A Budafoki Dohnányi Zenekar március 13-i Megérthető zene koncertje Debussy-anyagának apropóján képzeletbeli kiállításra invitáljuk a kedves olvasót. Virtuális festményeket nézünk végig, amelyek Debussy életének egy-egy olyan pillanatát ábrázolják, melyek hatással voltak zenei munkásságára, vagy éppen egy-egy konkrét művének születését ihlették meg.
A tavaszi Megérthető zene koncertünk témáját és zenei anyagát adó Nocturnes véglegesnek szánt változatát 1899-re készítette el Debussy, de a hangszerelést a későbbiekben többször is felülvizsgálta, s még a publikálás után is, élete végéig sokszor visszatért ehhez a darabjához, folyamatosan javítgatta azt. Hosszú út vezetett eme impresszionista zenei csodához. Nézzük lépésről lépésre Debussy, a festészet és a zene útját!
Első kép – első tétel: Felhők
Az ég borult. A távolban a szürkéskék égbolton sűrű felhők gyülekeznek. A szél időnként megmozdul, s minden egyes széllökettel közelebb kerülnek a fenyegető külsejű felhők. A fáradt nap fénye egyre inkább megadja magát a heves támadásnak, és csak időnként bújik elő a felhőgomolyag mögül. Az időnként feltámadó szél felborzolja a tenger felszínét, és a víz fehéren habzó hullámait a part felé sodorja. A korábban még világoskékben tündöklő tenger komor sötétté válik, ahogy visszatükrözi az égbolton zajló háborút. A parton sétáló férfi csöndben hallgatja a morajló tengert, érzi, ahogy a sós víz illata az arcába csap, figyeli a felhők lassú továbbvonulását, s az elemek táncába egyszer csak belehasít a távolban egy hajókürt.
Ne ijedjen meg, kedves Olvasónk, nem időjárásjelentésre adtuk a fejünket! A parton álló férfit Claude Debussy-nek hívják, és valamikor az 1890-es évek Franciaországában vagyunk egy szeles nyári napon. Valami ilyesmit láthatott Debussy a parton állva, ahogy évekkel később mesélt erről az élményéről egy barátjának, magyarázatul arra, hogy mi ihlette meg a Nocturnes első – Felhők című – tételének megszületését. Egy pillanatnyi élmény, mely a festményszerű látványból muzsikává alakult.
Második kép: Párizs, a fő ihletadó
A fiatal Debussy a Párizsi konzervatórium egyik termében ül a zongoránál. Barna, halszálkás öltönyt visel, a mellény gombjai a hasnál kicsit feszülnek. Enyhén hullámos barna haja oldalra van fésülve, profilját a szakáll és bajusz koránál érettebbé teszi. Tekintete az előtte lévő kottát fürkészi. Tanára, Émile Durand szigorú arckifejezéssel tornyosul diákja fölé, szemmel láthatóan elégedetlenkedik Debussy teljesítményével, aki szakítva a klasszikus összhangzattannal éppen új harmóniákat ír bele házifeladatába.
Debussy zenei tehetsége hamar megmutatkozott, annak ellenére, hogy nem zenész családból származott. 10 évesen vették fel a Párizsi konzervatóriumba, ahol zongorát és zeneszerzést tanult. Lázadó diáknak számított. Állandóan új harmóniákkal kísérletezett, új utakat keresve és szakítva a klasszikus zenei hagyományokkal. Tanárai sokat veszekedtek vele emiatt, miközben elismerték vitathatatlan tehetségét. S bár tehetséges zongorista volt, sem zongorista, sem karmesteri állást nem vállalt a konzervatórium elvégzése után, kizárólag a zeneszerzésnek szentelte idejét.
Első zeneszerzői elismerését 1884-ben szerezte meg a Prix de Rome verseny megnyerésével, mely Franciaország legrangosabb zenei elismerésének számított. Elsőhelyezettként Rómában folytathatta tanulmányait, ám kevéssé tartotta inspirálónak az ottani környezetet akár zenei, akár más szempontból, ezért két – komponálás nélküli – év után visszatért Párizsba.
