A Csontváry170 tárlat a Bartók Tavasz Művészeti Hetek keretében április 14-től három hónapig látogatható a Szépművészeti Múzeumban.
Blogok
A Kolozsvári Állami Magyar Színház előadása Silviu Purcărete rendezésében április 27-én a 10. Színházi Olimpia rendezvénysorozatának részeként látható a Vígszínházban.
Eleonora Buratto, mantuai szoprán különösen boldog pillanatokat él át karrierjében: nemrég aratott sikert a Scala Hoffman meséi előadásában.
A Delta Produkció koncertsorozata ezúttal Erkel Ferenc: Bánk bán című művét elemzi a Magyar Zene Házában. A sorozat 5. része április 13-17. között elérhető az eSzínház felületén.
Wrocławban, a Nemzeti Zenei Fórum épületében kerül sor az International Classical Music Awards nagyszabású díjátadó gálájára április 21-én 19 órától.
Idén nyáron ismét két budapesti Pagony bolt programszobáiban táborozhatnak majd a gyerekek, hogy élményekben gazdag, feledhetetlen nyaruk lehessen.
Fennállásának 100. évfordulója alkalmából jubileumi koncertet ad április 17-én a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, amely a 2023/24-es évadban operabérlettel is várja közönséget.
Kecskés D. Balázs eddigi életműve kapcsán vetemedtem arra, hogy forma és közlés közötti vizsgálódásokat végezzek, amolyan szubjektív módon.
Az életművet átfogóan bemutató tárlat április 14-től három hónapig látogatható a Szépművészeti Múzeumban, ezt követően pedig Pécsen lesz látható.
Magyar turistáknak is kedvelt célpontja Bécsben az Albertina, Albrecht főherceg – Mária Terézia egyik vejének – palotája.