Nagy Zsolt a színészi hivatáshoz szükséges mániákusság mellett beszélt arról, milyen nehéz összehangolni ezt az elhivatottságot a magánéletével, de szóba került a globális felmelegedés, érintőlegesen pedig a bel- és külpolitika is. A színésszel a Marie Claire újságírója beszélgetett.
– És nem gondolkoztál azon, hogy külföldre költözz?
– Nem, nem, semmiképpen sem. József Attila, Örkény István, Ady Endre, Radnóti Miklós, Vörösmarty Mihály. Én ezek miatt az emberek miatt maradok itt, ők azok, akik miatt nem fogom elhagyni az országot. Nekem kell megvédenem őket, én fogok beszélni róluk úgy, ahogy ők beszéltek az emberekhez. Nekem ez a dolgom, színész vagyok, Magyarországra születtem. Nem érdekel a pénz, nem érdekel Hollywood, nem érdekel a fény, a siker…
– …nem is ezek miatt kérdezem, hanem a légkör miatt.
– Értem, amit mondasz, de nehéz légkörben is meg kell tanulni élni.
– Ahogy mondtad, másképp kellene az embernek gondolkodnia a világról ahhoz, hogy változás következhessen be annak működésében. De mit tehet a kisember, amíg a nagy egésznek a működése nem változik?
– Nem igaz az, hogy kisember vagy. Egyikünk sem kisember. Ugyan már. Különösen, amióta itt a világháló. Gyakorlatilag folyamatosan tele vagyunk értelmes üzenetekkel és bárkinek lehet nagy hangja, bárki terjesztheti a meglátásait mondjuk arról, hogy csomagolásmentesen hogyan lehet élni. Az, hogy ne használj több nylont, hogy ne járj autóval vagy hogy hogyan kerüld az elektromos cuccokat otthon. Lehet így élni, csak brutál sok meló.
– Állami intézménybe járnak a gyerekeitek?
– Igen, azért nem magániskolába, mert azt szeretném, hogy találkozzanak a társadalommal. Hogy gyerekként tanulják meg, hogy mi a helyük benne. Ezt csinálják Finnországban is, csak ott egy kicsit jobban. A cégvezető beiratja az állami iskolába a gyerekét, azért, mert pontosan tudja, hogy a gyereke is cégvezető lesz, viszont a társadalom többi tagjával fog együtt dolgozni. Tudja, hogy a fia kirakja a kaviáros szendvicset az osztályában az asztalra, ami teljesen normális, az osztálytársa meg kirakja a trappistás szendvicset. Utóbbi megkóstolja a kaviáros szendvicset, és fordítva is. És rájön, hogy a kaviáros szendvics mennyire frankó, és ha eleget tesz érte, akkor a saját munkája gyümölcseként elérheti, hogy ehessen évente kétszer-háromszor kaviáros szendvicset. Nem többször, de kétszer-háromszor igen.
Erre kéne megtanítani az embereket, hogy elfogadják ezt a működést, mint ahogy én is elfogadtam, hogy nem leszek a világ legjobb színésze, nem leszek világsztár. Itt leszek Magyarországon egy tisztességes színész, ennek fogom áldozni az életemet. Van öt csodálatos gyerekem, nem vágyom többre. Csak egy dolog van még: hogy a munkámat elvégezzem tisztességesen. Ennyi már csak a feladatom.
Az interjú teljes terjedelmében a Marie Claire nyári lapszámában, illetve ide kattintva az online felületén olvasható.
