Először adott hosszabb hosszabb interjút Szász Júlia színművész azt követően, hogy tavaly novemberben előadás közben súlyos balesetet szenvedett a Nemzeti Színházban. A HVG-nek adott interjújában beszélt arról, hogy kezeli a kritikákat, milyen szerepet játszana el szívesen és kivel dolgozna együtt, de arról is, hogy a baleset miatt teljesen átértékelte az életét.
„Nem szabad beérned azzal, hogy egy szép kis biedermeier baba vagy.” – elmondása szerint ez volt az egyik legfájóbb kritika, amelyet az alakítására kapott. „Persze, neked könnyű, mert szép vagy – ezt többször megkaptam, és ezzel mintha lenullázták volna a képességeimet vagy a teljesítményemet. Nem szakmailag értékeltek, és ez rosszul esett. Voltak helyzetek, amikor kimondottan hátráltatott ez, például azt kaptam meg castingon, hogy túl szép vagyok a szerephez.”
Élete eddigi legboldogabb pillanata mégis az volt, amikor megtudta, hogy felvették a színművészetire: „Azt éreztem, most kezdődik az élet, szabadság, lehetőségek, minden olyan izgalmas, nem merültek fel kétségek. Azóta sem éreztem azt a naiv boldogságot.”
Az interjúban színésznő beszélt arról, hogy már a balesetet megelőző időszakban is érezte, hogy valamin változtatnia kell: „Kiégési tüneteket produkáltam, és sokszor nehéz volt színpadra állnom. Az egész szakma helyzetéből adódóan is meginogtam, hogy ennek így van-e értelme. Azt éreztem, hogy csak egyre rosszabb lesz, fullasztó volt. Cserhalmi mondta, hogy amióta a pályán van, nem volt még ilyen nehéz színésznek lenni.”
Elmondása szerint egy életrajzi filmben legszívesebben Szendrei Júlia szerepébe bújna, mert „Petőfi eléggé elviszi róla a fókuszt, pedig ő individuálisan egy rendkívül intelligens, jó humorú, nagyon érdekes, izgalmas nő volt.” Ha pedig rendezőt választhatna, legszívesebben Jim Jarmusch-sal és Ruben Östlunddal dolgozna együtt.
Az interjúban beszél arról is, hogy az elmúlt, rehabilitációval töltött hónapokban átértékelte az életét: most már látja, hogy a családdal, a szeretteivel, a barátaival töltött időnek van a legfontosabb szerepe az ember életében. „Most a nagypapám temetésén is ezen gondolkoztam. Nem arról volt szó, hogy hány órát dolgozott egy héten, hanem a gyerekeiről, az unokáiról, arról, hogy milyen közösségi és közösségépítő ember volt, hogy a környezetében hogyan tudott támogatni másokat, figyelemmel fordulni mások felé.”
A teljes interjú a HVG oldalán, ide kattintva olvasható.
