A zseniális hegedűművész, elismert hegedűtanár, a méltán világhírű Orlando és a Párkányi Vonósnégyes alapítójától és primáriusától, Pistitől, 2023. október 13-án búcsúztunk a Farkasréti temetőben, ahol hamvait a családi sírba helyezték.
Pisti szeptember elején halt meg Pécsett, és életéről, főleg művészi munkásságáról a parlando.hu fog az októberi számában beszámolni, így az ott megírtakra csak hivatkozok néhol az itteni, inkább személyes megemlékezés mellett. Az időközben felmerült adatokat, eseményeket természetesen megemlítem.
Miért pont én emlékezem meg róla? A nálam csak másfél évvel fiatalabb zenészt alig 18 éves korában ismertem meg, hiszen a legkisebb unokanővéremnek (az előtte három héttel korábban elhunyt Évának) udvarolt, akivel Tamás Gergely Alajos, alias Lojzi bácsi kórusában és zenekarában szerepeltek az akkor Mártírok útjának nevezett Margit körúti plébániatemplomban. 1966 elején össze is házasodtak, és utána a szomszédaink is lettek egy különleges zsákutcában a budai Szemlő-hegy tetején. Pisti tehát rokonom lett, és neki köszönhetem, hogy a kamarazene került komolyzenei érdeklődésem középpontjába, amikor végigkísértem a 10. Budapesti Nemzetközi Zenei Verseny eseményeit a Zeneakadémián. A brácsa- és vonósnégyes versenyt Weiner Leó tiszteletére rendezték, és utóbbit a Sebestyén vonósnégyes nyerte meg. A döntőben a felejthetetlen Pernye András és társai előtt ültem, és végighallgattam áradozásukat Pistiék játékáról (ha jól emlékszem a Ravel-, valamelyik Razumovszkij- és biztosan a III. Weiner vonósnégyest adták elő. Utóbbinál Meixner Mihály külön kihagsúlyozta a Muzsikában annak „költői szépségű, pompás tolmácsolását”, így nem volt véletlen, hogy a versenyről készített Qualiton-kiadványban csak ez a mű szerepel a vonósnégyesek közül az ő előadásukban.
Az említett és akkor még csak 12 házból álló kb. 200 méteres zsákutca, a Palánta utca, előttük is „tele volt” zenével: legelején a mindig nagyon elegáns és kedves Nemes Katalin zongorajátéka hallattszott ki a nyitott teraszajtón keresztül, kettővel tovább Zsákai László csellista, aki később a Mannheimi Operaházba került, alattuk Varga László a Magyar Állami Operaház klarinétosa, eggyel feljebb az akkor még házaspár Szeszlerék (a hegedűs Göndör Márta, és az oboista Tibor) az ÁHZ-ból, az utca végén pedig Bartók János népzenekutató lakott, míg a másik szomszédunk Iványi József volt, a Tátrai vonósnégyes brácsása. Ma már egyikük sem él, de a jóval fiatalabb Baló István, a remek dobos, most is ott lakik. (A bevezető zseniális jelzőt igazolta az élet, hiszen ismert volt pl. Pisti operaházi próbajátéka, amikor a kötelező blattolás néhány perce alapján azonnal felvették. (Az is felrémlik, hogy az akkor még kissé rakoncátlan Pisti a katonazenekarba is bekerült, hogy szokja a rendet.)
Nem lehetett tehát elszakadni a belém ívódott komolyzenétől, bár nagy törés volt a Sebestyén kvartett felbomlása, amikor a következő év végén Pistiék disszidáltak, Ernő pedig Németországba ment tanítani.. Utódjuk a később Kossuth-díjas Kodály vonósnégyes lett, ahol Párkányi Pisti helyére Szabó Tamás ült be, aki később szintén baráti körünkbe került.
Pisti németországi és hollandiai évtizedeiről nem sokat tudtam, hamar elváltak, bár nem haraggal, viszont én csak a nyugdíjba vonulásom után kerültem újra a komolyzene bűvkörébe, és szinte véletlenül tudtam meg 2013 tavaszán, hogy a holland feleségétől is elvált Pisti három évvel azelőtt hazaköltözött Pécsre. Azonnal felhívtam, és az utolsó tíz évben még szorosabb kapcsolatba kerültünk. A Kodály Központ koncertjei ürügyén ezután már nála laktam vagy laktunk feleségemmel, míg budapesti látogatásai alkalmával – új társával, Katikával, fellépései vagy hangversenyek miatt – is találkoztunk, és így mindig a zene volt a fő téma. Néhány közösen hallgatott koncertre különösen emlékszem: Baráti Kristóf pécsi diplomahangversenye és szintén az ő szólójával a Mozart hegedűversenyek felvétele a Kodály Központban, ahol a Bánfalvi Béla vezette Új Magyar Kamarazenekar volt a közreműködő stb. Minden ilyen alkalommal ő is gratulált a szólistának, akinek a játékát kiemelkedőnek tartotta. Budapesten játszott, és hallgattuk a Barabás Villában, a Benczúr Házban, az Óbudai Társaskörben tartott Répássy Györgyi Emlékkoncerten, a Szent István Konziban az éppen ma lett 99 éves Konrád Györggyel. Az egyik zeneakadémiai hgv. során ismertettük össze a már említett Szabó Tamással, és ő találkozott vele utoljára – már betegen.
