A mozik után először a Filmión látható Gauder Áron többszörös díjnyertes, Oscar-nevezett egész estés animációs filmje, a Kojot négy lelke.
Intermezzo
Az egyetem szenátusának mai ülésén a Hallgatói Önkormányzat vezetője, Németh Zoltán István a szenátus tagjai és mint félszáz diák jelenlétében olvasta fel levelét, amelyet az alábbiakban teljes terjedelmében közlünk.
Fergeteges hangulatú döntővel zárult a Budapesti Operettszínház Tiétek a színpad! című színházi vetélkedője március 9-én.
Schilling Árpád művészeti vezetésével és közel nyolcvan hallgató közreműködésével nyitja meg kapuit a Nemzeti Rekreációs- és Integrációs Központ a CEU-n.
Március 23-án egy napra ismét a színházaké lesz a főszerep. A rekordszámú, 43 résztvevő színház újra kitárja kapuit a közönség előtt, hogy néző és színházi alkotó az intézmény titkos tereiben és rendhagyó szerepekben találkozhasson egymással.
Amikor a 2023/24-es évad műsorát tervezte a MÁV Szimfonikus Zenekar, Medveczky Ádám karmestert kérte fel a március 21-i hangverseny vezénylésére és a műsor összeállítására, sikeres karmesteri pályájának 50. évfordulója tiszteletére.
A jelölt művészekre 2024. március 11-től május 31-ig lehet szavazni.
Az évforduló alkalmából többek között a fényképész élettörténetét ismertető vezetésekkel és vetítésekkel, workshoppal várják az érdeklődőket.
Felavatták Arany János új emléktábláját a csehországi Karlovy Varyban. Az avatáson részt vett Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó is.
A Fantasporto Nemzetközi Filmfesztiválon Madarász Isti Átjáróház című fantasy-romkomja elnyerte a fesztivál közönségdíját.