Gyerekkora óta szerepel színpadon, tévében és filmen is, sőt amikor csak tehette, a családi nappaliból is pódiumot csinált kislányként. A Kaposvári Egyetem után a szombathelyi Weöres Sándor Színház tagja volt, majd néhány szabadúszó év után Budapestre szerződött. A hatalmas energia- és szeretettartalékkal rendelkező Hartai Petra idén színház- és filmművészet kategóriában vehette át a Junior Prima Díjat.
– A közönség figyelme mellett vágysz a szakmai elismerésekre, díjakra is?
– Természetesen, mint ahogy a legtöbben vágyunk ilyesmire. Amikor szeptember elején megtudtam, hogy Junior Prima díjas lettem, nagyon sírtam. Jólesik és inspirál az elismerés, az odafigyelés. Nagyon fogok vigyázni erre a díjra. Elrakom hidegebb időkre azt a szeretetet, amit ezzel együtt kaptam.
– A Junior Prima Díjat egy életkorhoz is kötik: a kiemelkedő teljesítményt nyújtó 30 év alatti tehetségeket kívánják ösztönözni vele. Jelent neked ez a társadalom által kijelölt életév bármilyen határt abban az értelemben, hogy valahol már tartanod kellene szakmailag vagy a magánéletben?
– A magánéletemről soha nem szoktam beszélni, nem is fogok, de azzal egyetértek, hogy a harminccal kapcsolatos társadalmi nyomás létezik. A hozzám hasonló korúak körében tapasztalom, hogy kétféleképpen reagálnak rá. Vagy megpróbálnak ellenében menni a külső elvárásoknak, és szorongás nélkül élvezik a jelent, vagy nagyon gyakran a nyomás miatt hajták magukat, hogy elérjék a kívánt mérföldköveket. Én azt hiszem, az előbbibe tartozom. Szerencsére hajlamos vagyok a boldogságra, és most úgy érzem, hogy jó helyen vagyok és jól vagyok.
– Visszatérő fogalmak nálad az, hogy korábban nagy szeretetadagot kaptál és magas a boldogságszinted. Magyarázd el, kérlek, hogy mit jelent ez! Honnan jön ez a ritka lelki stabilitás?
– Elég nehéz gyerek voltam. Fogalmazzunk úgy, hogy szerettem érvényesíteni az akaratomat. Most már lenyugodtam, és sokkal visszahúzódóbb vagyok, de ebben a szüleimnek nagy szerepe volt, mert végtelenül türelmesek voltak velem és jól kezeltek. Pedig voltak megpróbáltatásaik, például amikor hat órán át képesek voltak kagylóárus kislányt játszani velem. De ők akkor is figyeltek rám és feltétel nélkül szerettek. Ha ilyen sok szeretet kapsz, te is sok szeretetet tudsz adni másoknak.
– Saját magadat szabálykövető és stréber emberként írtad le. Mit jelent ez egy film- vagy színházi szerep kapcsán a gyakorlatban?
– Maximalista vagyok, aki akkor érzi biztonságban magát, ha 100%-osan felkészül az adott feladatra. Általában én vagyok az, aki először tudja a szöveget, mert így érzem magam jól. Ha váratlan helyzet adódik a színpadon, akkor a felkészülés megadhatja azt a biztonságérzetet is, amivel könnyedén, játékosan tudom kezelni és élvezni a színpadi jelenlétet. Ez nem biztonsági játékot jelent, hanem szabadságot.
– Jó és hasznos a maximalizmus, egészen addig, amíg bírja szusszal az ember. Te gyakran egyszerre játszol színházban, tévésorozatban, egész estés mozifilmben, ráadásul vándorszínészként ingázol az ország különböző pontjai között. Hogy bírod ezt fizikailag?
– Csodálatos az emberi test és psziché, mert mindig addig bírja, ameddig kell. Például volt egy időszak, amikor naponta vezettem le Budapestről Szombathelyre és vissza. Tudtam, hogy ez néhány hétig tart, addig kibírtam, és a szervezetem csak a munka befejezése után mondta azt, hogy köszönöm, most pihenni szeretnék. Akkor volt egy nehéz időszakom, de tanultam belőle, és most már próbálok tudatosan odafigyelni. Megvannak az eszközeim a kikapcsolódáshoz. Ilyenkor a barátaimmal kirándulok az erdőben, eszem egy jó töltött csirkét a családommal, vagy utazok egyet a világban.
– Mielőtt tavaly a Budaörsi Latinovits Színház társulatához szerződtél, három éven át, a járványidőszakban is szabadúszó voltál. Mit szerettél a szabadúszásban és mi volt nehéz benne?
– Minden pillanatát imádtam, de borzasztó szorongó érzés is eleinte, hogy felmondasz egy stabil színházi állást, és azzal nézel szembe, hogy jövőre nincsenek fix szerepeid és fizetésed. Szombathelyen sok figyelmet és bíztatást kaptam, de azt éreztem, hogy muszáj más helyzeteket is megtapasztalnom, bátornak kellett lennem. Végül kiderült, hogy jó döntés volt, szerencsém volt, izgalmas munkáim lettek. Csodálatos érzés volt a szabadúszásban, hogy mindig új alkotókkal dolgozhattam, folyamatosan új impulzusok értek.
– Kikkel dolgoztál ezekben az években?
– Ebben az időszakban keresett meg Horváth János Antal egy kétszereplős darabjával, a Kicsivel, amit Gémes Antossal játszottunk. Alföldi Róberttel a szabadúszásom alatt sokat dolgoztam többek között a Figaro házasságában és az Öröm és boldogságban, a budaörsi színházzal való kapcsolatot neki köszönhetem. Ő egy fontos alkotó számomra, akinek hálás vagyok, hogy mindig számíthattam rá, rengeteget tanulok tőle.
Radnai Márkkal is ekkor dolgoztam együtt, aki a Mady Babyt rendezte a Jurányiban, ez is egy meghatározó előadás lett az életemben. A Barcsai Bálint rendezte Kutyaportékában is szerepeltem, ami egy kisvárosi kórkép. Azóta is játszom az Átriumban a Mefisztóban és az Őrült nők ketrecében, illetve Szabó Mátyás első nagyjátékfilmjében, a Látom, amit látsz-ban (a film munkacíme: Vándorló levelek – a szerk.). Az is szerelemmunka volt.
– Mik a további terveid?
– Alföldi Róberttel lesz decemberben egy kortárs darab bemutatója Budaörsön Az eprésző kislány címmel. A budaörsi színház igazgatója, Berzsenyi Bellaagh Ádám szintén rendez majd egy darabot, a Beszélnünk kell Kevinről című előadást, amiben Pelsőczy Rékával mi leszünk az anya szereplők, ezt is nagyon várom. A mi színházunk szerencsére nem fog bezárni télre, dolgozunk tovább, úgyhogy mindenkit szeretettel várunk Budaörsön!
A cikk megjelenését a Takarékbank Zrt. támogatta.