A közel hatvan hozzátartozó, barát és tisztelő előtti búcsúztató nagyon különleges volt:
Előtte gyerekkori amatőr filmekből idéztek a Párkányi családról, majd a talán ötéves Pisti képét kimerevítve, egyetlen gyermeke, a magyart egyre jobban beszélő Imre, tartotta azt a megható gyászbeszédet, amiből a lényeget idézem:
– Pisti számára Mozart volt a legnagyobb, és rajta keresztül is a zene lényegét kereste társaival, a mind ragyogóbb előadásokkal, mind tökéletesebb felvételekkel. E szavakhoz az Amadeus Kvartett játékával Mozart 17. (B-dúr) vonósnégyesének Adagióját hallhattuk.
– Imre másik emléke egy az apjával televízión közösen hallgatott koncerthez fűződött, amikor Bruckner VII. szimfóniáját játszotta a Sergiu Celibidache dirigálta Berlini Filharmonikus Zenekar. Az Adagiót mindketten megsiratták, és Pisti csak ennyit mondott: „Ez a tökéletesség. Kész.”
— A záró rész a már említett példaképhez, Végh Sándorhoz, kötődött, aki mentoruk, tanáruk volt, de az igazi szépséget kereső cornwalli mesterkurzusain túl is találkoztak. A harmadik zenei idézet természetesen a Végh Kvartetthez kapcsolódott, és meghatódva hallgattuk Beethoven 1. Razumovszkij vonósnégyesének Adagióját.
Végül néhány kiegészítés a Parlandóba korábban írt és nemsokára megjelenő összeállításhoz:
– a temetés után kaptam meg a pécsi Tucsni Lászlótól (Pisti közeli szomszédjától, volt tanítványától) a Párkányi Quartet Búcsúkoncertjének albumát (CD és DVD). amit az Amszterdami Royal Concertgebouw-ban vettek fel 2012. 02.10-én. A műsor J. Haydn D-dúr kvartettje (Hob. III/79), Kurtág György 12 mikrolúdiuma (op.13, Mihály András tiszteletére) és Mozart g-moll vonósötöse (KV 516) volt, és az utóbbiról derült ki, hogy máskor is Isabel Charisius volt a kiegészítő brácsás. (Párkányi Alapítvány kiadványa)
– A parlando.hu-n látható idősebb kori kép mellett az alábbi szavakkal búcsúzott tőle az egyik volt munkahelye.:
„Fájdalommal tudatjuk, hogy elhunyt a komolyzenei világ egyik ikonikus alakja, Párkányi István hegedűművész, aki nemcsak előadóként, hanem oktatóként is jelentős mértékben hozzájárult a zenei közösséghez. Több mint 20 éven át volt az Amszterdami Konzervatórium tagja, mint a fő tantárgy tanára. Öröksége továbbra is élni fog az általa mentorált sok diákon, valamint lenyűgöző diszkográfiáján keresztül.”
A nekrológok után azért megemlítem, hogy a gyászjelentésen látható fiatalkori huncut kép is jellemző volt Pistire, aki a komolyzene iránti alázatos szeretete mellett élvezte az élet más oldalait is, sokat kirándultak a Mecsekben, utaztak külföldre, jókat evett és ivott barátaival, velünk is, eközben is a legjobbat keresve, náluk csak a Bartók Rádió szólt, és szinte mindig volt valamilyen zenei megjegyzése. Idejekorán távozott, de vele kapcsolatban is elmondom: csak így torténhetett, így volt teljes az élete. Hiányzik, de maradnak nekünk is az emlékek és a felvételeik.
(Szőts András, 2023. október 18.)
Ui. Az alábbi linken egy 10 évvel ezelőtti beszélgetés hallható, amelyben a Párkányi kvartett alábbi felvételeiből hangzanak el részletek: Joseph Haydn 5. vonósnégyes (Hob.II./41) I. tétel; vivace assai; Weiner Leó 3. vonósnégyes Fantázia tétel, a lenyűgöző poco adagio quasi andante, valamint Bartók II. vonósnégyes II. tétel; allegro molto capriccioso.