A Szegedi Nemzeti Színház frissen kinevezett zeneigazgatójaként kezdte meg az évet Dobszay Péter, ahogy arról Facebookon is beszámolt.
szegedi nemzeti színház
Huszonharmadik alkalommal adták át a szegedi színházi élet szakmai elismeréseit, a Dömötör-díjakat június 10-én este, az idei életműdíjas Andrejcsik István operaénekes, énekmester lett.
Kilenctagú szakmai bizottság hallgatta meg a Szegedi Nemzeti Színház és a Szabadtéri Játékok főigazgatói székére pályázó három jelöltet.
Nyilvánosságra hozta Tóth Péter zeneszerző a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatói posztjára beadott pályázatát, amelyben művészeti célként „egy korszerű, európai léptékű népszínház” kialakítását tervezi.
Peller Károly megpályázza a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatói posztját. Az Operettszínház táncos-komikusa így már biztos, hogy Barnák László egyik kihívója lesz.
A szegedi közgyűlés december 16-i döntése alapján 267 épület és egy képzőművészeti alkotás kapott helyi védelmet a Tisza-parti városban.
A Szegedi Nemzeti Színház Nagyszínházának épületét január 1-jétől március 3-ig, a Kisszínházát január 1-jétől február 15-ig zárva tartja.
Felnőtt mese a csábításról, életről. Weber A bűvös vadász c. operáját mutatja be a Szegedi Nemzeti Színház. Szőcs Artur rendezőt kérdeztük.
Dinyés Dániel Horváth Csaba rendezővel beszélgetett, aki Mozart Don Giovanni című klasszikusát vitte színre a Szegedi Nemzeti Színházban.
Április 29-től látható a Szegedi Nemzeti Színház Kisszínházában Székely Csaba Mária országa című színműve Alföldi Róbert rendezésében.