Per Olov Enquist: A tribádok éjszakája – Pinceszínház, Budapest
A tribád kifejezés az újlatin nyelvekben használatos, magyarul ritkán nevezzük így a homoszexuális nőket. A tribádok éjszakája cím elsőre úgy hangzik, mintha a germán mitológia valamely kevéssé ismert történetére utalna, holott nagyon is modern, újkori jelenséget jelöl: a női emancipáció részeként értett leszbikusságot. A kitűnő svéd kortárs író drámájának főhőse egykori honfitársa, a nőgyűlölő írózseni, August Strindberg, az ő életéhez kapcsolódóan jelenik meg a nemi szerepek átalakulásának témája a darabban.
Ez a remek egyfelvonásos kamaradarab tökéletes választás a Pinceszínház intim terébe. A történet röviden: az anyagi gondokkal küzdő nagy író új darabját műsorra tűzik egy periférikus koppenhágai kis színházban. A főszerepet Strindberg felesége (Györgyi Anna) játssza, aki nem sokkal korábban hagyta el az írót egy alkoholizmusát és leszbikusságát nyíltan vállaló fiatal színésznő (Juhász Réka) miatt, akit ebbe az előadásba is meghívott. De a próbákra megérkezik Strindberg (Kaszás Gergő) is, akit immár nemcsak a kudarcos házassága és válása frusztrál, hanem általában véve a női nem. Azonnal átveszi az irányítást a túlzottan tekintélytisztelő rendezőtől (Gömöri András Máté), s pillanatokon belül elkezdődik egy senkit és semmit nem kímélő verbális civakodás, egy rendre durvaságba hajló vita a tehetségről, a nagyságról, a színházról, az alkoholizmusról, a férfiakról – de leginkább a nőkről. Úgy röpködnek a vitriolos, elevenbe vágó mondatok, mint egy kocsmai verekedés során az egymáshoz hajigált székek.
A háttérben éppenséggel egymásra dobált székek összevisszaságát látjuk, egy sörraktár terét (díszlet: Szakács Ferenc), amely konstanssá teszi a rendezetlenség érzetét. Kiss Csaba feszes tempójú, dinamikus előadást rendezett, amely a feszültség újabb és újabb csúcsait ostromolja – sikerrel. Ehhez jó alap, hogy a szereplők közötti (egyébként nem túl egyszerű) viszonyrendszert a néző számára tökéletesen érthetővé teszi. Ráadásképpen két kiemelkedően nagy színészi alakítást élvezhetünk: ahogyan a György Anna által megszemélyesített Siri von Essen könyörtelenül leszámol az előző életével, az semmivel sem kevésbé radikális, mint a Kaszás Gergő kongeniális alakításában látható nagy író világmagyarázó szarkazmusa. Két nagy egyéniség csap össze, mögöttük két világfelfogás. Több mint egy évszázad távlatából pontosan tudjuk, hogy végül melyik lesz a győztes, így a legkevésbé sem meglepő a régi világ bukása – mégis tragikus. S talán ahhoz, hogy igazán értékelni tudjuk a mai nyugati világ társadalmi értékeit, nem árt néha szembesülnünk a régivel – mert az is rólunk szólt. A Pinceszínház előadása igazán jó alkalmat kínál ehhez.
Az előadás alkotóit és játszási időpontjait itt találja
