Az Il Divo februárban induló amerikai turnéját a nemrég elhunyt egykori tag, Carlos Marin emlékének szenteli.
Szerző: Papageno
71 éves korában detroiti otthonában elhunyt Maria Ewing operaéneke, akinek különösen Carmen és Salome alakításai voltak emlékezetesek.
Michael Caine elárverezteti több személyes tárgyát és műgyűjteménye darabjait. A tételekre március 2-én. Londonban lehet majd licitálni.
Január 11-én 20 órától élőben követhető a hamburgi Elbphilharmonie megnyitásának ötödik évfordulója alkalmából rendezett nagyszabású koncert.
Egy meghívásos arculattervezési, és egy nyílt vígjáték pályázatot hirdetett meg január 10-én az idén 10 éve újranyitott Játékszín.
Elindult a jelentkezés a 2022-es Crescendo Nyári Akadémia és Fesztiválra, amelyet július 20. és augusztus 1. között rendeznek Tokajban.
Januárban visszatér a Tajtékos dalok – Boris Vian revü a Kálmán Imre Teátrumba, a hónap végén pedig a Veszedelmes viszonyok bemutatójának ad otthont a Budapesti Operettszínház ékszerdoboz játszóhelye. A két, a maga nemében egészen különleges előadást Kiss Csaba író-rendező neve köti össze.
Rozmán Lajos klarinétművész, Metrum Ensemble művészeti vezetője a beszélgetés során bepillantást engedett a kulisszák mögé.
Január 13-tól digitálisan restaurált formában visszatér a mozikba a nyolcvanas évek egyik legsikeresebb kultfilmje, a Szerelem első vérig.
Der Geschmack meines Lebens, vagyis Az életem íze címmel adott ki szakácskönyvet a világhírű operaénekes, Anna Nyetrebko.