Miként zajlott a köztéri politikai emlékművek áthelyezése Budapesten? Milyen esztétikai szempontok játszottak szerepet az áthelyezésekben? Mi volt a Memento Park tervpályázatának koncepciója? Milyenek voltak a huszadik századi budapesti politikai emlékművek?
A kiállítás korabeli fotódokumentáció segítségével a Fővárosi Önkormányzat által elrendelt, és a Budapest Galéria által szervezett szoboráthelyezésekről ad vázlatos áttekintést. A képanyag a Fővárosi Levéltárból származik, amely az akkoriban zajló eseményeket kezdeményező módon saját fotósaival dokumentálta, s így jelentős tényanyagot rögzített képeken is.
A kommunista korszak köztéri politikai emlékműveinek sorsa érthető módon a rendszerváltás éveinek egyik közérdeklődésre számot tartó témája volt. Amikor az 1980-as évek vége felé, a puhuló diktatúrában már nyíltan is meg lehetett kérdőjelezni a Kádár-rendszer korábban tabu témáit, például a szovjet megszállást, az 1956-os forradalmat, az MSZMP vezető szerepét, akkor a köztéri politikai emlékművek eltávolítása is elérhető közelségbe került. Az 1980-as évek végén már spontán és szervezett szoborbontások egyaránt előfordultak, az első szabad országgyűlési és önkormányzati választások után pedig a sokasodó bontási és áthelyezési igények nyomán az önkormányzatoknak reagálniuk kellett.
A Fővárosi Közgyűlés 1991. december 5-én arra a korábban példátlan megoldásra jutott, hogy a lebontandó művek elhelyezésére szoborparkot létesít. Erre a célra a XXII. kerületi önkormányzat a Tétényi-fennsíkon, a 7-es főút mentén (Balatoni út – Szabadkai u.) ajánlott fel területet. Az építészeti tervpályázat eredményeként – Eleőd Ákos építész tervei szerint – felépített szoborpark 1993. június 27-én nyílt meg a Memento Park néven ma is látogatható muzeális emlékhelyen. Ma, harminc év távlatából elmondhatjuk, hogy
a budapesti megoldás nemzetközi téren is példaértékűen kulturált, toleráns és higgadt volt, amikor az emlékezés bátorságát választotta az indulat sugallta szobordöntés helyett.
„Köztereink valának: haza és hasadás. A rendszerváltások alkalmával mindig zökken az idő. A város szőttese, akár egy III/III-as jelentés tipográfiája: törlés a szenzitív adatoknál. De a múltat végképp eltörölni rezerválni, ilyesmire egyetlen rendszerváltás – akár kommunista, akár antikommunista, akár akármilyen – sem tud vállalkozni. A városkép folytonos, mint a repkény, eleve emlékmű, a bemetszésekkel együtt. Aztán megszületett a szoborpark, ki lett decentralizálva a Tétényi-fennsíkra. Aktanyilvánosság viszont továbbra sincsen, és már akkor is késő, ha egyszer mégis lesz.
Persze a szoborpark sem a haza felegyenesedett gyémánttengelye, inkább az egykorvolt pillanat uralása. A szoborpark nem kőtár, nem szennyeskosár, nem atomtemető, nem trófeafal. Nem gorbacsovi tűzfolt a város homlokán. Nem nosztalgikus munkásőr vurstli. Nem a posztszocialista szellemtelenség iróniakényszeres kisvasútja. Nem Instagram-spot és nem fapados élménypark ausztrál legénybúcsúk csontmásnapos délelőttjeire. Nem múzeum, nem panoptikum, nem falanszter. Nem időkapszula, nem palackposta, nem Matrjoska-baba. Legalábbis mindez nem akart lenni. A szoborpark az szoborpark az szoborpark. A szoborpark egy lehetséges kompromissz[a kézirat itt megszakad]. Aztán harminc év telt el.” (Részlet Fehér Renátó költő, író megnyitószövegéből)
A kiállításon látható képeket CSIFFÁRY Gabriella és SZÖLLŐSSY Ágnes válogatta.
A fényképeket KIRÁLY Ilona és ANHEUER Tamás készítette (Budapest Főváros Levéltára).
A tárlat megtekinthető 2021. november 21-ig, keddtől vasárnapig, 10-től 18 óráig (hétfőn zárva).
A kiállítást múzeumpedagógiai foglalkozások és szakmai rendezvények kísérik. További információ a Vármúzeum és a Budapest Galéria honlapjain érhető el.