Ramón Vargas mexikói tenornak különleges a kapcsolata Budapesttel. A Coopera égisze alatt a 2022-es Debreceni Ünnepi Játékokon tartott először énekes mesterkurzust, amit idén februárban Budapesten folytat. Ő és a Coopera alapítója, Vadász Dániel küldetése, hogy visszahozzák az éneklés egy régebbi hagyományát, a bel cantót.
Vargas és Vadász úgy véli, a 19. század eleji európai énekpedagógusoktól és leszármazottaiktól örökölt bel canto (olaszul szép éneklés) technika ismerete minden énekes számára értékes tudást jelent.
Ramón Vargas hosszú pályafutása jól példázza, milyen eredményekkel jár a jól bevált elvek követése: segítségükkel felépíthető és garantálható a hosszú és egészséges énekesi pálya az opera és a koncertek világában. Vargas nemzetközi debütálására 1992-ben került sor a New York-i Metropolitan Operaházban, ahol Luciano Pavarotti helyett lépett fel Edgardo szerepében a Lammermoori Luciában.
Több mint 35 éves pályafutása során több mint 50 szerepet játszott a világ operaházaiban, hangversenytermeiben és színházaiban, például a milánói Scalában, a bécsi Staatsoperben, a New York-i Metropolitan Operában, a párizsi Operaházban, a Gran Teatre del Liceu-ban, a Buenos Aires-i Teatro Colónban és a madridi Teatro Realban. 2000-ben az angol Opera Now magazin az év művészének választotta. Idén január 29-én a Magyar Állami Operaházban adott szólókoncertet Budapesten.
„Nem a hangerő a lényeg, hanem a jó énekléstechnika.”
Februárban Vargas a Coopera keretein belül egyhetes mesterkurzust tartott a történelmi Benczúr Házban, naponta hat-nyolc énekes részvételével. Egyik bölcsessége, amit az egyik tanítványának mondott: „A hang az eredmény, nem pedig a módszer”. Ezzel az énekes arra a kezdetben alkalmazott fizikai megközelítésére utalt, hogy a hangot feszültség és nyomás nélkül kell megszólaltatni és kitartani, hogy kellemes és könnyed hangszínt lehessen elérni. Gyakorlatai ismétlődő glissandók voltak egyetlen magánhangzón, rövid dallamrészletekben.
Interjúnk során Vargas aggodalmát fejezte ki a fiatal énekesek képzése miatt, akik gyakran túlságosan hamar a világ nagy operaházainak színpadain találják magukat. „Túl sok hang szenvedi ezt meg, sok közülük tönkremegy – magyarázta. Az énekesek legjobb évei sínylik ezt meg.” Vargas felidézte azt a pillanatot, amikor Riccardo Muti karmester azt mondta neki a Scalában: „Ne feledd, Ramón, a közönség süket! Csak a nagy hangerőt és a magas hangokat hallják meg. Ezt a csatát nem lehet megnyerni.”
Vargas úgy érzi, hogy „a nagy szerepeket kizárólag szakembereknek lenne szabad énekelniük. Erre 25 évvel ezelőtt figyeltem fel, és most még rosszabb a helyzet: [a zeneipar] a rendkívüli jelenségeket keresi. Vissza kellene hoznunk az éneklésnek ezt a régi koncepcióját, ami nem a hangerőről szó, hanem a jó énekléstechnikáról.”
Vargas budapesti mesterkurzusai
A Coopera februári budapesti kurzusán a bel canto technikát tanítják a résztvevőknek. Kálnay Zsófia, Balczó Péter, Boncsér Gergely vagy Cseh Antal csak néhány a magyar nevek közül, de Bécsből és más városokból is érkeznek operaénekesek.
Sokan már a szakmában dolgoznak, mások még tanulmányaikat folytatják. Vargas szelíd és támogató modora megnyugtató. Annak ellenére, hogy aznap megfázással küszködött, könnyedén mutatta be az énekszólamokat – amelyek a kísérteties pianissimót és a dicsőséges fortét egyaránt igényelték –, amely eredményt a bel canto technika garantálja.
Vargas utolsó megjegyzése Kálnay Zsófiának, miután a mezzoszoprán egy kihívásokkal teli foglalkozás végére érve képes volt magas hangokat kiénekelni és elképesztő eredményt elérni: „Amikor így énekelsz, elénk szórod a kincseidet!” Vargas és Coopera célja pedig az, hogy ezeket az értékes vokális kincseket egymás után szórhassák elénk az énekesek.
Alexandra Ivanoff írását Szemők Ildikó fordította.
