2023. október 10-én elhunyt G. Lenzsér Ágnes építész, a Gelesz és Lenzsér Kft. alapító tagja.
„A szakmában sokan ismernek engem hosszú-hosszú évek óta. Ki jobban, ki kevésbé. De azt hiszem, kizárólag az oktatásban vállalt énemet ismerik. Most valami más következik. Talán arról szól, hogy a szakmánk gyakorlásához milyen mértékben szükséges az együttműködés, a kapcsolatteremtés, a kommunikáció, a szervezőképesség, a meggyőző erő, az elfogadás, a kompromisszumkészség, a szerencse. Csupa-csupa emberi tényező. Azt hiszem, hogy ezek nélkül a tényezők nélkül nem jöhet létre kiemelkedő építészeti alkotás, mert a jó építészet az embereket szolgálja, s nem önmaga ünneplését. Ezért én a tudomány, a technika és a művészet triója mellé mindenféleképpen kapcsolnám az emberi tényezőt is.”
Mosonmagyaróváron született és ott is érettségizett. Nagyapja Lenzsér István építési vállalkozó, édesapja Lenzsér Imre építész volt. „Otthon Apám egyik este kezembe adott egy albumot. Egy nagyon szokatlan templom fotóit tartalmazta, címe: Le Corbusier – A ronchamp-i zarándokkápolna. Ekkortól építész akartam lenni” – nyilatkozta egyszer G. Lenzsér.
A BME Építészmérnöki Kar Középülettervezési Tanszékén diplomázott 1986-ban, Diplomadíjjal. Az egykori TTI-ben kezdett el dolgozni Callmeyer Ferencnél, a Mesteriskola X. ciklusát 1988-90-ben végezte el.
Szellemi szabadfoglalkozású lett, mellette 1989-től a BME Városépítési Tanszékén dolgozott tanársegédként, később óraadóként, 2016-ig. Az oktatás számára alapvető és felemelő élmény volt, Locsmándi Gáborral együtt hosszú évekig alkottak közös oktatói tandemet. Az urbanisztika, a város és az élet kapcsolata egész életét végig kísérte, de utolsó éveiben az ember és a természet viszonya és szimbiózisa foglalkoztatta. Oktatói tevékenységét 2012-ben az Építészmérnöki Kar dékánja Mesteroktató címmel ismerte el.
1995-ban férjével, Gelesz Andrással együtt megalapította a Gelesz és Lenzsér Kft-t, ahol élete végéig dolgozott.
Több országos építészeti tervpályázat nyertese, melyek közül a kisvárdai Tűzoltóság és a győri Széchenyi István Egyetem új épületei meg is valósultak. Férjével és az irodában dolgozó, legtöbbször volt egyetemi tanítványokból kinevelt építészkollégákkal együtt tervezte – több családi- és társasház ház mellett – a százhalombattai 115. sz. kora vaskori halomsír rekonstrukcióját és a MOL Kőolajfinomító Tűzoltóságának átalakítását és bővítését, a Szent Anna Otthonházat Pápára, a budapesti Henkel-irodaházat, a 4-es metró két új állomását. Ebbe a sorba tartozik még az Eiffel Palace irodaház és a Cziffra Központ Budapesten, a Platán Gardens projekt Balatonbogláron, valamint egy idősotthon és egy új lakóterület beépítése – típus háztervekkel együtt – Pátyon.
Az épületek tervezése mellett több szabályozási tervet is készített Budapest XI. kerületére, Érd és Százhalombatta központjára, Hernád község új lakóterületére. Édesapjuk több évtizedes kutatómunkájára támaszkodva készítette el testvérével, Lenzsér Péter építésszel együtt a mosonmagyaróvári Iparterületek szabályozási tervét, illetve ennek részeként az önálló értékvédelmi fejezetet.
Számos lakásbelső kialakítása mellett több irodaház és magánorvosi praxis belsőépítészeti munkáit is jegyezte.
Hosszú évekig aktív és harcos tagja volt a Tervtanácsnak Budapest XXII. kerületében, Érden és Biatorbágyon.
Az Eiffel Palace épületének átalakításáért és bővítéséért 2017-ben – a tervezésben résztvevő építészekkel együtt – Pro Architectura díjban részesült.
Ági/Anya tegnap éjjel csendben elment – ezzel a szöveggel értesítettük a távolabbi rokonokat, barátokat és kollégákat, akik tudtak, vagy nem tudtak a betegségéről, amivel tíz hónapon át küzdött. Nyugalma megőrzése érdekében csak egy nagyon szűk kört avatott be ebbe a küzdelembe – és ez így volt jó. Ez a szűk rokoni és baráti kör végig mellette állt és támogatta őt, de ahogy mondta, ez azért egyemberes küzdelem, amit soha nem adott fel – ezt nem is tudta volna másképp sem elképzelni, sem elviselni.
Határozott, bátor, vagány és következetes, ellentmondást nem tűrően racionális, ugyanakkor a végletekig emocionális gondolkodású ember volt, aki bármikor bárkinek önzetlenül segített. A kommersz és hétköznapi megoldások fel sem merültek nála sem a pályázatok, sem a konkrét tervezési feladatok készítése, (sem a gyereknevelés…) során, mert „ilyen vacakra bárki képes”. Az elvek, a kimeríthetetlen, eredeti ötletek és a finom irónia embere volt. Kíméletlen őszinteséggel mondta el mindig a véleményét és szinte már bosszantó módon majdnem mindig igaza volt. Kizárólag a kortárs megoldásokat kereste a múlt megőrzendő értékei mellett – és mindig előre, a jövőbe tekintve. A díjak, elismerések nem igazán érdekelték, gondolkodásában befelé élt. Integráló alkat volt, szeretett minél összetettebb és nagyobb szellemi és emberi kihívást jelentő feladatokban részt venni. A világot összefüggéseiben szemlélte, kutatta, tanulta és értelmezte, kíváncsisága, nyitottsága és kombinációs készsége határtalan volt. Nem válaszokat keresett, hanem kérdéseket tett fel, újra és újra. Építészként ismerték, de az építészet csak egy volt a rengeteg dolog közül, ami érdekelte – ugyanilyen szenvedéllyel izgatta a színház, a technológia, a pszichológia, a kert, a természet, az ökoszisztéma. Szakmáját soha nem önmagában, hanem az EGÉSZ („mi ez az EGÉSZ?”) részeként értelmezte. Egész életében önazonos volt – és ez betegsége során is végig így maradt.
