Január 10-én, 88 éves korában Berlinben elhunyt Hans Belting művészettörténész, a középkori és reneszánsz művészet, továbbá a kortárs művészet teoretikusa – számolt be a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Belting a művészettörténet és a művészetelmélet nyugtalanító kérdéseinek lenyűgözően eredeti gondolkodója, egy új képelmélet immár klasszikusnak számító megteremtője. Legismertebb munkái A művészettörténet vége, valamint a Kép és kultusz.
Hans Belting 1935. július 7-én született Andernachban, Németországban. A Mainzi és a Római Egyetemen folytatta tanulmányait, előbbin szerezte meg doktori fokozatát művészettörténetből. 1966-tól a Hamburgi Egyetemen tanított művészettörténetet, majd Heidelbergben, 1980 és 1992 között pedig a müncheni Ludwig-Maximilians-Universität-en oktatott. 1992-től 2002-es nyugdíjazásáig a HfG Karlsruhe Művészettörténeti és Médiaelméleti Intézetében dolgozott, 2004-től 2007-ig pedig Bécsben az Internationalen Forschungszentrums Kulturwissenschaften igazgatója volt.
1962-ben jelent meg első könyve, azóta közel 30 kötetet publikált. Jelentős szakmai visszhangot kiváltó műve a Kép és kultusz. Ebben a munkájában arra vállalkozott, hogy a kép (imago) történetét kövesse nyomon a kezdetektől a mai értelemben vett művészet fogalomig. A kép kezdetben pogány kultuszok tárgya volt, majd a késő antikvitásban vette használatba a kereszténység, a 11. századi Bizáncban pedig már filozófiai megalapozottságú esztétikával bírt.
Vizsgálataiban főként a nyugati és keleti középkorra összpontosított, amikor a szobor és ikon együtt határozta meg a kultuszkép megjelenési formáját. A Kelet és Nyugat képtörténete kb. 1200-ben ketté vált: Nyugaton az oltárképek és kegyképek megjelenésével létrejött az újkori művészetfogalom, a keleti ikonok pedig a reneszánszban nosztalgikus képmítoszok és legendák témájává váltak.
A különböző történelmi korok képhasználata az eltérések mellett sokféle összefüggést is mutat. Belting történeti, eszme- és építészettörténeti, teológiai, ikonográfiai és más szempontok alapján behatóan, részletekbe menően vizsgálja a témát – olvasható a kötet fülszövegében.
Legismertebb műve A művészettörténet vége. Belting 1983-ban írt, klasszikussá lett könyvét egy évtized múltán újraírta. A kötetben olyan kérdésekre keresi a választ, mint hogy léteznek-e egyáltalán műalkotások művészettörténet nélkül? Elbeszélhető-e még egyáltalán valamiféle művészettörténet a modern művészetek lázadása után? S vajon műtárgyak, stílusok, eszmék, kultúrák vagy önmaga története volna? Átalakul-e a művészettudomány valamilyen egyetemes képtudománnyá vagy még tágabban értett kultúratudománnyá?