Harmadik kép: Az impresszionizmus születése
Egy Párizsi kávéház termét látjuk. Hosszúkás asztalok sorakoznak egymás mellett thonet székekkel. A falnál ruhafogasok roskadoznak a vendégek kabátjai és kalapjai alatt. A pincérek fekete mellényben, fehér ingben, fekete csokornyakkendőben rohangálnak az asztalok között. A berendezés egyszerű, de családias hangulatú. A terem egyik felében egy kisebb csoportot látunk. Fiatal művészek ülnek körben, és valamiről nagyon élénken társalognak. Egy festményt elemeznek, a kép egészen rendhagyó: semmi kontúr, foltszerű ábrázolás, sejtelmes fényhatások, elmosódó részletek, pasztell színárnyalatok a távolban felkelő nap narancsos fényével.
Az 1800-as évek második felében a párizsi Guerbois kávéház volt azoknak a fiatal festőknek a találkozó helye, akik szakítani akartak a festészet addigi vívmányaival, és új utakat kerestek az ábrázolásban. Mivel kísérletezéseiket nem tudták bemutatni a hivatalosan elfogadott fórumokon, ezért 1874-ben megszervezték első kiállításukat, melyen Monet A felkelő nap impressziója képét is bemutatták, s amely festmény címe után az új irányzat az elnevezését is kapta: így született meg az impresszionizmus. A forradalmi irányzat képviselői kivonultak a szabadba a műtermi körülmények közül, és természetes fényviszonyok mellett festették képeiket, melyeknek témája éppen az adott pillanatban a festőt megragadó benyomás volt. Technikájukra jellemző volt, hogy apró színfoltokat raktak egymás mellé, elhagyták, vagy minimálisra csökkentették a fekete szín használatát, és inkább az összképre, a hangulat ábrázolására fektették a hangsúlyt, mintsem a részletek kidolgozására. Az új irányzat festőit sok kritika érte, mégis meghatározó irányzattá nőtte ki magát az impresszionizmus a század második felében, hatást gyakorolva a többi művészeti ágra is, mint például a zenére.
Negyedik kép: Szabad zenei ecsetvonások
A harmincéves Debussy az íróasztalánál ül. Az ablakon beszűrődő fényt a függöny csipkéje tompítja. Az asztalon egy vázában mályva színű mezei virágok pompáznak. A váza előtt egy óra ketyeg. Debussy fehér ingben, mellényben ül a sötétzöld bőrhuzatos fotelben, egyik kezével az asztalon könyököl. Az asztalon mindenfelé papírok, fekete hangjegyekkel teleírva. A lap tetején a következő felirat: L’Après-midi d’un Faune – Egy faun délutánja. Debussy arcán elégedettség ül: tudja, hogy most valami új született.
A zenei impresszionizmus megszületését Debussy 1892-ben publikált az Egy faun délutánjának bemutatójától számítjuk. A művet Mallarmé azonos című alkotása ihlette, s különlegessége az impresszionista festészetből átvett elv, mely szerint a benyomás kifejezése a fontos, és annak megörökítése, hogy a személy maga hogyan reagál a külvilág impulzusaira, és azok milyen hatást váltanak ki belőle. A szabad ecsetvonásos technika a zenében úgy jelenik meg, hogy a gondolati összefüggések helyett inkább hangulati benyomásokkal találkozunk, a motívumok egymás után tűnnek föl, különösebb kidolgozás nélkül. A zene is csak sejtetni fog, nehezen vehető ki bármilyen konkrét mondanivaló, pusztán a benyomásokat érzékeljük, a képek, érzések, hangulatok megragadása válik fontossá a formával szemben.
