Paul Gauguin, a posztimpresszionizmus egyik legnagyobb hatású mestere 1848. június 7-én született Párizsban és 1903. május 8-án hunyt el Hiva Oán.
Családja születése után pár hónappal Peruba költözött, ahonnan apja halála után, 1854-ben tértek vissza Orléans-ba. Iskoláit félbehagyva 17 évesen tengerésznek állt, majd húszévesen bevonult a haditengerészethez. Leszerelése után, 1871-ben nagybátyja támogatásával tőzsdeügynökként helyezkedett el és festeni kezdett, első tájképét 1876-ban állították ki. 1873-ban megnősült, házasságából tíz év alatt öt gyerek született, s jómódú polgárként festményeket, főleg impresszionista képeket gyűjtött.
Korai festészetére Camille Pisarro volt nagy hatással, 1880-tól évente szerepelt az impresszionisták kiállításán. 1883-ban otthagyta állását, hogy kizárólag a művészetnek éljen, de a festészetből igen kis jövedelemre tudott csak szert tenni, ezért felesége családjához költöztek Koppenhágába, ahol az asszony keresetéből éltek. Gauguin a következő években egyre távolabb került családjától és a polgári létformától, sokszor nyomorgott. Gyűjteményét lassan eladogatta, plakátragasztó, majd köztisztviselő lett, az impresszionisták nyolcadik, utolsó kiállításán 1886-ban 19 képpel és egy faszoborral szerepelt.
Az 1880-as évek végén szakított az impresszionizmussal, a születő művészeti szimbolizmus vezéralakja lett. Önkifejezési formáit keresve többször járt Párizsban és a bretagne-i Pont-Avenben, eljutott Panamába és Martinique szigetére. 1888 őszét Arles-ban Vincent van Goghgal töltötte, viharos barátságuknak az vetett véget, amikor a nem sokkal később idegösszeomlást kapó van Gogh borotvával támadt rá. (A két festőzseni egyetlen ismert, közösen írott levele 2020-ban több mint 200 ezer euróért kelt el egy árverésen.) Gauguin az 1889-es májusi világkiállításon az Impresszionista és Szintetista Csoport tagjaként szerepelt, sorra születtek szebbnél szebb művei, de anyagi helyzete nem változott.
Noha Bretagne lett festészetének igazi ihletője, egzotikus helyre vágyott és eladott képei árából 1890-ben Tahitira hajózott. Hamarosan az ott élő európaiakból és a civilizációból kiábrándulva a kis Mataiea-ba költözött a bennszülöttek közé. Az őslakosok különleges világát Noa-Noa című könyve örökíti meg. A fojtott misztikummal teli festési módot itt fejlesztette tökéletesre, műveit sík, dekoratív formák, tiszta színek, kalligrafikus vonalak jellemezték.
Két év múlva betegen tért haza Párizsba, ahol örökségéből műtermet rendezett be. Képeit azonban értetlenül fogadták, ezért elárverezte őket és visszautazott Tahitira. 1895-ben Punaauiában telepedett le, s összeköltözött egy 14 éves bennszülött lánnyal. Noha hazaküldött művei népszerűek lettek, sorsát kilátástalannak érezte és 1898-ban öngyilkosságot kísérelt meg. 1901-ben átköltözött a Marquise-szigetek egyikére, Fatu Iwára, itt többször összeütközésbe került a hatóságokkal, börtönre is ítélték. Az egyre súlyosabb beteg Gauguin haza akart települni, de ezt már nem tudta megtenni: a szintetizmus egyik legjelentősebb képviselője 1903. május 8-án Hiva Oán hunyt el.
Gauguin a 19. század végének jellegzetes alakja volt, aki megcsömörlött a civilizációtól és egzotikus, távoli kultúrákban kereste a menekülés útját. Képei ma a múzeumok féltett kincsei, műveiért az árveréseken dollármilliókat fizetnek. 2006-ban Férfi baltával című alkotása több mint negyvenmillió dollárért kelt el, 2015-ben az 1892-ben Tahitin festett Nafea faa ipoipo? (Mikor házasodsz meg?) című képéért egy katari vevő 300 millió dollárt fizetett, így ez lett a világ legdrágább képe (azóta Leonardo Salvator Mundi című festménye megelőzte). A francia művész Téli táj és Fekete sertések című képeit a Szépművészeti Múzeum őrzi.
Az MTVA Sajtóarchívumának anyaga.
