A székesfehérvári Vörösmarty Színház február 3-án mutatja be a Csongor és Tünde előadását, a színház névadójának klasszikusát. A varázslatos színpadi műben ébrenlét és álom között keresi útját a főhős, Csongor. Mi adhat értelmet az életnek? Miben rejlik az emberi boldogság? Csongort a vágyakozás indítja el útján, ahol különböző akadályokkal kell megküzdenie, hogy eljusson Tündérhonba, ahol szerelme, Tünde várja. A rendező, Czukor Balázs interpretációjában egy igazán különleges előadás készül a Kozák András Stúdióban. Az eredeti szöveg és a jelen – vagy akár a nem olyan távoli jövő – közötti kapcsolódási pontok az extravagáns jelmezek, díszlet, zene és vizuális hatások által kerülnek előtérbe. Mindehhez pedig kiváló színészek jelenítik meg a mindannyiunk számára ismerős karaktereket. Az előadás szerteágazó történetéről, koncepciójáról és megvalósításáról Czukor Balázzsal beszélgettünk.
– A Csongor és Tünde igazi klasszikus, ráadásul a színház névadójának, Vörösmarty Mihálynak egyik legkiemelkedőbb műve. Számodra mit jelent ez a történet, van-e saját megfejtésed?
– Erős elvágyódás jellemzi a két főszereplőt abból a világból, amiben élnek. Erre az alaphelyzetre próbáltam fókuszálni kiindulási pontként, mivel több olyan esemény történt az elmúlt években, globális szinten is – gondolva itt a járványra, a háború megjelenésére, a gazdasági válságra -, hogy az elvágyódás érzése sokunkban megjelenhet. Nekem most ezt hozza be legerősebben a színdarab. De nem olyan attitűddel szoktam rendezni egy előadást, hogy az adott anyag szerintem miről szól. Inkább a benne rejlő ellentmondásokat vagy kérdéseket próbálom felszínre hozni.
– A műfajt útkeresésként nevezted meg korábban. Ez az alapműben is egy fontos motívum. Honnan indul Csongor és Tünde az előadás elején, és hová jutnak el végül?
– A főszereplő, Csongor azt reméli, hogy a szerelem kiút lehet abból a világból, amiben él. Itt a szerelem nem pusztán a szerelem érzését jelenti, hanem egy magasabb szintű formáját a szeretetnek, az égi világgal való találkozást. Ezért jelennek meg a mesei elemek és a bibliai utalások. A színdarab végén beteljesül a szerelem, a főhősök egymásra találnak. Nem szerettem volna, hogy giccses legyen ez a találkozás, ezért megpróbáltunk egy olyan dramaturgiai fordulatot kitalálni, ami más színben tünteti fel a találkozást.
– Milyen hangulatot teremt a látványvilág, a díszlet és a jelmez?
– Vörösmarty több olyan elemet helyezett el a darabban, amelyekben ott rejlik a lehetőség, hogy látványosabb szcenikai megoldásokat lehessen használni, ezért a szokottnál több elemet felsorakoztató látványvilágot kreáltam. Elrajzoltabb jelmezekkel, vetítéssel és atmoszférát keltő zenével hangsúlyozzuk a meseiséget. Ezek a vizuális elemek egyfajta plusz érzetet és humort adhatnak. Több olyan szövegmentes jelenet is megjelenik majd az előadásban, amelyek különböző asszociációkat kelthetnek a nézőben.
– Merőben új köntösben tálalod a darabot. Tudatosan ragaszkodtál az eredeti Vörösmarty szöveghez? Nem volt erős a kísértés, hogy átírd, vagy modernizáld a könnyebb érthetőség kedvéért?
– Többször előfordult már, hogy klasszikus műnek, ha nem is a teljes, de bizonyos részeit átírtam. Természetesen, ha változtatok egy anyagon, akkor mindig tiszteletben tartom az író személyét és a szándékot, amivel megírta a darabot. Azért gondoltam, hogy érdemes lenne néhány jeleneten egyszerűsíteni, könnyíteni, mivel eléggé szerteágazó a cselekmény, és sokszor nehéz követni az elhangzó szöveget. És az is felmerült, hogyha egy hétköznapibb nyelv is kíséri az előadást, Vörösmarty szép költői szövegei jobban érvényesülnek. Végül úgy döntöttem, hogy megtartom az eredeti szöveget, és más módon közelítek a színdarabhoz.
– Intenzíven folynak már a próbák a szereplőkkel. Melyek a legnagyobb kihívást jelentő színészi feladatok a darabban és milyen módszerekkel oldjátok meg ezeket?
– Mint minden színdarabnál, itt is fontos, hogy a színészek a karakterek mögé tudjanak állni. Fontos, hogy megcsillanjon a személyiségük. Ezt hol segíti, hol nehezíti Vörösmarty verses szövege. Szerencsére profi a csapat, mindenki jó hozzáállással, felkészülten érkezett a próbákra, és jól felvettük egymás ritmusát. Nekem mindig fontos, hogy akikkel együtt dolgozom, örömmel vegyenek részt a munkában, és szerintem ez megtörtént.
– Erős kihívás az új generációkat megszólítani, főleg ilyen veretes szöveggel. Mennyire kell figyelembe venned, hogy ezt fiatalabb közönség is nézi?
– Manapság nehéz a fiatalokat egy színdarabbal lekötni, mivel nagyon szétszórt a figyelmük a rengeteg digitális információ miatt, ami feléjük árad. Próbáltam úgy összeállítani a darabot, hogy a hozzájuk közel álló problémákat érintsük, és szeretném szem előtt tartani, hogy ők is be tudják fogadni az előadást. Bízom benne, hogy meg tudjuk szólítani őket, mivel az előadás a jelenlegi világunk problémáiról is beszél: a bezártságról, az esetleges víz- és nyersanyaghiányról, ami már őket is érinti.
– Kinek ajánlanád az előadást és mire számítson az a néző, aki eljön a Stúdióba?
– A fiatalokon kívül azoknak ajánlom, akik látták a Nem félünk a farkastól című előadást, ami az előző rendezésem a stúdióban. Bízom benne, hogy hasonló színvonalú előadást láthatnak. És azoknak is ajánlom, akik kíváncsiak arra, hogyan kapcsolódhat a színdarab a jelenlegi életünkhöz.
