Bruno de Sá napjaink kivételes és ünnepelt előadója, valódi férfiszoprán, amely a világ legritkább hangtípusa. Ez a hangfaj nem azonos a kontratenorral, mivel annál nagyobb hangterjedelmet képes átfogni és gyakorlatilag a lírai koloratúr szopránnak felel meg. Dr. Székely György a Gramofon hasábjain írt a művészről.
A legtöbb férfiszopránra írt kompozíció akkor keletkezett, amikor az operaszínpadon bevett szokás volt kasztrált férfiénekesek szerepeltetése: a 18. században. Ez az énekes-típus a következő században sem tűnt el teljesen, szerepeltetésük egészen az ezernyolcszázas évek végéig nyomon követhető.
A különleges tehetségű és hangi adottságú brazil énekes sztár november 30-i zeneakadémiai hangversenyén a „castrato”-k utolsó nagy korszakának klasszikus repertoárjából válogat egyházi és világi műveket is egyaránt, többek között Mozart és Cherubini darabjait. A koncerten Lengyelország vezető historikus zenekara, a 2006-ban alapított Wrocław Baroque Orchestra lép fel, művészeti vezető: Jarosław Thiel.
Egy különleges művészi pályafutás
Bruno de Sá Braziliában, São Paulo külvárosában, Santo André-ban születetett 1989-ben. Kétéves korában kezdett el énekelni, szülei a gyülekezeti kórusba jártak. Édesanyja egy székre állította, amikor egy protestáns szólóéneket előadott. Az éneklés olyan hobbijává vált, ahogyan más gyerek Braziliában futballozik. A hivatásos énekesi pálya azonban szóba sem jöhetett, zongora, majd fuvola órákat vett nem nagy lelkesedéssel. 9 éves korában Mozart Varázsfuvolájának Éj királynője áriájával szórakoztatta a családját. Hangja egy kizárólag a gégét érintő, igen ritka genetikai variáció miatt felnőtt korban is magas maradt, Brunonál elmaradt a mutáció.
Zenetanári diplomát szerzett, de professzionálisan csak 22 évesen kezdett el énekelni. Egy párizsi mesterkurzuson vett részt, ahol a fiatal énekes könnyekig meghatotta mesterét, aki azt tanácsolta neki, képezze magát tovább. Mivel különleges szoprán, de nem kontratenor hangjának további képzése csak Európában látszott lehetségesnek, útja némi zökkenőkkel Svájcba, Bázelig vezetett, ott folytatta tanulmányait három éven keresztül. 2015-ben debütált Sextus szerepében Mozart Titusz kegyelme című operájában a São Paolo-i Teatro São Pedroban. 2016-ban megnyerte a Maria Callas Nemzetközi Énekversenyt São Paulóban, 2. díjat nyert a Manhattan Zenei Versenyen, majd 2018-ban az olaszországi Sarzanában kapott első díjat a Concorso Spiros Argiris versenyen.
Első felvétele a YouTube-on is látható, 2015-ből. São Pauloban készült, ária Bellini: Rómeó és Júliá-jából. Gyönyörű, szépen vibráló hangja már ekkor nagy feltűnést keltett. Felfigyeltek rá, fellépései szaporodtak, lelkes kritikákat kapott. Ezt követően került a neves kontratenor és színpadi rendező, Max Emanuel Cenčić látókörébe. Cenčić nem csupán kivételes kontratenor sztár, hanem a roppant sikeres bécsi székhelyű Parnassus Arts Productions manager-irodát is jegyzi. Bruno-t ők is is foglalkoztatni kezdték. Áttörést jelentett Porpora Carlo il Calvo operájában Berardo spanyol herceg szerepe.
Cenčić hívta fel a figyelmét egy olyan szerepkörre, amelyet férfiénekesek eddig még nem tudtak elénekelni. Így jött létre a Roma travestita című CD album, amely 2020-ban az Oper! nemzetközi magazin Az év legjobb debütáló-művésze díját nyerte el. Valamennyi énekszámot annak idején castrato-knak írták, akik női szereplőket formáltak meg. Ez volt az a korszak ugyanis, amikor nőknek tilos volt templomban vagy színpadokon szerepelni. Az utolsó szám már nem barokk, hanem klasszikus kori műnek számít, Niccoló Piccinni bravúráriája, amelyet Bruno szerte a világban énekel nagy sikerrel.2024 nyarán Cecilia Bartoli meghívására a bécsi Staatsoperben rendezett barokk fesztiválon aratott óriási sikert.
Magyarországi bemutatkozása november 30-án lesz a Zeneakadémián. A program európai turnéjának része, amelyen legújabb lemezének anyagából válogat.
