejezett, komplett, nagy alkotások, olyan művek, melyekről korábban soha, senki nem tett említést. S most ez a páratlanul gazdag anyag egy nagyszerű kiállításon tekinthető meg itt, a Magyar Nemzeti Galériában, egészen január közepéig.
A most felfedezett „Tengerparti hotelszoba” témanélkülisége, a tengerre nyíló erkélyajtón beáramló friss levegő, az ágy fölött meglibbenő szúnyogháló, a takaróra vetett, szinte ájultan fekvő kék kabát és a redőny monoton csíkozása tökéletesen képesek felidézni egy mozdulatlan nyári délután hangulatát.