Három nyitott és sokoldalú muzsikus – Sárik Péter (zongora), Fonay Tibor (nagybőgő) és Gálfi Attila (dob) –, akik bár a jazz mellett kötelezték el magukat, nemcsak hisznek a műfajok közötti átjárhatóságban, hanem élik is azt. Ez a hozzáállás lehet az egyik titka a Sárik Péter Trió sikerének. A zenekar szeptember 8-án a MOMkultban ünnepli fennállásának 15 éves születésnapját. A jubileum kapcsán Sárik Péter zenekarvezetővel néhány eddig kevésbé ismert, ám mégis fontos történést idéztünk fel.
– Az elmúlt másfél évtizedre visszatekintve miként látod a trióval megtett utat?
– 15 éve azzal a céllal alapítottam a Sárik Péter Triót, hogy létrehozzak egy olyan zenekart, amely önálló műsorokkal, identitással, stílussal rendelkezik, mindemellett folyamatosan együttműködik vendégzenészekkel, énekesekkel és különböző társművészetek képviselőivel.
Azért is gondolkodtam trióban, mert ha önállóan lépünk fel, akkor ez a zenekari felállás a legrugalmasabb, ez adja a legnagyobb szabadságot a zenélésben, de közben bármikor bővíthető úgy, hogy mindhárom alaptag szerepe sértetlen marad. Fontos volt, hogy olyan társakat válasszak magam mellé, akik hozzám hasonlóan átlagon felül nyitottak, sokféle stílusú zenét szeretnek és éppen ezért hitelesen tudnak előadni. Most, tizenöt év elteltével örömmel látom, hogy az alapgondolat tökéletesen megvalósult, hiszen a saját dalainkat-műveinket tartalmazó lemezek mellett nagyon sokféle együttműködésben vettünk és veszünk részt.
– Szinte missziónak tekinthető nálad, hogy olyanokkal is megismertesd a jazzt, akik idegenkednek tőle. A 2010-ben indult Jazzkívánságműsor koncepciója ebben nagyon sokat segít. Hogy született az ötlet?
– Megkerestem a Budapest Jazz Club vezetését azzal a kéréssel, hogy hadd legyen náluk egy havi rendszerességgel jelentkező klubunk. Először hallani sem akartak róla, nem hitték, hogy elég embert érdeklünk majd. Nem volt alaptalan az aggodalmuk, hiszen akkoriban az ott tartott lemezbemutatónktól eltekintve, átlagban úgy 30-50 ember volt kíváncsi a budapesti fellépéseinkre. Addig győzködtem őket, míg végül azt mondták, próbáljuk meg. Nekem már csak azt kellett kitalálnom, hogy tesszük tele a klubot emberekkel.
Napokig törtem a fejem míg egyszer csak beugrott a Jazzkívánságműsor ötlete, mint egy isteni sugallat.
A recept pofonegyszerű és ezeréves: játsszuk el a közönségünk kedvenc dalait a saját stílusunkban. A lényeg, hogy ne jazzt, hanem mindenféle más stílust kérjenek a rocktól a klasszikusig.
Azt gondoltam, ez az ötlet pár koncertet fog megélni, ehhez képest ma is tart, már négy lemez jelent meg a legsikeresebb dalokból és készülünk a következőre.
– Sokfelé jártatok már külföldön. Van különösen emlékezetes koncert a kezdeti időkből?
– 2009-ben volt az első londoni fellépésünk, ami óriási sikerrel zárult. Egy fiatalokból álló londoni csapat előzenekara voltunk, akik miatt tele volt a Pizza Express Soho közönséggel és újságírókkal.
Negyven percet kaptunk tudtuk, hogy az „életünkért” játszunk: ha ez a koncert sikeres lesz, akkor megvethetjük a lábunkat Londonban. 36 percnél fejeztük be, állótapsos őrjöngés. Kinézek a brit-magyar koncertszervezőnkre: mi legyen? Intette, hogy játsszunk még egyet. Nagyon igyekeztünk, de két perccel túlléptük a megadott időt. A fiatal zenekar menedzsere őrjöngött, de nem a két perc volt igazából a baj, hanem az, hogy elloptuk a show-t, túl jól sikerült a koncertünk. Hiába, nekünk életünk egyik legnagyobb lehetősége volt, a brit zenekarnak pedig az egyik koncert a sok közül. Sok későbbi meghívásunkat köszönhettük ennek a sikernek.
– És olyan mérföldkő, ami szinte a véletlennek köszönhető?
