A Budapesti Klasszikus Film Maraton számos film ritkasággal várja a közönséget, köztük A tolonccal, melyben még Jászai Mari is szerepelt.
Intermezzo
A kölni Opera felújítását 2012 közepén kezdték meg. Az munkálatok befejezését eredetileg 2015 novemberére tervezték, de ez nem valósult meg.
Alissa Margulis érkezik szeptember 30-án a Pannon Filharmonikusokhoz. Gyökerekről, első találkozásokról és a koncertről beszélgettünk.
Ünnepélyes keretek között adták át szeptember 16-án a mintegy 7,6 milliárd forintból teljesen megújult Szolnoki Szigligeti Színházat.
Ismét Bogányi Tibor a PFZ vezető karmestere egy személyben, aki ígéretes momentumokat osztott meg velünk az új évaddal kapcsolatban.
Kétszáznegyven éve, 1782. szeptember 16-án halt meg Farinelli, a leghíresebb szoprán, aki hangszínét egy, a korban bevett, kegyetlen csonkításnak köszönhette.
Újbuda két kulturális központja, az A38 Hajó és a Fonó Budai Zeneház idén tizenhetedik alkalommal rendezi meg az Újbuda Jazz Fesztivált.
Szeptember 15-én, nyolcvanéves korában elhunyt Rák József Balázs Béla-díjas és Kovács László-Zsigmond Vilmos életműdíjas magyar operatőr-rendező.
Szeptember 13-án tartották Osztrák Zenés Színházi Díj (Österreichischer Musiktheaterpreis) díjátadó gáláját.
Két és fél év szünet után, szeptember 18-án újult erővel tér vissza a Cifra Palota, a Müpa ingyenes családi sorozata.