Ötödik kép – második tétel: Ünnepek
Meleg nyári koraeste Párizsban. Utcabál készülődik. Színes zászlók mindenfelé, hömpölygő emberáradat, a kávézók terasza zsúfolásig vendégekkel. Az utca egyik felében már elkezdődött a tánc, boldog párok lejtenek vidám keringőt. Az utca másik felében egy felvonulási menet közeledik, fúvószenekarral. Debussy az egyik kávézó asztalánál csendben ül, és kávéja mellől figyeli a színes ünnepi forgatagot.
Fêtes – Ünnepek: a Nocturnes második tételének címe. Egy díszes ünnepi menetet mutat meg, mely egy ünnepségen halad át. Valószínűleg egy július 14-i nemzeti ünnep benyomásait örökítette meg ebben a tételben Debussy, ahol az utca forgataga, az ünnepi hangulat, a vidám tánc élénk ritmusú zenében szólal meg.
Hatodik kép – harmadik tétel: Szirének
Egy meleg nyári nap a tengerparton. A víz fölött sirályok szállnak, a homokban gyerekek futkároznak vidáman. Egy fehér ruhás kislányt látunk, fehér kalappal, kibomló sötétbarna hullámos hajfürtökkel, kezében egy hosszú nyelű hálóval készül halat fogni. Apja, a szakállas, bajuszos, fehér kalapos Debussy türelmesen figyeli a hálóval játszadozó kislányát. A háttérben fehér esernyős hölgyek fehér ruhában beszélgetnek, s mögöttük a végtelenben elterülő tenger a maga titokzatos mélységeivel.
A Nocturnes harmadik tétele a Sirènes – Szirének címet kapta. Újra visszatérünk a természethez, az elemekhez, és a tenger képe tárul elénk. Debussy ebbe a tételbe egy női kart is bevon, ami szöveg nélkül képviseli a szirének sejtelmes énekét.
A Nocturnes maga
Debussy az Egy Faun délutánjával szinte egy időben veti papírra egy másik művét Trois Scènes au Crépuscule címmel, melyet szintén egy szimbolista költő, Henri de Régnier versei ihlettek. A mű zongoraváltozata egy évre rá készül el, melyet a következő évben megpróbál új stílusban újrakomponálni. Az átírt változatot most már Nocturnes-nek nevezi el az amerikai születésű, és akkoriban éppen Párizsban élő festő, James Whistler képei alapján.
Ennél a műnél is szorosan összekapcsolódik a festészet és a zene, a képi világ és a zenei élmény. A Nocturnes – éjszakai zene – eredetileg zongorára vagy zenekarra írt, melankolikus hangulatú, kisebb lírai műveket takart, amelyeket aztán a 18. század második felétől divertimento vagy szerenád-típusú darabok elnevezésére használtak. Debussy azonban a festészetből kölcsönzi a mű címét, James Whistler Nocturnes képei alapján. Az amerikai festő volt az első, aki a festészetben a nocturnes kifejezést kezdte el használni olyan festmények stílusának megnevezésére, amelyek éjszakai jelenetek képeit hívják elő, illetve szürkületben vagy alkonyati fényben festett tárgyakat ábrázolnak.
Debussy a műhöz írt bevezetőjében így magyarázza a Nocturnes jelentését: „A „Nocturnes” címet itt általánosabb, pontosabban dekoratívabb jelentésében kell érteni. Tehát nem a szokásos nocturne formáról van szó, inkább azokról a benyomásokról és különleges fényekről, amelyeket a szó magában hord.”
- Ezt a varászlatosan impresszionista művet, annak értelmezését, zenei magyarázatait 2022. március 13-án hallhatja közönségünk a Zeneakadémián, a Megérthető zene sorozatunk HANGULATOK című koncertjén.
- Közreműködik: Pro Musica Leánykar (karigazgató: Szabó Dénes),
- Előad és vezényel: Hollerung Gábor
- A cikk szerzője: Ortutay Romola