Zenetörténeti kalandozás
Magas férfihangok évezredek óta léteznek, bizonyítva azt, hogy az emberi hang mélysége-magassága nem feltétlen nemekhez kötődik. A csodálatos fekete énekesnő, Marian Anderson mély, kontraalt hangja, úgy szól, hogy megszégyeníti a basszus énekeseket. Az egyházi zenében a fiúszopránok, majd az azokból lett felnőtt, fejhangon éneklő férfiak (falzettisták) énekelnek jelenleg is a templomi kórusokban.
A különleges hangok mindig nagyon vonzották a közönséget, és a barokk zene időszakában az operaszínpad legnagyobb sztárjai ennek köszönhetően a kasztrált énekesek voltak. Hogyan jött létre a kasztrált énekesek több generációja? Ennek története a 16. századi Spanyolországba nyúlik vissza. Itt kezdték először szó szerint venni Pál apostol mondását: „női hangok ne szerepeljenek a gyülekezetben!” Uralkodók, pápák egyszer csak betiltották a templomokban a női hangokat, de nem csak az egyházi zenében, hanem a színházakban is. Egy ördögi – amúgy sohasem legális – ötlettel próbálták a helyzetet megoldani. Fiúgyermekek ezreit kasztrálták több évszázadon át, akik a hormonális egyensúly művi kibillentése következtében rendkívül magas énekhangokat tudtak produkálni. Néhány kivételes képességű kasztrált férfiúból énekes sztár lett (Farinelli, Senesino, Cafarelli volt a művésznevük), őket koruk popsztárjaiként ünnepelték, s vagyonokat kerestek. A többieket a beavatkozásnak köszönhetően szegény családok legalább templomi álláshoz juttathatták. A barbár módszert végül a 19. században tiltották be. Hangfelvétel egyetlen énekesről maradt fenn a 20. század legelejéről. A kasztrált énekesek a hormonális beavatkozásnak köszönhetően nagyobbra nőttek, mellkasuk szélesebb lett, így erős, magas, igen hosszan kitartott hangokat tudtak kiénekelni. A barokk zeneszerzők, köztük Händel, Vivaldi, Porpora, sőt a fiatal Mozart is, főszerepeket írtak számukra. Későbbi korokban énekesnők: szopránok, altok tündököltek férfiszerepekben. Cecilia Bartoli ennek a műfajnak évtizedek óta ünnepelt állócsillaga.
Ám a 20. században derült csak ki, hogy a falzett (fejhang) technikával virtuóz férfi-alt, férfi-szoprán hangokat lehet kifejleszteni – ezeket az énekeseket összefoglalóan kontratenornak nevezzük. Jelen korunkban több százan aratnak nagy sikert a világ koncert- és operaszínpadain. Hogy erre a lehetőségre korábban miért nem jöttek rá, és miért csak a templomi kórusokba alkalmazták a falzett hangot – erre nincs válasz. Mára a barokk zenét egyaránt éneklik női-férfi altok és szopránok nagy sikerrel. Azonban a kasztrált énekesek repertoárjának csak egy részét képesek a kontratenorok elénekelni, a nagyon magas hangokat már nem. Külön érdekesség, ahogy a Farinelli, a kasztrált című 1994-es, Golden Globe-díjas és Oscar-díjra is jelölt francia-olasz-belga életrajzi filmben a zenei betéteket megoldották. Az egykori szupersztár kontratenor Farinelli szerepéhez a neves amerikai kontratenor, Derek Lee Ragin adta a hanját, de bizony nem egyedül! A lengyel szopránénekesnő, Ewa Malas-Godlewska állt mellette a stúdióban, énekelve ugyanazt, különösen a magasabb szekciókat, s a két hang összemontírozva tudta csak újrateremteni a castrato hangot.
Bruno de Sá hangja, mint említettük, nem kontratenor. A valódi férfiszoprán hang egy ártalmatlan kis gége-fejlődési rendellenesség következtében jöhet létre. A gége kisebb méretűre fejlődik ki, ezért a mutáció elmarad. Nyilván mindig is létezett ez a jelenség, de szintén csak a 20. században derült ki, hogy megfelelő képzés után különleges férfi-szoprán hangot eredményezhet. Jelenleg mindössze három ilyen énekesről tudunk a világon. A koloratúr szoprán regisztert elérő hangmagasságok már alkalmassá teszik az énekeseket a teljes castrato repertoár előadására. És ami ezen túlmegy, sokféle női szerepet is eljátszhatnak.
Dr. Székely György főorvos interjút is készített a művésszel, ami ide kattintva, a Gramofon oldalán olvasható teljes egészében.
