Nem egy ember gondolkodik azon, hogyan tudná megszüntetni aranyeres panaszait, milyen gyógymódok léteznek erre a betegségre. Ülőfürdő? Kenőcsök? Jobb azonban megelőzni a bajt, és olyan életmódot folytatni, amely által elkerülhetjük a betegség kialakulását. Ehhez hoztunk pár hasznos tippet.
1. Mindig beszéljünk az orvossal!
Először fontos tisztában lennünk azzal, hogy az aranyérnek többféle változata van, és mindegyik másképp kezelendő, azért ha megjelentek a tünetek, ne kísérletezgessünk otthoni házi gyógymódokkal, hanem forduljunk szakorvoshoz!
A Dr. Bánfalvi Aranyér Központ rendelőibe proktológiai kivizsgálásra és végbélvizsgálatra be lehet jelentkezni, itt nyugodt körülmények között fogadják a pácienseket. Nem szabad elhallgatni az orvosok elől semmit, hanem a gyógyulás érdekében őszintén el kell mondani, milyen tüneteink vannak.
Akkor is érdemes bejelentkezni egy kivizsgálásra, ha a panaszok még nem okoznak fájdalmat, hiszen sok esetben az életkörülményeinkből kifolyólag előrevetíthető, hogy meg fognak jelenni a tünetek. Gondoljunk a megelőzésre is, kerüljük el a bajt!
2. Rendszeresen mozogjunk!
Az egyik legjobb tanács, amit megfogadhatunk, az az, hogy mozogjunk rendszeresen, legalább napi fél órát. Nem kell feltétlenül megerőltető tornagyakorlatokat végezni, kilométereket futnunk: a kocogás, az úszás, a jóga is nagyon jó. Ha nem kedveljük ezeket a sportokat, akkor gyalogolhatunk is.
Töltsünk le egy lépésszámlálót a telefonunkra, így könnyebben nyomon tudjuk követni, mennyit sétáltunk egy nap. Ha megvan a minimum 6000 lépés, akkor máris sokat tettünk az egészségünkért.
3. Figyeljünk oda a táplálkozásra!
Természetesen az egészséges étrend is hozzájárul a jóllétünkhöz. Nemcsak aranyeres panaszok ellen hatásos a rostokban dús, zsírszegény táplálkozás, hanem más betegségektől is véd. Kerüljük a nehéz, fűszeres ételeket, és minden olyat, amely megterheli a gyomrot!
Fogyasszunk friss zöldségeket, gyümölcsöket, hüvelyeseket és teljes kiőrlésű gabonatermékeket! Ezekben sok a rost, amely lágyítja a székletet, ezáltal pedig elkerülhető a szorulás. Igyunk napi 2-3 liter vizet!
Itt említenénk meg azt is, hogy a sóbevitelre is figyelni kell. Maximum 2300 milligramm só fogyasztása ajánlott naponta, ezt ne lépjük túl, a szív- és érrendszeri panaszokat is megelőzhetjük ezáltal.
4. Alakítsunk ki helyes székelési rutint!
A szorulás, székrekedés sokszor vezet aranyér kialakulásához. Ilyenkor ugyanis képesek vagyunk órákon át ülni a WC-n, de közben a hasűri nyomás hatására a visszerekben lévő vér nem tud szabadon áramolni, így létrejön az aranyeresség.
Ugyanezért nem tanácsos a toaletten telefonozni: észre sem vesszük, hogy perceken át csak görgetjük a hírsávot, miközben már rég végeztünk a dolgunkkal. Felejtsük el ezt a rossz szokást!
A Dr. Bánfalvi Aranyér Központ honlapján megrendelhető egy olyan kiadvány, amely a helyes székelési szokások kialakításához ad hasznos tippeket. Érdemes szakszerű segítséget igénybe venni a megelőzéshez is!