Az oktatásban ugyanezt képviselte, mely szakmai életét leginkább meghatározta. „Nem kötelező egyetemre járni, de ha már itt vagy, akkor tessék rendesen odatenni magad” – ezt a mondását sok évfolyam többszáz hallgatója ismerhette, akik vagy imádták, vagy utálták, de tudását, szakmája iránti szenvedélyét, az életre való nyitottságát mindegyikük elismerte. Mindig szigorú volt, de meg is tudott bocsátani hallgatói (és „gyerekes”) botlásokat.
Társ, feleség, édesanya, kolléga, kreatív alkotó, a létező legszigorúbb kritikus és a legjobb barát voltál.
Az utolsó pillanatig öleltünk, fogtuk a kezed. Az űr felfoghatatlan.
„Rendezés – rend
A rend emberi kategória. A rend egy olyan szabály, amit emberek alkotnak, amihez viszonyítani/viszonyulni lehet.
Rendezés, komponálás – egy olyan absztrakció, vízió, amihez kreatív ember (és persze pénz és hatalom) szükséges.
A rendben mindennek megvan a maga helye. A város is helyek, utak, funkciók szerveződése. Térben és időben. A város térbe rajzolt élet. A külső tér a városi élet színtere. Az élet színház, hétköznapi dráma. Egyszeri, élő, közvetlen, megismételhetetlen. Az ember nem is feltétlenül veszi észre, hogy ő maga is bevonódik, irányítják, befolyásolják, a rendezés hatása alatt áll. Így működik a város. Ilyen a jó film, a jó színház is: órákon keresztül meg se moccanunk, magával ragad a látottak-hallottak élménye, szereplőkké válunk, érzékeink megsokszorozódnak.
A mai ember sokkal vizuálisabb, mint a régi. Van még helye a szentképnek, de a valódi kortárs oltár a televízió és az internet. Folyamatosan ingerekre, impulzusokra (és nyugvópontokra) van szüksége. Mindent tudni, látni, kipróbálni és használni akar. Lételeme a mozgás, a dinamizmus, a kommunikáció.
A mai embert sokszor nézik hülyének, amikor a kíváncsiságát, vágyát az interakcióra ostobábbnál ostobább, magamutogató, ízléstelen, harsány, nagypofájú, ideiglenes ügyekkel szeretnék kielégíteni.
Ha az ember valójában alkot, rendez, nem veti be a műfaj összes ócska trükkjét. Bemutatja a múltat, de nem ragad le a jelennél, a jövőbe is tekint. Úgy mutat be mindent, mint egy nagyon jó nő. Utal, sejtet, a dolgok áttetszenek, áttűnnek, nem átlátszódnak. Mégis látjuk, mi a lényeg. Egy kicsit mindig más, folyamatosan változik, finom jelzésekkel kommunikál.
A városrendező
Engem az áttűnések, a határok elmosódása érdekel. A határterületek, a határtudományok. Általában a komplexitás. A városrendezéstől a belsőépítészetig. Persze, ha egyáltalán vannak ilyenek. Hívjuk inkább építészetnek, de leginkább térrendezésnek. Célom az otthonosság megteremtése. A határok feloldása, a rejtett rend kialakítása. A folytonosság biztosítása térben és időben. Totális látványokra jellemzően nem törekszem, hiszen a használó szinte sohasem látja az összességet, a részlátványok feltárulkozása a lényeg. A mai ember számára a sokféle használatra alkalmas terek létrehozása a legnagyobb kihívás. A sokféle használatot a szituációk térbeli megteremtésével inspirálhatjuk.
Lewis Mumford szerint: „Elvesztettük az ösztönösen kitalált játékok érzékét.” Bernard Oudin szerint: „A gyerekek tudják – akik számára minden tárgy, körülmény, tehát minden hely is jó ürügy a játékra, a játékra, ami éppen abból áll, hogy az életből folyamatosan „happeninget” csináljon, megfosztva elsődleges funkciójától ezeket a helyeket, tárgyakat –, hogy a játék igazi lényege miben áll.”
A város szimbólumok rendszere. Tele meglepetésekkel és véletlenekkel. A városi szövetet nem lehet az elvek, a geometria, a tengelyek stb. keretébe zárni. Ugyanakkor számtalan eszközünk van a tájékozódás, a használat, az élhetőség, az esztétikum kialakítására, ami nem zárja ki, hogy valami jól megszerkesztett, egészséges, irányított legyen. Gondoljunk csak a ritmus, a széria/ismétlődés, a fény-árnyék, az ellentétek, a sebesség, a növényzet, a víz, az anyaghasználat különböző alkalmazási lehetőségeire.
Az alkotó folyamatok eszközrendszere sokszor azonos, hasonló, vagy egymásból áttűnő. Mindig a határokat feszegeti, ha egyáltalán vannak határai.”
lenzsérági,
2009.01.06.
(A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem helyeztünk el reklámot.)
