Liszt Ferenc, akit Edinburghtól Konstantinápolyig, Gibraltártól Szentpétervárig mindenhol lelkesen ünnepeltek, 1886. július 19-én lépett fel utoljára nyilvánosan egy luxemburgi jótékonysági koncerten. A 75 éves zeneszerző-óriás Munkácsy Mihálynál és feleségénél vendégeskedett két hétig a Colpach-kastélyban.
Liszt 1886. július 1-jén még Bayreuthban volt unokája, Daniela von Bülow esküvőjén, aki Henry Thode művészettörténészhez ment hozzá. Július 3-án kedvenc tanítványának, Sophie Menternek küldött levelében azonban már említi a közelgő utazást: „Nagyon kedves, tisztelt barátném! Holnap, unokám templomi esküvője után kiváló barátaimhoz, Munkácsyékhoz utazom Colpach kastélyába, a Luxemburgi Nagyhercegségbe.”
Munkácsy Mihály 1874-ben a luxemburgi Cécile Papiert vette feleségül, akivel 1897-ig a luxemburgi-belgiumi határon fekvő Colpach-kastélyt használták nyári rezidenciaként, télen pedig Párizsban tartózkodtak. Amikor I. Ferenc József Munkácsyt főnemesi rangra emelte, Haynald Lajos kalocsai bíboros érsek személyesen adta át a kinevezési oklevelet a 18. században épült kastélyban.
Liszt július 6-án, este fél hét körül érkezett meg Trierből a luxemburgi pályaudvarra, ahol titkára és tanítványa, a 23 éves Bernhard Stavenhagen, valamint Munkácsy apósa fogadta. Stavenhagen már előző nap megérkezett Luxemburgba Haynald Lajossal együtt. Lisztet szintén július 5-én várták a nagyhercegségbe, de ő valószínűleg szándékosan késte le a vonatot, hogy ne lopja el a show-t barátjától, Haynaldtól, aki 1873 óta a Budapesti Liszt Ferenc Társaság tiszteletbeli elnöke volt, és a Szent Cecília-himnuszt neki ajánlotta a zeneszerző.
Joseph Junck állomásfőnök egy hatalmas virágcsokorral köszöntötte Lisztet, akinek érkezésére nagy tömeg gyűlt össze. „A nagy művész, aki az egész világot ámulatba ejtette, akit a királyok és császárok nagyra becsültek, mostanra megöregedett és legyengült, és még ahhoz is segítségre van szüksége, hogy egyik helyről a másikra menjen. Feje le van hajtva, hosszú haja hófehér, de szemei még mindig tiszták, hangja még mindig erős, és összességében egy teljesen egészséges ember benyomását kelti, aki reméljük, még sokáig a művészet és tisztelői szolgálatában marad” – írta a Luxemburger Wort.
Este fél 9 körül Liszt továbbindult Arlonba, ahonnan kocsival jutott el végül a Colpach-kastélyba az éjjeli órákban. Másnap Haynald bíboros misét celebrált a helyi templomban, amelyen már az idős mester is részt vett.
Luxemburgi tartózkodása alatt Liszt Stavenhagennek és Munkácsy feleségének is diktált leveleket, amelyekben többször megemlítette, hogy nem lát jól. Július 17-i keltezésű, utolsó fennmaradt levelében heves, éjjel-nappal gyötrő köhögésről számolt be Olga von Meyendorff hercegnőnek.
Állítólag Munkácsy ezekben a napokban fejezte be a Lisztről festett portréját, amelyet 1886 márciusában kezdett el Párizsban. De a legfontosabb momentuma a zeneszerző-zongoravirtuóz luxemburgi tartózkodásának az a jótékonysági koncert volt, amelyen utoljára lépett közönség elé.
Július 19-én a Société de Musique nagyszabású koncertet szervezett a luxembourgi Polgári Kaszinóban, amely 1882-ben épült a zeneszerző tiszteletére, aki már 1845-ben is fellépett a fővárosban. A kaszinó bálterme ezen az estén zsúfolásig megtelt, és „Luxemburg legkiválóbb zenekedvelőinek” egyesülete Richard Wagner, Joseph Haydn és Carl Maria von Weber műveit adta elő.
A koncert után mindenki arra várt, hogy az idős művész maga is zongorához üljön. Liszt a Szerelmi álmok első darabját, a Lengyel dallamokat a Voronyincei kalászokból és a hatodik Soirée de Vienne-t játszotta el. A három darab között újra és újra erős köhögés fogta el, és Munkácsyné kénytelen volt illatosított zsebkendőt nyújtani neki. „Hiányoznak a szavak, hogy méltóképpen visszaadjuk, ami meghatotta a szívünket, miközben a nagy mester keze alatt a hangszer szólt, énekelt, sírt, mennydörgött” – írta a korabeli luxemburgi napisajtó.
Liszt másnap vonattal hagyta el Luxemburgot, és július 21-én érkezett meg Bayreuthba, már lázasan. A tervek szerint egy kúrára kellett volna mennie Bad Kissingenbe, és szeptemberben egy szemműtét is várt volna rá, azonban betegsége ágyhoz kötötte. Július 26-án állítólag így kiáltott fel: „Nem hiszem, hogy innen még egyszer felkelek!” Végül július 31-én, nem sokkal este 11 óra után hunyta le örökre a szemét.
(Via Pizzicato)