– Vannak fontos telefonok. Még 2014 végén csörgött a mobilom, a Beethoven Budán fesztivál megálmodója és vezetője, Nagy Gábor Tamás hívott azzal, hogy hallotta az Örömóda-feldolgozásunkat a rádióban, és meghívna minket egy koncertre a fesztiválra. Vállaljuk-e?
Vállaltuk és fel is vettük a koncertet. Ebből lett az X Beethoven lemez, mely 2016-ban jelent meg.
Ha azon az éjjel Gábor nem azt a rádiócsatornát hallgatja, vagy pont kimegy egy pohár borért, és elszalasztja a mi Örömódánkat, ez a lemez biztosan nem születik meg.
– Akadtak váratlan, előre nem látható nehezítő tényezők is?
– 2018-ban szó szerint rommá dolgoztam-dolgoztuk magunkat. Nyáron felvettük a Bartók-lemezünket, ami annyira elhúzódott, hogy csupán másfél hónapunk maradt meghangszerelni, megtanulni és felvenni a Jazzkívánságműsor magyarul lemez anyagát, amin 15 dal szerepel. Már a Bartók-felvétel és az arra való felkészülés is totálisan kiütötte a zenekart. Ebben az állapotban kellett nekem megírni, a többieknek pedig megtanulni, és mindannyiunknak feljátszani a slágeres lemezt. Mindezt egy koncertekkel és turnékkal teli évben, tudva, hogy a Bartók-anyagot szeptemberben be fogjuk mutatni a Zeneakadémián. Összejött minden, kész lettek a lemezek, tele lett a Zeneakadémia, majd decemberben és a MOMkult nagyterme is a Jazzkívánságműsor bemutatóján, de ekkor már azt mondta a testem, hogy itt a vége. Befagyott a jobb vállam, ami azt jelenti, hogy csak pár centire tudtam felemelni és úgy fájt, hogy hónapokig csak az egyik oldalamon tudtam aludni. Több, mint fél évig tartott, míg sikerült nagyjából helyrehozni.
– Melyik volt a legpörgősebb évetek?
– Az idei is az, de 2019 elképesztő év volt. Közel száz koncertünk volt, csodálatos helyszíneken és fesztiválokon, rengeteg utazással, sok külfölddel: Kolozsvári Magyar Napok, Vásárhelyi Forgatag, Erdély, Jordánia, Finnország, Szlovákia, Németország, Horvátország, Ukrajna. Ekkorra már természetessé vált, hogy bárhol játszunk, ott teltház van, bármelyik műsorral is megyünk.
A rengeteg befektetett munka meghozta a gyümölcsét. És tele voltunk meghívásokkal.
2020-ban az év eleji tervek alapján 12 országba utaztunk volna: Kazahsztán, Bahrein, Vietnám, Szlovákia, Ausztria, Németország, Románia, Hollandia, Görögország, Svájc, Belgium és Kína. A pörgést aztán leállás követte. Beütött a covid, és a 2019-es rekord év után 2020-ban összesen 8 fellépésünk volt. Ezen kívül adtunk két online koncertet, de gyorsan abbahagytuk, mert jelen lévő emberek nélkül értelmetlen volt zenélnünk. Nekünk hangsúlyozottan fontos a közönség, a koncertjeink interaktívak, elengedhetetlen a párbeszéd, a közös éneklés, a reakciók. Koncertek híján ebben az évben született meg a Kékszakállú herceg vára jazzes-átirata és a Jazzkívánságműsor magyarul második lemezének anyaga is.
– Nyilván az elmúlt 15 évet lehetetlen lesz belesűríteni a születésnapi koncertetekbe. Hogy állt össze a műsor és a vendégek listája?
– Az a koncepció, hogy nincs koncepció. A fő cél, hogy örömzenéljünk. Hatalmas anyag van mögöttünk, bőven van miből válogatni, minden vendég azt énekel, játszik, amit csak akar. Ez egy olyan szülinapi buli lesz ahová csak barátokat hívunk meg. Falusi Mariannal, Illényi Katicával, Szőke Nikivel, Berki Tomival, Luiza Zannal nemcsak régi zenésztársak, hanem barátok is vagyunk, ők mind a Trió csapatának tagjai. A Szolnoki Bartók Béla Kamarakórussal még friss a kapcsolatunk, de nagyszerű volt a közös koncert velük, így egyértelműen ott a helyük szeptember 8-án a MOMkultban. A Trió a második családom, a pályafutásom legfontosabb része. Egy olyan alkotóműhely és közösség, ami biztos alapot nyújt az alkotáshoz. És ahogy a meghívott vendégek listájából is látszik, a Trió igazából nem is trió, hisz sok ember tartozik hozzánk, dolgozik velünk. A Trió egy kincs és én vigyázok rá.
