Merőben új vállalkozás, merőben új szemlélet – talán így lehetne leginkább fémjelezni azt a munkát, ami most kezdődött a Vörösmarty Színház falain belül. Nagy Péter vezetésével az Antigone stábja megkezdte a próbát, amiről a Vörösmarty Színház honlapján sem a szokványos módon tudósítanak.
„Egy új sorozat veszi kezdetét a Színház honlapjának hasábjain, amit nevezhetünk akár próbanaplónak is, a lényeg, hogy beleshetnek velünk a kulisszák mögé, részesei lehetnek, hogy hogyan is készül el egy előadás.
Az olvasópróba előtt, a koncepcióismertetésen már sok minden kiderült, de ami igazán megütötte a fülem, az a kiindulópont: egy 2500 éves történet, ami gyakorlatilag ma is megtörténhet, vagyis meg is történik. Az, hogy egy véres polgárháború kellős közepébe csöppenünk, nem irrealitás. Azért, amikor ez a mondat elhangzott, még én is megijedtem kicsit. Aztán, jobban belegondolva, valóban… Röpködtek a hivatkozások: Aleppo, energiamegvonás, összeomló társadalom… és az Antigone.
Az olvasópróbán elhangzott tételmondatok persze nem csak az előadás koncepciójáról szóltak, ami talán még annál is fontosabb, hogy Nagy Péter, a rendező közösségben gondolkodik („A színészet nem alkalmazott művészet, hanem alkotóművészet”… ugye). A produkcióban részt vevők nem utasításokat hajtanak végre egy adott gondolat mentén, hanem ők maguk a gondolat. Szophoklész gondolatai, Csiky Gergely gondolatai (merthogy az ő fordítását használják, később el is mondom, miért), és az egész együtt lélegző készülő előadás gondolatai. Ezt most emésszék kicsit, aztán folytatom, addig nézegessenek képeket.
Az a nagyon jó érzés fogott el, hogy ez az új generáció (a Vörösmarty Színházban idén több fiatal színész kapott lehetőséget rendezésre) új oldalról közelíti meg a színházat. Okos, elemző gondolatokkal, de csak egységben gondolkodva. Szabad teret adva a kreatív energiáknak (mindenki kreatív energiájának), ami végül az előadásban fog utat törni, és jut el – bármilyen giccsesen is hangzik – a nézők szívéhez. Hiszen az Antigone fontos mű, a felnövekvő generációnak szól, azoknak a gyerekeknek, akiké a jövő, és akiké a jövő színháza. Így nem mindegy, hogy milyen energiát kapnak a színpadról. Summa summarum, itt biztosan jót.
Még adós vagyok a Csiky-sztorival. Igen, azért esett a választás erre a fordításra, mert Csiky maga is színházi ember volt, és mivel az Antigonét ógörögről bajos lenne manapság lefordítani, ez a szöveg rejtheti magában leginkább a lehetőséget, hogy a színpadon megállja a helyét. Persze ez változhat menetközben. A napokban éppen ezen dolgoznak az alkotók, hogy a karácsonyi szünet után már kész szövegkönyvvel a fejekben folytatódhasson a munka. Ami viszont biztosan nem változik – ahogy a címben már olvashatták – az maga az ember. Ha már 2500 év kevés volt hozzá…”
Folyt. köv.
