A Magyar Színházi Társaság Jó kérdés sorozatában eddig is jó néhány független alkotó volt vendég egy-egy téma kapcsán, így a független színházi szcéna helyzetéről már kaphattak képet azok, akik a beszélgetéseket követték. Balog József színész, rendező, a szegedi MASZK Egyesület művészeti vezetője, Gergye Krisztián táncművész, koreográfus, rendező, a Gergye Krisztián Társulata vezetője, valamint Rozgonyi-Kulcsár Viktória, a FÜGE Produkció elnöke segítségével megpróbáltuk definiálni a függetlenséget mint strukturális és/vagy esztétikai kategóriát, de szó esett a finanszírozás nehézségéről és a megbélyegzettségről is. A beszélgetést Seres Gerda újságíró, a Kultúra.hu munkatársa vezette.
A definíció evolúcióját és annak nehézségét emelte ki Rozgonyi-Kulcsár Viktória, aki elmondta, az „alternatív”-ból lett „struktúrán kívüli”, és megjegyezte, ezek a kifejezések, azért jók, mert meghatározzák, hogy formai vagy esztétikai kategóriáról van-e szó: „Az alternatív valamiféle tartalmi mondanivalót sugároz, amit én úgy fordítanék le, hogy más alternatíva, hiszen van a kőszínházi struktúra és mellette az alternatív valami másfélét kínál. A struktúrán kívüli pedig elég jól meghatározza, hogy formailag nem sorolható be az éppen aktuális jogszabályi keretek közé.”
Ezt követte az előadó-művészeti törvény létrehozása a VI-os kategóriával , majd a törvény módosítása az ún. egyéb kategória bevezetésével, amibe nem csupán a függetlenek, hanem mindenki más is beletartozik, aki nem kiemelt és nem nemzeti. „Mostanában újra elterjedt a »független« kifejezés, ami számomra inkább formai kategóriát jelent. Sokkal jobban örülnék annak, ha tartalmit is jelenthetne, de a mi kis szakmánk feladata lenne, hogy megpróbáljuk definiálni, mitől gondoljuk magunkat esztétikailag is függetlennek, és nemcsak formailag megbélyegzettnek” – tette hozzá önkritikusan.
Felvetette a struktúrában egészen másképp kezelendő szabadúszókat és magánszínházakat is, továbbá felvetette, hogy az előadásokra vonatkozóan bizonyos további jelzők – kísérleti színház, progresszív, újító, formabontó stb. – a nézőt is orientálnák.
Gergye Krisztián ezt a gondolatmenetet azzal egészítette ki, hogy valóban különbséget kellene tenni, hogy működési, financiális függetlenségről vagy művészeti és művészetminőségi kérdésekről beszélünk-e: „Alapvetően az okoz bonyodalmat, hogy ez a kettő könnyen, kihasználhatóan összekeveredik.” Balog József saját bevallása szerint radikális véleményt képviselt: „Az államnak az a dolga, hogy minden állampolgárt, más szemponttól függetlenül – és nekem ez a független – támogasson, mert én támogatom, ugyanis az én adófizetői pénzem van benne.”
„Kultúrát nem lehet csinálni állami pénz nélkül. Mivel közhasznú tevékenységet folytatunk, az a minimum, hogy kapjunk központi forrást, hiszen az általunk jut vissza az adófizető állampolgárokhoz” – szögezte le Rozgonyi-Kulcsár Viktória. Mivel ezek az intézmények, társulatok, fesztiválok nem költségvetési intézményként működnek, alapvetően pályázatokra, minisztériumi működési támogatásokra és a tao kivezetését követően létrejött forrásokra alapozhatnak. Ennek a nehézsége a kiszámíthatatlanság, a tervezhetetlenség, az alkalmanként jellemző kurátori hozzá nem értés. Balog József további szempontról is beszélt a függetlenek definícióját tekintve: „A pályázatokból élő színházak nagyon becsületes színházak. Soha senki közülünk nem szokott lopni, csalni és hazudni. Ez azt jelenti, hogy azt a pénzt, amit mi megpályázunk és megkapunk, szó szerint arra költjük, amire megpályáztuk és amire megkaptuk.” Felidézte a többéves egyeztetést követően hatályba lépett első színházi törvényt, amely még biztonságot adott, hiszen a kőszínházakra költött összeg 10%-ában határozta meg a független szcéna támogatását, ami 1,2-1,3 milliárd forintot tett ki, de ez nem volt sokáig életben.
Balog a független alkotók legfontosabb tőkéjéről, az egymás közti bizalomról beszélt, Gergye Krisztián a koprodukciók infrastrukturális és személyes elköteleződést illető hátterét világította meg személyes példákon keresztül. Rozgonyi-Kulcsár Viktória a vállaltan többcélú műsorpolitika mibenlétét vázolta fel, amelyben a minőségi, de vállaltan szélesebb nézői rétegre számot tartó előadások bevételéből finanszírozzák a kevesebb néző figyelmére számító, de fontos kísérleti produkciókat. Abban megegyeztek, hogy szűkül a tér, a független együtt jár a gondolati szabadsággal, bár bizonyos helyeken stigmát jelent. A szcéna maga hosszú távon bír jelentőséggel, hiszen az egyes intézmények, társulatok, fesztiválok egymást formálják nézőikkel. „A színház maradt utolsóként a magát közösségben elképzelő ember számára olyan helyzetnek, ahol egy adott időben egyszerre, közösen átélhetnek valamit, ami nem lesz többé megismételhető. Ez nem missziós tevékenység, nem kiváltságos helyzet, és nem büszkeség kérdése” – mondta Balog József, aki hozzátette, hogy mindezek ellenére, és ez a legfontosabb, öröm a létrehozóknak és a nézőknek.
A Jó kérdés beszélgetéssorozat támogatói az NKA és az MMA.
