A megszokottnál jóval intenzívebben, napi tíz-tizenkét órát próbálnak a Budapesti Operettszínház művészei, köztük Lévai Enikő is, hiszen Az Orfeum mágusa premierjére készülnek. Egy ősbemutatóra, ami igazán különleges alkalom a műfaj specialistái számára. A primadonnát ennek a feladatnak a nehézségéről és a szépségéről, illetve az általa alakított Carola Cecíliáról kérdeztük.
– Bár rengeteg operettet írtak a magyar szerzők is, két-három kéz elég összeszámolni azokat a címeket, amelyek ma a törzsrepertoárba tartoznak, éppen ezért azok a színészek, akik a zenés műfajnak ezen a területén dolgoznak, pályájuk során ritkán kerülhetnek olyan helyzetbe, hogy egy kevéssé ismert darab újrafelfedezésében közreműködjenek, olyanra pedig szinte nincs is példa, hogy egy ősbemutató résztvevői, sőt alkotótársai lehessenek. Mit jelent számodra ebből a szempontból Az Orfeum mágusa?
– Ez egy nagyon izgalmas és megtisztelő feladat mindannyiunk számára. Izgalmas, mert teljesen új a zene, a szöveg. A próbák kezdete előtt elolvastam az Operettszínház Műszaki Igazgatójának , Somfai Péternek a Somossyról szóló könyvét, tehát volt benyomásom a korról, az eseményekről, de sokak számára a történet is ismeretlen. És megtisztelő, mert Az Orfeum mágusa Somossy Károlyról szól, aki megépítette azt az épületet, amely a Budapesti Operettszínház otthona, és elhozta Budapestre a műfajt, megteremtette a szórakoztatásnak addig nem ismert magas színvonalát. Szakmailag valóban nagy kihívás, mert ahogy említetted, a prózai vagy más zenés műfajokhoz képest jóval szűkebb a játszot operett-repertoár. Bár újabb és újabb rendezésekben játsszuk a szerepeinket, az egyes előadásokban a prózai részek és időnként a dalszövegek is változhatnak, de a dallamok maradnak, és a cselekménybe sincs beavatkozás. Az Orfeum mágusát viszont közösen fedezzük fel és együtt alakítjuk, ami színészként nagy ajándék. Nagyon vártam, hogy elkezdjük a munkát, megismerjük a dalokat, Bozsik Yvette rendező-koreográfus mindig különleges látásmódját.
– Nagyobb a színészi szabadságod?
– Ez az előadás is három szereposztásban készül, és természetesen a karakterek rögzítettek, de úgy érzem, erősebben vihetjük bele az egyéniségünket a szerepeinkbe. Bordás Barbarával és Kiss Diánával játsszuk Carola Cecíliát, és mindhárman egy picit magunkra alakítjuk, magunkból teremtjük meg őt. Nagyon várom már a bemutatót, a nézők visszajelzését, hogy hol fognak nevetni, hol lesz csönd, hol csattan fel a taps. Mivel nincs előképük, talán kisebb elvárással szembesülünk, de épp ez az újdonság a felelősségünk is, hiszen rajtunk múlik, hogy a közönség megszeresse és ugyanúgy dúdolja, énekelje ezeket a dalokat is, ahogy a már ismert slágereket.
– Beszéljünk egy picit Carola Cecíliáról. Mi fogott meg a sorsában?
– A 19. század végén, a 20. század elején társadalmilag nem volt elfogadott, hogy egy nő az Orfeumban lépjen fel. Bár esténként sztár volt, őt csodálták, őt rajongták, ő volt a királynő, az első nő, a prima donna, napközben viszont finoman szólva sem szívesen fogadták, szégyen volt vele mutatkozni a társaságban. Esténként megfelelt a szerepnek, amiért viszont nappal kitaszították. Ez nagyon megérintett a sorsában, e tekintetben minden mai nő együttérezhet vele. Szerencsére az előadóművészeket ma már másképp ítélik meg, de a kettős élet megmaradt: amíg a színpadon állunk, körülvesz bennünket a csillogás, de amikor hazamegyünk, bennünket is a szürke hétköznapok várnak.
– Ha egy időgéppel visszautazhatnál, mit kérdeznél tőle?
– Carola Cecília bárkit le tudott nyűgözni az egyéniségével, szinte ódákat zengtek róla társadalmi rangtól függetlenül, kit a művészetével, kit a jótékonyságával fogott meg. Mindenkivel tudott azonosulni, mindenkihez megtalálta a kulcsot. Én ennek a titkára lennék nagyon kíváncsi, arra, mi volt személyiségének az a vonása, amitől ilyen rajongás övezte, és persze arra is, mitől volt olyan erős, hogy az esti ünneplés után a napközbeni kiközösítést is méltósággal tudta fogadni.
– Az operett címe Az Orfeum mágusa. Mitől volt mágus Somossy? Miért áll rá ez a jelző?
– A világkiállításon látott technikai újításokat behozta Magyarországra, modern színházépületet hozott létre, minden műfaj legjobbjait szerződtette. Mágus volt, és nemcsak azért, mert szinte a semmiből megteremtett egy világszínvonalú szórakoztató színházat, hanem mert ráérzett kor szellemére, sőt olyan zseni volt, aki sok tekintetben meg is előzte azt.
