2024. augusztus 31-én befejezte a munkát Fassang László Liszt Ferenc-díjas orgonaművész a Zeneakadémián, ahol 2008 óta tanított.
„Életem és szakmai pályafutásom egyik meghatározó szakasza volt az intézményben töltött 16 év sok kihívással, lelkesedéssel, világmegváltó tervekkel, olykor ember feletti munkával, sikerekkel és örömökkel, majd egyre több kudarccal és nehézséggel” – írta bejegyzésében Fassang, majd azt is hozzátette, hogy munkaviszonyát közös megegyezéssel szüntették meg.
Fassang László 1973-ban született. Orgonatanulmányait tizenhárom éves korában, Baróti István irányításával kezdte, majd a Zeneakadémián folytatta, ahol orgonát Gergely Ferenc és Ruppert István, zongorát Prunyi Ilona növendékeként tanult. 1998-ban szerzett diplomát, ezt követően felvételt nyert a párizsi Conservatoire National Supérieur de Musique orgonatanszakára, Olivier Latry és Michel Bouvard osztályába. A következő tanévben az improvizáció-tanszakra is sikerrel felvételizett, tanárai ott Loïc Mallié, Philippe Lefebvre, Thierry Escaich és Jean-François Zygel voltak.
2000-ben – egyéves tanulmányi szabadsága alatt – Japánban a Sapporói Hangversenyterem orgonistájaként működött. 2003-ban ellenszavazat nélkül, kiváló minősítéssel szerzett orgona-előadói és orgonaimprovizáció-diplomát a párizsi Conservatoire-on; zongoraimprovizáció-diplomáját 2004-ben kapta meg ugyanott.
2002-ben a kanadai Calgary versenyén elnyerte az improvizáció aranymedálját, 2004-ben pedig neki ítélték oda a világ legjelentősebb orgonaversenyének tartott chartres-i verseny interpretációs nagydíját és közönségdíját. Karrierje e sikerei óta töretlenül ível felfelé. Világszerte koncertezik, előadóművészként minden stílus felé nyitott, éppoly szívesen zenél a jazz felől érkezett művészekkel, mint a tradicionális zenék képviselőivel.
Szakértőként részt vett a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem orgonájának építésében, és 2006 óta a Müpa orgonakoncertjeinek művészeti vezetője. 2004 és 2008 között a San Sebastian-i Zeneművészeti Főiskola meghívott improvizáció-tanára volt, 2008 őszétől a budapesti Zeneakadémián tanított. Munkáját 2006-ban Liszt-díjjal és Prima-díjjal ismerték el.