Az ARTE csatornán november 19-től elérhető Wagner: A walkür című zenedrámája. A berlini előadást Christian Thielemann vezényli.
Blogok
Filozofikus szövegek mélyítik Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint új dalainak jelentését. Az About Time már a kilencedik közös produkciójuk.
A magyar zeneirodalom büszkeségeit jelentő művekből összeállított koncertprogrammal tisztelegnek Cziffra György centenáriuma alkalmából.
A Literárium Extra sorozat következő alkalmára november 21-én kerül sor a Müpában. Az est vendége Darvasi László.
A 2,1 millió forint összdíjazású DECODE Díjat november 16-án ötödik alkalommal, új helyszínen, az Irányi Palotában adták át.
Még nincs egy évtizede, hogy gyönyörűségesen megújult a pápai barokk Esterházy-kastély, ahol több nagy zenész töktött el időt.
A KÓTA kilencedik alkalommal rendezi meg a magyar kórusok országos minősítő rendszerének legmagasabb szintű versenyét.
Nikolits Sándor Doppler Ferenc egyik legfontosabb tanítványa, a magyar zenetörténet kiemelkedő alakja, a Zeneakadémia első tanári karának későbbi tagja.
A Magyar Zenei Tanács november 27-én 14 órától szakmai kerekasztal-beszélgetést tart az alapítványi és magán fenntartású alapfokú zeneoktatás helyzetéről, kihívásairól és lehetőségeiről az ISON-ban.
1911. november 17-én született Básti Lajos, a magyar színházművészet korszakalkotó egyénisége. Ezúttal emblematikus szerepeiről, hitvallásáról idézünk.