A Baltazár Színház videótárban elérhető a társulat összes, már nem játszott előadásának felvétele, és négy szóló film is.
színház
A színésznővel a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának Szerelem és más bűntények című előadásáról beszélgettünk.
A Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján a Száll a kakukk fészkére című darabot a Tomcsa Sándor Színház állította színpadra, McMurphy szerepében Barabás Árpádot láthattuk, akit előadás után kérdeztünk a szerepről.
Június 17-én vesznek végső búcsút Haumann Péter Kossuth-díjas színművésztől, a Nemzet Színészétől a Farkasréti temetőben Budapesten.
A június 24. és július 2. között megrendezett Magyar Színházak 34. Kisvárdai Fesztiválja díszvendége a Zentai Magyar Kamaraszínház.
A Rózsavölgyi Szalon Churchill és Garbo című előadása június 17-én lesz látható a Zsámbéki Nyári Színház színpadán.
1942. június 5-én született Almási Éva Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, akit a teljesség igénye nélkül emblematikus színházi alakításainak felidézésével köszöntünk.
Nyomozó játéknak titulált, digitális interaktivitásra épülő előadást rendez Vidovszky György a Kolibri Pincében, az előbemutatót június 4-én tartják.
Idén nyáron is számos sikerprodukcióval, hazai és nemzetközi fellépőkkel várják a közönséget az ország egyik legnagyobb szabadtéri színházába.
A szeptember 16-25. közötti eSzínház Fesztiválra két kategóriában nevezhetnek a magyarországi és határon túli magyar színházak, független társulatok.