Címke: hangverseny

Egy műfajteremtő tévérendező – Horváth Ádámra emlékezünk

Horváth Ádám Kossuth-, Erkel- és Balázs Béla-díjas tévérendező, érdemes és kiváló művész 1930. június 4-én született és 2019. június 19-én hunyt el Budapesten. A többek között a Szomszédok atyjaként ismert rendező műfajteremtő, a magyar televíziózás történetének meghatározó művésze volt. A tévéjátékoktól a hangversenyek képernyőre viteléig szinte minden televíziós műfaj kialakításában úttörő szerepet vállalt. Emlékezetes élő közvetítéseknek, mint […]

Jótékonysági koncert Tóth Róbert gyógyulásáért

A győri Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának magánének szakos hallgatói által kezdeményezett hangversenyen Tóth Róbert, ifjúsági Európa-bajnok és többszörös magyar bajnok kajakos rákos megbetegedésének amerikai gyógykezelését lehet adományokkal támogatni. Március 20-án 18 órakor, a győri zsinagógában kezdődő jótékonysági hangversenyen az egyetem hallgatói és művésztanárai lépnek fel. Mellettük azonban vendégművészek is vállalták, hogy részvételükkel segítik a […]

Miről beszélgetünk egy koncert után?

Az Óbudai Danubia Zenekar koncertjén voltam, amikor eszembe jutott az akkor is épp mellettem ülő koncertlátogató társam korábban hozzám intézett kérdése: mire gondolok, mi jár a fejemben, amikor hangversenyen hallgatok egy művet. Azt gondoltam, mi sem egyszerűbb felelni erre a kérdésre, és éppen elkezdtem volna sorolni, hogy… De alig voltam képes bármit is mondani,  üres közhelyeket […]

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo