Pusker Júlia hegedűművész munkássága maníroktól, egótól teljesen mentes, hitelességével magával ragadó, tiszta muzsikálás. Életútja egyszerre követ egy hagyományos forgatókönyvet és mutat a klasszikus zenei szcéna jövőjébe. Pusker Júliával a Telex készített interjút.
A hegedűművész az interjúban elsőként gyermekkoráról beszélt: mivel zenészcsaládban nőtt fel, korán egyértelművé vált, hogy ő is ezt az utat fogja követni. Sokáig nem tudott kottát olvasni, így hallás után kezdte el játszani a darabokat. „Csupa jó élmény ért pici korom óta a hegedüléssel kapcsolatban, ez megalapozta azt, hogy élményalapú dolog legyen a zenélés.” – árulta el a művész.
Elmondása szerint a korán elkezdett zenei pálya miatt eleinte nehezen tudott kapcsolódni kortársaihoz, magántanuló lett, azonban úgy érzi, a hegedülés már akkor is kárpótolta ezért. „Középiskolában aztán már az egész osztály zenélt. Tehát csak azokkal voltam körülvéve, akik ugyanazt csinálták mint én, hasonló céljaik voltak, illetve abban az osztályban is sokan voltak magántanulók. Abban a négy évben sikerült jobban beilleszkednem a közösségbe, csodálatos időszakot töltöttem velük.”
A Zeneakadémia négy előkészítő osztálya után az egyetemet még Budapesten kezdte el, azonban Pauk György támogatásával a másodévet már Londonban kezdte el: elmondása szerint a kezdeti nehézségek ellenére szüksége volt a külföldi tapasztalatra, hiszen ott dőlt el igazán, hogy egyedül mire képes.
„Amikor megérkeztem Londonba és belecsöppentem ebbe a közegbe, ahol mindenki kurzusokra járt, itt volt, ott volt, én csak pislogtam, hogy nahát, ilyenek is vannak? Foglalkoztatott, hogyan tudnám én is felvenni ezzel a versenyt, illetve igyekeztem a kortársaimtól tanulni.”
Pusker Júlia nincs jelen a közösségi médiában, és ez tudatos választás a részéről: „Sokat gondolkodtam azon, hogy hogy lehet ezeken a felületeken hitelesen megjelenni. Csak azért, mert mindenki ezt csinálja, azért nekem biztosan kell-e. Mutassam meg, hogy mit ettem, merre jártam, erre nem bírom magam rávenni. Ha nem jön természetesen, miért erőltessem? Mindig abban hittem, hogy az a fontos, ahogy az ember zenél.”
„Volt egy olyan időszak is, amikor nagyon igyekeztem, hogy előmozdítsam a dolgaimat, megcsinálom ezt, megcsinálom azt, elküldöm, frissítem a CV-met, pályázom ide meg oda, és aztán semmi nem lett belőle.” – mondta, ezért úgy döntött, hogy nem a bevált utat választja. Ennek ellenére rendkívül izgalmas feladatok találják meg. Koncertfelkérést tudatosan annyit vállal csak, hogy mind mentálisan, mind fizikailag képes legyen a maximumot nyújtani.
Elmondása szerint egészen praktikus dolgok döntik el, hogy mennyire könnyű vagy nehéz a koncert előtt megteremteni azt az elmélyült pillanatot, amiben a fizikai dolgok már nem zavarják, és csak a zenére lehet figyelni: ilyen például az evés, vagy hogy bizonyos szerzőkhoz különböző színeket köt: „nekem mindig nagyon furcsa volt zöldben játszani Beethovent.”
Az interjúban szó esik a napi gyakorlásról is: „Ha van egy olyan időszak, amikor nagyon sok fellépés van, akkor intenzívebben gyakorlok. Egy fontosabb, nagyobb koncert előtt, különösen, ha olyan darabot adok elő, amit még nem játszottam, akkor tényleg figyelek arra, hogy megfelelő időben nekilássak a felkészülésnek, de aztán mindenre van példa.
Pont ez a nehéz is, mert az ember annyira szeretné tudni a titkot, keresi, hogy mi a recept a tökéletes előadáshoz. De néha a legváratlanabb helyzetekből és a messze nem ideális körülmények között születik meg egy-egy feledhetetlen koncertélmény.”
2023 első felében néhány hónapot gyakorlás nélkül töltött: úgy érezte, hogy szünetre van szüksége. „A zene túl szép és túl sokat jelent nekem ahhoz, hogy megengedjem, hogy csak úgy rutinból játsszam, hogy ne legyen benne a teljes lelkem. Azt akartam elkerülni, hogy ugyanazokat a köröket járjam.”
A teljes interjú a Telex oldalán ide kattintva olvasható.
