Míg a Magyar Zene Háza állandó kiállítása átfogó képet ad az európai zene történetéről, addig az időszaki kiállítótér lehetőséget nyújt a zene ezerszínű világának, egy-egy különálló elemének részletes bemutatására. Elsőként a hazai könnyűzene történetét veszik górcső alá, nem véletlenül.
Ugyan a Magyar Zene Háza állandó tárlata főként az európai komolyzene történetéről szól, felvillannak benne könnyűzenei előzmények és vonatkozások is. Kiderül például, hogy milyen szerep jutott a könnyűzene történetében a rádiónak, a televíziónak, milyen áttörést hozott a hanglemez, a gitár, a szintetizátor és a DJ-pult, és persze megjelennek az olyan ikonok is, mint Elvis Presley, a Beatles, a Rolling Stones vagy a Led Zeppelin.
A Magyar Zene Házának első, 2022 tavaszán megnyíló időszaki kiállítása azonban már kifejezetten a magyar könnyűzene 1957 és 1993 közötti történetére koncentrál majd.
A populáris műfaj régóta megérdemli, hogy kiemelten foglalkozzanak vele, hiszen a hazai könnyűzene gyakorlatilag minden generáció életében és mindennapjaiban jelen van, legyen szó kisiskolásokról vagy a szüleikről, nagyszüleikről. A tárlat kezdő dátumát az indokolja, hogy a Martiny együttes 1957-ben játszotta 78-as fordulatszámú gramofonlemezre a Rock Around The Clockot – igaz, nem az eredeti címén, hanem Rock and Roll fedőnév alatt, de a fő zenei motívum ugyanaz volt –, s így ezt tekintjük a modern magyar populáris zene kezdetének. 1993-ra pedig sok minden lezajlott a könnyűzenében a rendszerváltás után kezdődött átalakulásból, például az intézményi struktúra és a publikációs lehetőségek terén, de megjelentek a külföldi lemezkiadók leányvállalatai és beindult a fesztiválszervezés (ebben az évben szervezték az első Szigetet) is.
A tárlat középpontjában a Kádár-korszak könnyűzenéje áll majd, tematikus blokkokba sűrítve. Az első nagy egység a dalokra és előadókra fókuszál, és bár a hagyományos tánczene is megjelenik, alapvetően a beatzenéé és a poprocké lesz a főszerep.
Megtudhatjuk például, hogy melyek azok a korszakot leginkább meghatározó dalok, amelyek a mai napig formálják a zenei közízlést. A következő rész azokat a helyeket és azt a folyamatot mutatja be, ahol és ahogy a könnyűzene eljuthatott a hallgatókhoz: a kisebb-nagyobb kluboktól a művelődési házakon át egészen a Népstadionig. Külön egységet szentelnek a tárlat megálmodói a politikai hatásoknak és kapcsolatoknak. Egy mai fiatalnak elképzelhetetlen, hogy Magyarországon tulajdonképpen egydimenziós intézményrendszer működött, minden értelemben: a szocialista kultúrpolitika emblematikus figurája, Erdős Péter élet és halál ura volt, azaz csak akkor volt esélye bárkinek a könnyűzenei piacon nagylemezt megjelentetni, ha vele jó volt a kapcsolata. Egyetlen hanglemezkiadó, egyetlen rádió és tévé működött, a belföldi koncerteket kizárólag az Országos Rendezvényszervező Iroda, a külföldieket az Interkoncert szervezte.
Tovább sétálva a kiállítótérben a látogatók megismerhetik a különféle médiumok szerepét, és azt is, hogy milyen volt akkoriban egy hazai és egy külföldi lemezbolt kínálata – ezzel is érzékeltetve, hogy itthon mindig fáziskéséssel jelenhettek meg a különféle irányzatok: míg a Beatles első dala, a Love Me Do 1962-ben jelent meg, nálunk csak 1966-ban szólaltak meg a rádióban az első magyar nyelvű beat dalok. Az 1969-es Woodstocki fesztivál idején pedig éppen a Zánkai Úttörőtábort avatták az illetékesek. Kiderül az is, hogyan volt jelen a könnyűzene a társművészetekben: filmekben, képzőművészetben, színházban, illetve, hogy mi segítette a zenekarokat az alkotásban: hangszerek, erősítők, próbatermek és a barkácsesztétika. Majd azt is bemutatják, hogy miként férhettek hozzá a zenéhez ebben az időszakban: meghallgathatjuk, megnézhetjük a korszak lemezeit, tévéműsorait, plakátjait.
Az úgynevezett rajongói rész azokról szól, akik számára a könnyűzene az élet elválaszthatatlan részévé vált, hétköznapi létezésüket is meghatározta. De a populáris műfajok divatra gyakorolt hatása is nyomon követhető, a különféle kitűzőktől az olyan szubkulturális attribútumokig, mint hogy hogyan nézett ki egy akkori fiatal szobája, vagy milyen poszterek díszítették a falakat.
Az időszaki kiállítás zenetörténeti utazást ígér egy olyan korszakba, amely bizonyára sokaknak ismerős, talán nosztalgikus is lesz, de mindenképpen megkerülhetetlen, ha ma Magyarországon zenéről beszélünk.