Idén decemberben újra itt a lehetőség, hogy ne a képernyő előtt ülve, felvételről közvetített Diótörővel hangolódjunk a karácsonyra, hanem élőben nézhessük meg Csajkovszkij klasszikusát! A Budapesti Operettszínház december 18-28. között tizennyolc előadással várja a közönséget. A darabhoz fűződő élményeiről az egyik szereposztás főszereplőjét, a Diótörő herceget alakító Somai Valért kérdeztük.
– Mi volt az első élményed a Diótörővel?
– A legtöbb táncos már első vagy második évfolyamos korában találkozik a darabbal, hiszen a Táncművészeti Egyetem és az Operaház saját előadásaiba, újabban pedig az Operettszínház produkcióijába is be lehet kerülni. Én nagyjából 11 éves voltam, amikor először táncolhattam a kisfiú szerepét.
– Milyen utat jártál be, amíg megkaptad Diótörő herceg szerepét?
– A Diótörő azért is különleges, mert a fiataloknak egy darabon belül van lehetőségük végigjárni az egyes szerepköröket, fejlődni és egyre feljebb jutni. Belépőként ott van például a kisfiú, aztán jöhet a kiskatona, majd pedig a lovas katona. Ez velem sem volt másképp, az Operaházban kezdtem, később pedig az egyetemi előadáson jutottam el az orosz és a spanyol táncig, hogy végzősként megkaphassam a főszerepet. Ennél többet nem is kívánhattam volna.
– Az Operettszínház 2019 decemberében mutatta be a Diótörőt, és idén harmadszorra tűzi műsorra. Miben más ez a mostani próbafolyamat?
– Számomra alapvető különbség, hogy két évvel ezelőtt még vendégfellépőként öltöttem magamra a herceg szerepét, most viszont már a társulat tagja vagyok. Tavaly közönség nélkül tudtunk csak játszani, ami nagyon rosszul érintette a csapatot. Úgy érzem, hogy most mindenki még többet szeretne beleadni, hiszen nekünk az a legnagyobb öröm, ha a nézők megértik, befogadják és szeretik, amit csinálunk.
– A Diótörő sokunk számára hozzátartozik a karácsonyi időszakhoz. Neked mi kell ahhoz, hogy ünnepi hangulatba kerülj?
– Ha az ember belekerül abba a körforgásba, hogy minden karácsonykor táncol ebben a darabban, egy idő után ez hozza meg az ünnep hangulatát. Már novemberben elkezdjük a próbákat, hallgatjuk Csajkovszkij csodálatos zenéjét, lelkileg is készülünk a szerepünkre, így mire eljutunk az első előadásig, már egy teljesen másik dimenzióba kerülünk. Persze az is hozzátesz a várakozás élményéhez, hogy ilyenkor már mindenhol égnek a karácsonyi fények a városban.
– Hogyan került be Barbi vagy Pókember az előadásba?
– Ez a rendezői koncepció része, méghozzá annak érdekében, hogy a mai gyerekek még jobban tudjanak kapcsolódni a történethez. Ifj. Harangozó Gyula koreográfus döntött úgy, hogy az adott kor gyermekjátékait olyan, ma inkább népszerű karakterekkel cseréli fel, mint a Robot, Barbi vagy Pókember.
– Más szempontból is történt modernizálás?
– A játék, a friss szemlélet a különleges jelmezekkel és a vetítésekkel valósul meg, a klasszikus koreográfia örökérvényűsége azonban megkérdőjelezhetetlen, ezért ebben nem lesz változás.
– Nemcsak szólótáncosként, de a balettkar tagjaként is részt veszel az Operettszínház előadásaiban. Mik a főbb különbségek?
– Két különböző, de egyenrangú technikáról van szó, és természetesen mindkettőt csak kellő alázattal és profizmussal érdemes csinálni. A klasszikus balettek estében, ilyen a Diótörő is, egy folyamatosan fejlesztendő, egymásra épülő tudásról van szó, arról nem is beszélve, hogy a szólisztikus szerepekben az ember szinte csak magára számíthat. Az operettek esetében a kihívás a változatosságban, a sokféleségben rejlik, és abban, hogy mennyire tudunk csapatként dolgozni, hiszen a nézőknek azt kell látniuk, amikor beülnek az előadásra, hogy minden könnyedén, tökéletesen megy a maga útján. A társulat tagjaként engem inspirál ez a változatosság, és ahogy már említettem, csak nemrég csöppentem bele ebbe a világba, ezért szinte minden feladat az újdonság varázsával bír. Bármilyen operettben kapok lehetőséget, szívesen csinálom, az pedig, hogy a színház egyetlen klasszikus balettjében főszerepet táncolhatok, különösen örömteli számomra.
