Október 24-én, hétfőn 12 óráig lehet pályázni a DECODE – The Space for ARTHITECTURE 2022 díjra.
Kiállítás
Missziójuk a közösségépítés, hivatásuk a segítségnyújtás – a Pszinapszis szervezőivel, három pszichológus hallgatóval beszélgettünk.
Dezső Tamás az összes élő – köztük az ember – önazonosságát vizsgálja Hipotézis: Levél minden című munkájában.
Az október 7-én kezdődő Liszt Ünnep programjában a hazai és nemzetközi zenei élet kurrens előadóművészei kaptak kiemelt helyet.
A Duna Múzeum és a Várfok Galéria közti együttműködés a 2022-es Árapály tényezők című időszaki kiállítással vette kezdetét.
A kétszeres Oscar-díjas és háromszoros Golden Globe-díjas 58 éves amerikai színész először mutatta be szobrait egy finnországi kiállításon – írta a The Guardian online kiadása szeptember 20-án.
A feminista harc Barcelonában és a társadalmi riport című kiállításon húsz alkotása tekinthető meg ingyenesen szeptember 23. és október 18. között a Cervantes Intézetben.
A jelképes intézkedés a lakosságot is energiatakarékosságra ösztönzi – mondta Rima Abdul Malak francia kulturális miniszter.
Kolodko Mihály új szobra az inzulin felfedezésének 100. évfordulójára készült és a korai diabétesz felismerésére hívja fel a figyelmet.
Egy belga kísérleti program keretében lehetővé teszik, hogy az orvosi recepttel érkező betegek ingyen látogathassák a múzeumokat.