A hazai komolyzene nagyjai léptek az idei MVM ZENERGIA színpadára

Szerző:
- 2020. szeptember 15.

Korábban sehol sem látott produkcióval léptek az ötödik alkalommal életre hívott MVM ZENERGIA színpadára a hazai komolyzene nagyjai augusztus 29-én, ahol az élő zenei műsor mellett nagyszabású fényfestés, extra tartalmak, helyszíni bejelentkezések és interjúk színesítették a koncertet. Az este során neves művészek előadásában csendültek fel többek között Liszt Ferenc, Hubay Jenő, Erkel Ferenc, Kodály Zoltán, Gabriel Fauré és Johann Strauss alkotásai. Ez a rendkívüli esemény nemcsak a közönségre, hanem a fellépő Junior Prima díjas művészekre is nagy hatással volt. Ezúttal Horti Lilla és Szegedi Csaba operaénekeseket valamint Balázs János zongoraművészt kértük, hogy mondják el gondolataikat.

- hirdetés -

Az idei MVM ZENERGIA nem a megszokott keretek között zajlott, hiszen nem a hagyományos módon, közönség előtt játszottatok. Jelentett-e ez bármilyen különbséget a felkészülésben?

Horti Lilla: Az előkészületek izgalmából, munkájából mit sem vont le az a tudat, hogy a
közönség nem lesz élőben előttünk, hiszen tudtuk azt, hogy rengetegen fognak
nézni, hallgatni bennünket, akik feltöltődésre, komolyzenei élményre vágynak. Azt
gondolom, hogy a személyes kapcsolat hiánya mindkét félnek, mind az előadóknak,
mind a közönségnek fájó pont volt, de ezen túllendülve, az online formában is
megtaláltuk az örömünket, tudtunk vele adni és egy csodás koncert született.

Szegedi Csaba: Nekem még alig volt részem ilyen online koncertben, így kicsit tartottam is tőle. Szuper lett volna 10.000 emberrel együtt lélegezni a Bazilika előtt, viszont itt nem volt nézőszámot illető korlát. Bárki láthatta, akár világszerte. Borzongató, egyben csodálatos ez a tudat, ez a technikai fejlődés.

Balázs János: Az által, hogy idén online került megrendezésre, valóban, még több emberhez eljuthatott a koncert, országhatárokon túl is. Pont ezért öröm számomra, hogy az MVM ZENERGIA hangversennyel nem csak missziót, de jótékony célokat
is tudunk segíteni művésztársaimmal.

Említetted a misszió szót. Mit jelent számotokra ez a rendezvény és miért tartjátok fontosnak, hogy részt vegyetek rajta?

HL: Nagyszerű és igen fontos missziója van az MVM ZENERGIÁNAK, mégpedig a klasszikus zene megismertetése, eljuttatása széles körben, valamint a jótékonyság, anyagi segítség nyújtása hátrányos helyzetű, beteg emberek felé. Mindkét területen nagy szükség van olyan elhivatott partnerekre, mint az MVM.

BJ: Zongoraművészi pályafutásom egyik kiemelt missziója az, hogy széles  körben
megismertessem a fiatal generációval a klasszikus zenét. Az MVM ZENERGIA koncertek 5 éve hűen tükrözik a hagyomány és innováció keresztezését, hiszen több száz évvel ezelőtt íródott remekműveket adunk elő évről évre modern formában, fényfestéssel, szabadtéren.

SZCS: Azért tartom fontosnak, mert értéket teremt és közvetít. Egy olyan misszió, ami a minőséget tűzte ki célul minden áron, ráadásul jótékony törekvése is van. Legnagyobb bizonyossággal állok ki egy ilyen ügy mellett és hatalmas boldogság, hogy idén részese lehettem. Kivételes élmény volt. Köszönöm!

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo