Fodor Sándor Csipikéje Erdély után bizonyára nálunk, Magyarországon is belopja majd magát mindenki szívébe. A kis törpe történetei a Coopera szárnyai alatt hamarosan egy családi opera formájában kelnek majd életre. A készülő mű ötletgazdájával, művészeti vezetőjével, Molnár Leventével beszélgettünk.
– Miért éppen Csipike? Miért éppen opera? Hogyan született meg az ötlet?
– Csipike gyermekkorom egyik kedvenc mesefigurája. Egy kis varázstörpe, akinek a személyisége nagyon is emberi. Különböző tulajdonságait, erényeit és hibáit ismerhetjük meg. Hol jó, hol rossz, aminek köszönhetően nemcsak a gyerekek, de mi felnőttek is könnyen tudunk azonosulni vele, és általa tudunk fejlődni az ő harmonikus világában. Van, hogy fontoskodó, hatalomra vágyó, és ilyenkor egy kicsit gonosznak tűnhet, pedig alapvetően jóakarat és segítő szándék vezérli. Hatalmas szíve van, ismeri a szeretetet, bár néha elveszíti azt. Nagyon hasonlít egy gyerekre.
– És egy gyerekhez hasonlóan gondolom, neki is sok mindent meg kell tanulnia.
– És képes is fejlődni, tanulni, de csakis a barátai, társai segítségével. Eleinte azt hiszi, hogy ha ő nem köszönne az erdőnek, nem mutatná meg a méheknek, hogyan kell dolgozni, vagy a pataknak, hogy hogyan folyjon, akkor nélküle nem működne semmi sem. Nagyravágyó teremtmény, Napóleon-komplexussal, amitől eleinte nem igazán szimpatikus figura. Az illusztráció alapján első ránézésre a külleme sem szép: nagy hasa, karakteres arca, furcsa szakálla és hosszú, egyenes orra van. Na, vajon kire hasonlít? (nevet) De a történet alapján végül annyira megszeretjük, hogy megszépül a szemünkben. Na, vajon ki vágyik erre? (nevet) A történet végére kiderül, hogy ez a sokrétű teremtés csupa jóság, és hatalmas dolgokra képes. Éppen olyan nagy álmai vannak, és olyan nagy dolgokat mozgat meg, amilyen picike. Nekem személy szerint a mesének ez a legfontosabb spirituális tanulsága.
– Jól érzem, hogy közel áll hozzád Csipike karaktere?
– Valóban közel érzem magamhoz ezt a kis törpét, aki mindenre csodálattal néz, ugyanakkor egy igazi kis forradalmár: mindent jobbá akar tenni. Bennem például már kiskorom óta munkálkodik ez a szerep, szeretném megmutatni. Nekem édesapám olvasta fel először ezeket a meséket még gyerekkoromban, és néhány momentum nagyon mélyen megmaradt bennem. A szülők számára ez tanulságos tapasztalat lehet azzal kapcsolatban, hogy mennyire fontos már gyerekként elültetni a kicsikbe a Csipike által megfogalmazott gondolatokat, mert azok bizony szárba szökkenhetnek, és lám, akár opera is születhet belőlük. (nevet)
– Méghozzá a Coopera szárnyai alatt.
– Nem is volt kérdéses, hogy a Cooperát kerestem meg ezzel az ötletemmel. Az ő szárnyaik alatt megszületett Bánk bán vagy A kékszakállú herceg vára című előadás akárhol a világon megállná a helyét. Nem hiába adódott most egy veronai fellépés lehetősége is.
– És most is egy hasonlóan magas színvonalú, saját mű van születőben. Mit szeretnétek a segítségével átadni, közvetíteni a közönségnek?
– Fontos volt nekünk, alkotóknak, hogy megtaláljuk ezekben a történetekben Istent. A Csipike-mesékben benne van a teremtés, az Isten által teremtett világ csodálata és megóvása, ápolása. Benne vannak a nagy felfedezések és felismerések, illetve az is, ahogyan harcolunk bizonyos erőkkel szemben, ahogy rendet szeretnénk tenni a világban.
– Van kedvenc részleted a Csipike-mesékből?
– Kettő is van. Az egyik, amikor Csipike óriás lesz, és hatalmassá nőve rádöbben, hogy így nem lehet többé része a társai életének. Ekkor úgy dönt, hogy a többieket is felnöveszti maga mellé. Az egész világot próbálja a saját nagysága körébe emelni. Mindez szerintem nagyon szép és tanulságos manifesztációja a szeretetnek. Ráadásul azért is tudok azonosulni vele, mert én is megpróbálok egy új szellemiséget hozni az opera területére. A külföldi tapasztalataimat kamatoztatva szeretném, hogyha idehaza is olyan minőségű koncertek jönnének létre, amilyeneknek a nagyvilágban járva én is sok-sok éven keresztül részese lehettem. A másik igazán fontos dolog számomra a szerelmi jelenet, amikor megjelenik Csipike életében Tipetupa, a tündérlány, aki megtanítja neki, hogy az igazi, mély érzések teszik nemessé a lelket, és hogy egymagunk nem tudunk óriásokká válni.
– Talán nem véletlen az sem, hogy ennek az operának a terve megfogant a fejedben.
– Az ihletek sosem jönnek véletlenül. Talán azért vagyunk ma itt ezen a Földön, hogy olyan dolgokat alkossunk, amikben nemcsak mi leljük örömünket, hanem majd a későbbi generációk is. Bízom benne, hogy ez az opera is ilyen lesz. Ezt a művet mindannyian igazán a sajátunknak érezhetjük majd, hála a magyar népzenei motívumuknak, a természetközeliségnek. Rávilágít, mennyire fontos a többi élőlény, köztük a növények és az állatok végtelen szeretete, és arra ösztönöz, hogy önvizsgálatot tartva végiggondoljuk, hol a helyünk ebben a világban.
A mű megírásához az Emberi Erőforrások Minisztériuma nyújtott támogatást a Petőfi Kulturális Ügynökségen keresztül.
