A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak egy része nyílt levelet írt, mert nem értettek egyet Vidnyánszky Attila néhány gondolatával, amit a Belvárosi Polgári Szalonban mondott. Az SZFE kuratóriumi elnöke az Origónak küldte el a válaszlevelét, amit az alábbiakban változtatás nélkül közlünk:
„Tisztelt Hallgatók!
Reagálni szeretnék arra a nyílt levélre, amelyet a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóI közül sokan aláírtak egy zártkörű beszélgetésen elhangzottakkal kapcsolatban.
Bár a sajtóban tőlem idézett mondatok a szövegkörnyezetből kiragadva láttak napvilágot, még a félinformációkkal való „tudósítással” és a félreértésekkel együtt is vállalom mondandóm lényegét.
A nyilvánosságra hozatal manipulatív jellege természetesen riasztó, de megszokott, ugyanakkor az „elhatárolódásnak” mint polgári jellemre utaló gesztusnak örülök. Az, hogy ez a nyílt levél egyáltalán megszületett, tanúsítja, hogy a modellváltást követő erőfeszítéseink nem hiábavalóak: jó úton járunk egy szabad légkörű egyetem kialakításában és fejlesztésében, ahol minden egyetemi polgár szorongás nélkül formálhat véleményt.
A mostani akció ugyanakkor elgondolkoztathat mindannyiunkat: vajon korábban miért nem voltak hasonlóan markáns tiltakozások? Miért nem hallottunk aláírásokról, petíciókról, tiltakozásokról egy olyan intézmény esetében, amelyet – a modellváltást többször bíráló – Schilling Árpád úgy jellemzett, hogy „a bűn beleivódott a falakba”, vagy amelyet az átalakítással szemben ugyancsak kritikus Bodó Viktor korábban egy kuplerájhoz hasonlított.
Utóbbi annak idején hozzátette:
„akinek van egy kis esze, az látja, mi és miért történik vagy nem történik, legfeljebb nem beszél róla, mert minek. Ez lesz ötven év múlva is. Így alakult ki, és így is marad… Az a baj, hogy erről csak egymás között lehet beszélgetni.”
Szükséges volt tehát nem csak infrastrukturális, hanem szellemi értelemben is a modellváltás. A tény, hogy a modellváltás előtt nem születtek hasonló dokumentumok, két választ enged nekünk:
A régi SZFE-n vagy féltek, vagy egyet gondoltak. Mindkét lehetőség rémisztő.
Ahogyan azt a mostani nyílt levelet kiprovokáló beszélgetés során elmondtam: a szovjetunió kommunista világában szocializálódtam, ahol megtanultam: mindent akarok, csak ezt a rémisztő légkört nem.
A modellváltás célja az, hogy szabad, felelősségteljes, önálló polgárokat neveljünk. Hogy ne kelljen igazodniuk a hallgatóknak semmilyen vélt elváráshoz, hogy minden vélemény napvilágra kerülhessen.
Ez Magyarországon valóban áthangolást igényel, mert az elmúlt harminc-hetven év nem erre nevelt bennünket. Aki szerint ez illúzió, nézze meg az általam vezetett nemzeti színházat, ahol a társulati tagok megtehetik, hogy tiltakoznak az igazgatójuk egyes lépései ellen.
Megteszik ezt más színházaknál is a színészek? Vagy mindig egyet gondolnak vezetőjükkel? Vagy elég ránézni a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) sokszínű előadásaira: hol jelenhet meg ilyen sokféle gondolat ma Nyugat-Európában egyetlen fesztiválon? Vagy a cenzúrából politikailag korrekt mércét faragó Hollywoodban? Akik mindemellett a saját világnézetem kizárólagosságától félnek az oktatás során, beszélgessenek hallgatóimmal a kaposvári egyetemen! Csupa szabadon gondolkozó fiatalemberrel fog találkozni.
Színházban, egyetemen, fesztiválon egyaránt arra törekszem, ami sokáig idehaza nem jelenhetett meg, és aminek a hiányától egyre több nyugati fórum szenved: a tényleges szabadság szellemétől.
A saját világnézetem önhordozó erejében hiszek, vagyis nem arra törekszem, hogy az uralkodó legyen minden magyar és nemzetközi intézményben, hanem arra, hogy egyáltalán megjelenhessen az eszmék nagy kortárs zűrzavarában. A modellváltás által előidézett nyitás csupán ennyit tesz: mi is jelen szeretnénk lenni sajátosan magyar, zsidó-keresztény világképünkkel. Hiába próbálják ezt a szándékot kizárólagossággal vádolni azok, akik évtizedek óta az egynemű gondolkodásban lettek cinkosok, mi nem kiszorítani szeretnénk más nézeteket, csak megmutatkozni.
Mindezt persze elmondtam azon a zártkörű beszélgetésen is, amelyet egy hívatlan vendég kiforgatva a nyilvánosság elé tárt.
A mostani elhatárolódás tehát minden félreértéssel együtt annak a jele, hogy az új szellemiség beköltözött a színház- és filmművészeti egyetem falai közé. Jó volna persze félreértések nélkül élni, de a hallgatóI öntudat ébredése egyértelmű üzenet és visszaigazolás számunkra, akik egy szabad és magabíró egyetemi szellemiség létrehozásán dolgozunk.
A hallgatóinknak további jó munkát kívánok tanulmányaikhoz, és azt, hogy kiállásuk legyen következetes egész pályafutásuk, életük során, és ne engedjenek a különböző politikai szándékú manipulációknak, hanem mindig lelkiismeretük szerint döntsenek.
Vidnyánszky Attila
A Színház- és Filmművészet Alapítvány kuratóriumi elnöke”
